Az elit alakulat

2001-es amerikai második világháborús filmsorozat

Az elit alakulat (Band of Brothers) egy 10 részes amerikai 2. világháborús filmsorozat, mely Steven Spielberg és Tom Hanks produceri közremüködésével készült Stephen E. Ambrose regénye alapján. A sorozatot néhány évvel a hasonló kategóriájú film, a Ryan közlegény megmentése után mutatta be az HBO amerikai csatorna, és még ma is több országban vetítik.

Az sorozat az amerikai hadsereg 101-es légiszállítású hadosztályának 506-os ezredéhez tartozó Easy század történetét meséli el, alapjául Stephen E Ambrose könyve Az Elit alakulat, a század veteránjaival készült interjúk, valamint korabeli levelek és híradások szolgálnak.

Currahee szerkesztés

1942 nyarán, a georgiai Toccoa bázison több fiatal önkéntesekből álló csoport kezdi meg kiképzését a zsarnokoskodó Herbert Sobel hadnagy parancsnoksága alatt, hogy aztán az ejtőernyős Easy század katonái legyenek. Míg Sobel és egy másik hadnagy, Dick Winters között versengés kezdődik, a katonák megtudják, első éles bevetésük Normandiában lesz. Végül a század szakaszvezetői segítségével Sobelt eltávolítják jelenlegi posztjáról, így a század Winters-szel száll repülőre, hogy aztán Franciaország felé vegyék az irányt.

Sobel: Neve?
Malarkey: Malarkey, Donald G!
Sobel: Malarkey, Malarkey az argóban lószar, igaz?
Malarkey: Igen, uram!
Sobel: Rozsda a válltámaszon, Lószar Közlegény - Az eltávot megvonom

Sobel: Mikor varrta fel a stráfokat, Lipton őrmester?
Lipton: Tegnap, uram.
Sobel: [A laza cérna maradéka lóg a jelzésen] Azóta ez feltűnhetett volna - Az eltávot megvonom.
Lipton: Uram.

Guarnere: A bátyám ott van. Azt írta, hogy meleg van.
Malarkey: Tényleg? Afrikában meleg van?
Guarnere: Dugulj el!

Guarnere: Bírom Winterst, jó ember. De ha röpködni kezdenek a golyók, nem akarok együtt verekedni egy kvékerrel.
Malarkey: Honnan tudod, hogy kvéker?
Guarnere: Nem is katolikus.
Malarkey: Sobel sem az.
Guarnere: Ábrahám fia az a tetű.
Liebgott: Micsoda?
Guarnere: Zsidó.
[Liebgott ledobja a cigit és leugrik a ágyról]
Liebgott: Én is az vagyok.
Guarnere: Gratulálok. Vidd az orrod a képemből.
[Elkezdenek verekedni]

Perconte: Ez nem spagetti. Ez hadi nudli ketchuppal.
Guarnere: Nem eszed meg?
Perconte: Ugyan már Gonorrhea, te is olasz vagy. Igazán tudhatnád, hogy ezt halálos bűn spagettinek nevezni.

Katona: Oh, Easy század! Ne aggódjak, amíg ti futtok, addig mi elvisszuk a csajaitokat a moziba.
Liebgott: Jó, úgyis női társaságra vágynak.

Nixon: Ez a Sobel egy zseni. A középiskolában volt egy ilyen igazgatóm. Ismerem a fajtáját.
Winters: Lewis, Michaelangelo zseni. Beethoven zseni.
Nixon: Tudsz valakit, aki nem rohanna fel teljes felszereléssel a Curraheera csak, hogy belehugyozhasson a kávéjába?

Bull: Uram, összesen kilenc század van. Hogy-hogy csak mi gyakorlatozunk minden péntek este 12 mérföldet teljes menetfelszerelésben tök sötétben, uram?
Winters: Maga szerint miért, Randleman közlegény.
Bull: Sobel hadnagy utál minket.
Winters: [szünet] Sobel hadnagy nem a századot utálja Randleman közlegény, csak magát! [Az egész század nevetésbe tör ki]
Bull: Köszönöm, uram!

Luz: [Horton őrnagyot utánozva] Valami probléma van, Sobel százados?
Sobel: Ki volt az? Ki mert megszólalni?
Tipper: (Nevetve) Szerintem Horton őrnagy, uram.
Sobel: Horton őrnagy? Ő is kijött?
Tipper: Lehet, hogy szakaszról-szakaszra jár, uram.
Luz: Jelentsen, mi ez az istenverte felfordulás, Mr. Sobel.
Sobel: [Kétségbe esett hangon] Egy kerítés, uram! Az istenit. Egy drótkerítés!
Luz: Oh, elég egy drótkerítés és a szakasz megbénult? Vágja már át a kerítést és indítsa azt az istenverte szakaszt.

[A hajón Európa felé]
Warren Muck: Valami mázlista állat most épp a Csendes-óceán déli részére tart és valami kellemes trópusi szigeteken pihizik hat meztelen lánnyal, akik segítenek kivájni a kókuszdiót, hogy a kezéből etethesse a flamingókat.
Joe Domingus: A flamingók alattomosak. Csípnek.
Wayne Sisk: Akárcsak a meztelen nők.
Perconte: Ha mákod van.

Toye: Srácok. Én örülök, hogy Európába megyek. [előveszi a kését] Egy ilyet Hitler gigájába döfök, Roosevelt a Hálaadás napot Joe Toye Napra változtatja és egész hátralevő életemben évente tízezret tejel.

Easy század: [Énekelve] A levegőben szállunk,
A gyepre zuhanunk.
Sose esünk talpra,
Csak seggre huppanunk!
Huj-huj irgum-burgum! Vajon kik vagyunk?
Bim-bumm az Easy század, nem vacakolunk.
[A század kihúzza magát és egyre gyorsabb tempóba kezd futni]

Idős angol úr: [Felemeli a kezeit] Sikerült jenkik! Foglyul ejtettek!
Winters: [nevet]
Sobel: [Közeledik az első szakasszal hangosan kiabálva] Heigh-Ho Silver!
Idős angol úr: Ez lenne az ellenség?
Winters: Ami azt illeti ők volnának.

Luz: [Sobelt utánozva] Toye tizedes, az én századomban nem lesz fegyelmezetlenség. Koszos az állományjelzője? Hogy akarja koszos állományjelzővel legyőzni a németeket?

A nagy nap szerkesztés

Eljön az idő, a század kiugrik Normandia felett, ám a német légvédelem miatt rengetegen elesnek. Winters és megmaradt katonái szétlőnek egy ellátmányt szállító német lovaskocsit, majd egy közeli városba érve találkoznak "Buck" Compton hadnaggyal, aki közli velük: mivel a századparancsnok nem került elő, Winters veszi át annak helyét. Az újdonsült századparancsnok első feladata, hogy semmisítsen meg néhány német tüzérségi ágyút, így Winters egy kisebb csoporttal felrobbantja azokat, ám a tűzharcban elveszít egy fiatal katonát.

Winters: Villám!
Hall: Szentségit!
Winters: Nem ez a jó válasz katona! Ha én azt mondom villám, maga azt válaszolja mennydörgés!
Hall: Igenis, uram! Mennydörgés!

Winters: Nem tévedtünk el katona. Normandiában vagyunk.

Guarnere: A Fritzek meg hadd főzzenek maguknak. Hogy haladsz Malarkey?
Malarkey: Nagyon jól.
Buck: Igen? Mit ért maga a főzéshez, maga ír.
Malarkey: Uram, ha van valahol foglalt asztala szívesen magával tartok.

Winters: Oh, Őrmester?
Guarnere: Uram?
Winters: Nem vagyok kvéker.

Hall: Ennek meg mi baja?
Malarky: Gonorrhea?
Hall: Tényleg?
Malarky: Ez a beceneve, marha. Guarnere, gonorrhea érted?
Hall: Azonkívül, hogy rossz neve van, mi baja?
Guarnere: A világon semmi közöd hozzá, cowboy!

Buck: Hol kapta be, Pop?
Popeye Wynn: Ilyen nincs, seggbe találtak, uram.
Buck: Seggbe? [Compton megnézi a sebét] A szentségit.

[Winters nem tudja kinyitni a konzervet; Nixon megfogja és elsőre kinyitja]
Nixon: Sose tarts macskát!

Guarnere: Hello Cowboy!
Hall: Hagyd már abba végre, Gonorrhea.
Guarnere: Belevaló srác!

Carentan szerkesztés

Két nappal a D-Nap után előkerül Albert Blithe közlegény, és csatlakozik a Carentan felé induló Easy századhoz. A város sikeres bevétele során azonban Winters százados lábsérülést szenved, Blithe pedig különös módon néhány percre megvakul. Tovább indulva a század németek elleni tűzharcba keveredik, amibe amerikai és német tankok is csatlakoznak, másnap azonban Blithe-ot egy ellenséges mesterlövész maradandó károsodással megsebzi. Az Easy végül 36 Normandiában töltött nap után visszatér Angliába, ám a katonák öröme rövid életű, mivel a hírek szerint nemsokára ismét bevetik őket.

Luz: [Taylor tábornokot utánozva] Még valamit srácok - A legyek kórságot terjesztenek, úgyhogy használjatok kotont.

Muck: Atyaisten, ez a fritz sajt...büdös!
Penkala: A kenyér is száraz.
Muck: Add csak ide.

Luz: [Taylor tábornokot utánozva] Ne feledjék fiúk! Három nap és három éjszaka kemény verekedés, aztán felváltjuk magukat!

Perconte: Meddig megyünk?
Luz: Oh, Jézusom, Frank, mit tudom én. Amíg nem szólnak, hogy álljunk meg.

Nixon: Harry, mit akarsz a tartalékernyőddel? Azóta vonszolod, hogy leugrottunk?
Welsh: Ha visszamegyünk Angliába elküldöm Kittynek. Selyem. Remek menyasszonyi ruha lesz belőle. A jegyrendszer miatt jól jön.
Nixon: Ezt nem hittem volna rólad.
Welsh: Mit, hogy szentimentális vagyok?
Nixon: Hogy szerinted visszajutunk Angliába.

Perconte: [a szuvenír karóráiról] Ez mind ketyeg, nemúgy mint a volt tulajuk.

Welsh: Mostantól álcázás van érvényben! Nincs se duma, se dohányzás és ne taperold az előtted haladó seggét, Luz.

Újoncok szerkesztés

Újoncok érkeznek a századhoz, mielőtt ledobják őket a németek által megszállt Hollandiába. Ugrásuk után a katonákat Eindhovenbe a lakosok az utcára vonulva ünneplik, mint felszabadítójaikat. Az Easy egy közeli városba érve hatalmas német túlerővel találja szemben magát, így visszavonulásra kényszerül. A halott amerikai katonák mellett azonban "Bull" Randleman őrmester is a városban reked, és egy istállóban húzza meg magát éjszakára. Míg az őrmester végez egy nyomára bukkanó ellenséggel, Randleman barátai és egységének tagjai elhatározzák, hogy megkeresik. Az őrmester így visszajut a századhoz, ahol emberei meleg fogadtatásban részesítik.

Winters: Nem szeretek visszavonulni.
Nixon: Minden kezdet nehéz!

Cobb: Újonc, ezt hol szerezte?
Miller: Az elnök kitüntetése az alakulat számára. Azért, amit az ezred Normandiában véghez vitt.
Cobb: Úgyvan. Amit az ezred vitt véghez. Maga nem volt ott.
Hoobler: Hey, hey, nyugi, Cobb. Azaz alakulat kitüntetése.
[Miller leveszi a kitüntetést és elhagyja a termet]
Bull: Fenébe, Cobb, te se verekedtél Normandiában.
Cobb: [Garcianak] Eltalálták a gépem, mielőtt kiugorhattam volna.

[Nixont meglövik, de a sisakjáról lepattan a golyó]
Winters: Nix!
Nixon: Jól vagyok! Jól vagyok...mindenem megvan?

[dartsozás közbe]
Luz: Egész este ballal dobál, hadnagy?
Toye: Hey, ugyanmár.
Luz: Én csak kérdeztem, mert jobbkezes.
Buck: [másik kézzel kezd el dobálni] George, mihez is kezdenék George Luz nélkül?

Guarnere: (Bullnak) Megüsselek, megcsókoljalak vagy tisztelegjek?

Webster: [Hollandokról] Mind tudnak angolul - szeretnek minket, fantasztikus ország.

[Nuenen közelében]
Webster: Vincent Van Gogh a közelben született.
Cobb: Igen? Na és?
Hoobler: Látom sok hasznos dolgot tanítanak a Harvardon.

Keresztutak szerkesztés

Miután a század sikeresen biztosított egy holland töltést, Winterst zászlóaljparancsnok helyettessé léptetik elő, az Easy pedig új vezetőt kap: "Moose" Heyliger hadnagyot. Míg Heyliger újabb küldetésre -angol ejtőernyősök kiszabadítására- viszi újdonsült embereit, Winters aggódni kezd volt százada iránt, főleg mikor Heyligert ellenségnek nézi egy őrszem és meglövi. Barátja, Nixon hadnagy ragaszkodik hozzá, így Winters Párizsba utazik, hogy kikapcsolódjon, ám nem hagyja nyugodni, hogy egy fiatal német katonát is megölt közvetlen közelről. Visszatérve a seregbe, a férfi az Easy századdal az Ardennes erdőbe siet, hogy tartsák a frontot, ám a helyszínen kiderül, hogy ehhez nincsnek eléggé felszerelkezve.

Webster: [miután megsebesült] Elkaptak. Hát van ilyen? Hát létezik ilyen?

Winters: Joe, ürítse ki a tárat!
Liebgott: Mi? Maga viccel, mit akar?
Winters: [Elveszi a fegyvert, majd kiüríti a tárat és csak egyetlen lőszert hagy benne] Összesen csak egy lőszere van. Ha csak egy hadifoglyot is agyonlő, a többi magára támad, tehát az összes hadifogoly élve érjen az ezredparancsnokságra!

George Rice: Egy páncélos-hadosztály levágja a déli utat. Be fogják magukat keríteni.
Winters: Ejtőernyősök vagyunk, hadnagy. Mi mindig be vagyunk kerítve.
George Rice: Sok szerencsét!
Nixon: Kössz!

Malarkey: Hej, Skip! Hol voltál? Már mindenütt kerestelek!
Skip Muck: Hát, Don, otthon voltam Tonnawandában, de Hitler elkezdte ezt az egészet, úgyhogy most itt vagyok!

Nixon: Nem értem mért csinálom még.
Winters: Mit, az ivást?
Nixon: Nem, hogy mért dugom a ládádba. Végülis százados vagyok.
Winters: Hát miért nem...miért nem szoksz le róla?
Nixon: Az ivásról?
Winters: Nem, arról, hogy az én ládámba dugod. Végülis százados vagy.
Nixon: Talán igazad van. Ez ideális hely a leszokásra. A szövetségesek előretörésének előörse...Egészségedre! [folytatja az ivást az üvegből]

Nixon: [felmutat egy kimenőt, mely Párizsba szól]
Winters: Mi az? Újabb darab papír? Nem akarok több papírt látni!

Bastogne szerkesztés

Fagyos tél közepette az Easy század beássa magát a belga város, Bastogne körüli erdőbe. Míg a németek váratlan támadásai egyre több katonát sebesítenek meg, Eugene Roe doktor morfium és egyéb orvosi szerek után kutat, így többször jár egy Bastogne külvárosán fekvő segélyállomáson, ahol összebarátkozik egy francia ápolónővel, Renée-vel. Az Easy két embert veszít egy őrjáraton, ellenben Karácsony napján Sink ezredes megdícséri a katonákat, akik az ünnepeket rókalyukakban töltik. A németek elkezdik bombázni Bastogne-t, így mikor Roe doki visszatér az állomásra, felfedezi, hogy Renée meghalt.

Martin: Frank, ha tovább fényesíted a fogad, a fritzek egy mérföldről kiszúrnak.
Perconte: Jól van pici, röhögjél csak.
Sisk: Hello, doki.
Perconte: Doki, a cuccom! Hagyja már abba.
Roe doki: Mi ez itt, patika?
Perconte: Nem, de az az enyém! Mégis mit keres?
Roe doki: Ollót. Köszönöm, Perconte.
Perconte: Az az én ollóm!

Roe doki: Maga jó nővér!
Renee: Nem. Nem akarok több sebesültet kezelni. Inkább dolgoznék egy hentesnél!

[Skinny Sisk súlyos lábsebet kapott]
Perconte: Skinny, összevérezted a nadrágomat!
Skinny Sisk: Igazán sajnálom, Frank!

Roe doki: Hol a bakancsa?
Toye: Washingtonban, Taylor tábornok seggében.

Penkala: Nem akarok visszamenni a kórházba.
Roe doki: Szerencséje van, Penkala! Nincs tábori kórházunk. Penkala, ollóra van szükségem. Van ollója?
Penkala: Mi a fenének lenne ollóm?
Roe doki: Megvan az EÜ készlete? Erre nincs szüksége, még nincs! Nekem igen!

Winters: Harry. A tűz nem jó ötlet!
Welsh: Csak néhány perc. Erdőben vagyunk.
Winters: Erdőben? Ahol a tündérek meg a törpék laknak?
[Nixon odasétál hozzájuk]
Nixon: Azt hittem tüzet szimatolok. Tüzet szimatoltam. Elment az eszetek?
Winters: Erdőben vagyunk...
Nixon: Hh?

Roe doki: [az erdő közepén] Van ollója?
Smokey Gordon: Olló? Hát lássuk, szétnézek a szobában. Azt hiszem az emeleti dolgozószobában lehet az íróasztalom fiókjában.

Penkala: Olyan istentelenül reszketek, hogy az már tánc!

Roe doki: Minden rendben? [Edward 'Babe' Heffronnak] Babe?
Edward 'Babe' Heffron: Igen.
Roe doki: [Meglátja 'Babe' kézsebét, melyet ő okozott] Hej, ezt hogy csináltad?
Edward 'Babe' Heffron: Te csináltad!
Roe doki: Bekötöm.
Edward 'Babe' Heffron: Hej Gene, Babe-nek szólítottál.
Roe doki: Igen? Mikor?
Edward 'Babe' Heffron: Az előbb.
Roe doki: Babe. [gondolkodik] Azt hiszem igen.
Edward 'Babe' Heffron: [Eugene 'Doki' Roe-t utánozva] Babe.
Roe doki: Heffron, figyeld az arcvonalat!

Az áttörés szerkesztés

Miután megakadályozták, hogy a németek bevegyék Bastogne-t, a század újabb feladatot kap: bevenni egy közeli települést, Foy-t. A rangidős szakaszvezető, Carwood Lipton próbálja tartani a lelket a katonákban, ám Joe Toye és Bill Guarnere egy bombázás közepette elveszíti a lábát, ezt látva Compton hadnagy idegösszeroppanást kap, és a két sérülttel együtt leszerelik. A katonák hangulata romlani kezd parancsnokuk, Norman Dike hadnagy alkalmatlansága miatt, ám mikor gyávasága egy ütközet során kiderül, Winters leváltja, a Dog századból Speirs hadnagyot állítja helyére. Lipton és a katonák örülnek, hogy végre igazi vezetőre talált az Easy.

Nixon: Az Államokat már láttam, ott nőttem fel. Ezért jöttem el Európába, csak éppen szólhattak volna, hogy itt háború van.

Lipton:[háttérszöveg] Dike nem azért volt rossz parancsnok, mert rossz döntéseket hozott, azért volt rossz, mert nem hozott döntéseket.

Penkala: [Buckról] "Ne csináljunk baromságot"? Kinek mondja ezt? Egy halom balfácánnak, akik arra jelentkeztek, hogy repülőkből ugráljanak ki? Létezik ennél nagyobb baromság?
Luz: Aligha.

Warren 'Skip' Muck: Én egyszer átúsztam a Niagarát.
Alex Penkala: [Szarkasztikusan] Jah, persze.
Warren 'Skip' Muck: Esküszöm! Fogadásból.
George Luz: Hogy, hordóban?
Warren 'Skip' Muck: Nem...Atyaég... Nem a vízesést úsztam át, George, hanem a folyót!
George Luz: Nem tudtam.
Warren 'Skip' Muck: Tíz mérföldre a vízeséstől. Nekem elhiheted, mocsokul erős ott a sodrás.
Alex Penkala: Oh, igen.
Warren 'Skip' Muck: Engem is legalább két mérföldel lejjebb vitt, mire átjuttottam, de átjutottam. Én személy szerint nem tartottam ostobaságnak, de az anyám meg Ruth nővérem iszonyúan ellátták a bajomat.
George Luz: Azt meghiszem, Muck.
Warren 'Skip' Muck: Faye is. [a barátnője]
George Luz: Aah, az isteni Faye Tanner...
Warren 'Skip' Muck: Fejezd be, George.
Alex Penkala: Hát igazuk volt... Tényleg idióta vagy!

Bill Guarnere: [Dikeról] Erre föl meg vagyunk áldva egy olyan SZPK-val, aki csak a nyalással van elfoglalva és ettől a nyelve akkorára nőtt, hogy a földet söpörné, ha hátravethetné a vállán.

Winters: Speirs! Azonnal jöjjön ide! Menjen oda, váltsa le Dike-ot és vezesse a támadást!

Dike: Lipton törzsőrmester, maga szervezze meg a védelmet, én hozok segítséget.
Luz: Mi a franc?

George Luz: Hej, odanézz! Az 1. ezred. Héj, HÉJ!
1. ezred-beli katona: Mit akarsz?
Luz: Kössz, hogy a rókalyukainkba csináltatok szarháziak!
1. ezred-beli katona: Hej, szívesen!
Randleman: [teherautóról] Jó sétafikálást srácok!

Speirs: Tudni akarja igazak-e a szóbeszédek? Feltűnt már magának, hogy mindenki azt mondja, olyantól hallotta, aki ott volt. De amikor azt kérdezi meg, akkor az is azt mondja, hogy ő is mástól hallotta. Nincs ebben semmi új. Lefogadom ha visszamegy kétezer évet az időben, azt hallja, hogy néhány centurio arról folytat eszmecserét, hogy Tertius hogyan vágta le néhány kárthágói fogoly fejét.
Lipton: Hát.. talán azért beszélnek róla, mert sose hallották, hogy Tertius tagadná.
Speirs: Hát.. talán, mert Tertius tudja, hogy az a fontos, hogy az emberek azt higyjék, hogy ő a legkegyetlenebb szemétláda.

Warren 'Skip' Muck: [az Easy katonáinak sebesüléseiről kérdezi őt egy újonc] Hej, még Lipton törzsőrmester is, még ő is bekapott néhány shrapnelt Carentanban. Egyet a képébe, egy másik miatt meg kishíján begolyózott.
Bill Guarnere: Hogy van az agyad, törzs'?
Carwood Lipton: Megvan, Bill. Kedves, hogy kérdezed.

Bill Guarnere: Tudom, hogy ki az a Golyós Joe McKlosky. Mi a fenéről jutott eszedbe, Babe?
Edward 'Babe' Heffron: Buck most egy kicsit rá emlékeztet.
Bill Guarnere: ...Mi?!
Edward 'Babe' Heffron: Amióta megsebesült Hollandiában.
Bill Guarnere: Várj, várj, várj...arra célzol, hogy bekattant? Mert Golyós Joe McKlosky golyós volt, Babe, azért hívták golyósnak!

Az utolsó járőr szerkesztés

Az Easy századot egy német határhoz közeli városba szállítják, ahol a katonák végre rendes ágyban, fedéllel a fejük felett aludhatnak. A század azonban megbízást kap: át kell kelniük a várost kettészelő folyón, és német hadifoglyokat ejteni a túloldalon. Az őrjárat élére Don Malarkey szakaszvezetőt választják, ám helyette a West Pointról érkezett újonc, Hank Jones szeretné vezetni a támadást. Tekintve Malarkey Bastogne-ban elvesztett társai miatti lelki állapotát, Winters elfogadja a hadnagy kérését. Időközben visszatér a századhoz David Webster közlegény, az őrjárat pedig kezdetét veszi. Az akció sikerrel jár, több német foglyot is ejtenek, ám az egyik katona életét veszti saját gránátjának repeszei miatt.

Webster: Lipton őrmester, jól van?
Luz: Tüdőgyulladás.
Webster: Sajnálattal hallom.
Luz: Mit sajnálsz? Életben van. Van egy díványa, takarója, el van, mint a befőtt.

Webster: A háborúban a katonák olykor tűzharcban esnek el, olykor tüzérségi tűz öli meg őket a fedezékben. Bill Kean, egy toccoai, azért halt meg, mert egy zsák krumplit vonszolt egyik helyről a másikra.

Nixon: Maga ki?
Jones: Jones hadnagy, uram.
Nixon: Jah, a West Point-i.
Jones: Igen, uram.
Nixon: Mikor végzett?
Jones: Június 6-án, uram.
Nixon: Június 6-án? Tavaly?
Jones: A D-Napon, uram.
Nixon: [nevetve] Jólvan, vigyázzon magára!

Miért is harcolunk? szerkesztés

A század végre behatol Németországba, ahol ellenállás nélkül megpihennek, kiürítve néhány épületet. Winters aggódni kezd Nixon miatt, aki mértéktelenül iszik és a háború értelméről beszél. Míg hírek érkeznek Roosevelt elnök haláláról, egy kiküldött őrjárat egy rossz állapotban lévő zsidókkal teli koncentrációs táborra bukkan. A katonák élelemmel és vízzel látják el a foglyokat, ám később parancsot kapnak, hogy a rend megőrzése miatt zárják vissza őket. A közeli német lakosok tagadják, hogy tudtak volna a tábor létezéséről, ennek ellenére a katonai vezetés utasítja őket, hogy ássák el a táborban lévő halottakat. Míg a temetést felügyeli, az Easy hírt kap, hogy Hitler öngyilkos lett.

Easy század: [énekelve] A levegőben János bácsit felállították
A légvédelem tüzelt mikor kitaszították
Ő kiugrott a tűzbe a zsinór rögtön levált
De nem ugrik többé már!
Glory, Glory ej, de ostoba halál
Glory, Glory ej, de ostoba halál
Glory, Glory ej, de ostoba halál
És nem ugrik többé már!

A kötélzet a nyakára rágabalyodott
A testében minden csontot porrá zúzott
Az ernyő lett a szemfedél, húzta maga után
És nem ugrik többé már!
Glory, Glory ej, de ostoba halál!
Glory, Glory ej, de ostoba halál!
Glory, Glory ej, de ostoba halál!
És nem ugrik többé már!

A parancsnokok így szóltak, ej de ostoba halál
A bajtársai szánakoznak, ostoba halál!
A teste vérben hevert, a lelke mennybe szállt
És nem ugrik többé már!
Glory, Glory ej, de ostoba halál!
Glory, Glory ej, de ostoba halál!
Glory, Glory ej, de ostoba halál!
És nem ugrik többé már!

[Nixonnak a kapitulált Német Hadseregről]

Winters: Nézd meg ezeket, még legyőzöttként is milyen büszkén menetelnek!

Winters: Ma reggel Sink ezredes járt nálam.
Nixon: És hogyvan a derék ezredes?
Winters: Aggódik. Még mindig csak VAT69 iszol?
Nixon: Mrs. Nixon kisfia csak a legjobbat érdemli.
Winters: Bajban vagy az ezrednél.
Nixon: Emiatt? Ezt mondták? Tök mindegy, úgyis utálok ott lenni.
Winters: Jó. Akkor nyílván örömmel hallod, hogy Sink visszahelyez az ezredhez ellátótisztnek.
Nixon: Mit írjak a [katona]szülőknek, Dick?
Winters: Hallod mit mondtam, Nix? Lefokoztak!
Nixon: Igen, lefokoztak. Hallom. Nem tudom hogyan köszöljem velük, hogy a csemetéjük még a repcsiből se jutott ki.
Winters: Írd azt amit szokás. A fiúk hősi halált halt.
Nixon: Te még mindig hiszel ebben?
Winters: Igen. Igen, hiszek! Te nem?

Webster: Mondom pofa be te szemét Náci! [megragadja a péket]
Pék: Ich bin kein Nazi! (Nem vagyok náci!)
Webster: Nem vagy náci? Tévedtem te mocskos kövér disznó? Akkor mi vagy? Emberi lény? Az vagy? Azt állítod nekem, hogy sosem érezted azt a szagot? [a közeli koncentrációs táborra utalva]
Pék: Toeten sie mit nicht, bitte toeten sie mich nicht, ich verstehen nicht was du da sagst (Ne öljön meg, kérem ne öljön meg, nem értem mit mond!)
Joe Lesniewski: Engedd el Web, azt mondja nem érti miről beszélsz.
Webster: Lószart nem!

Webster: [A német hadifoglyok hosszú oszlopokban vonulnak] Hé, ti! Jah, ti ott, ti ostoba fritz állatok! Úgyvan hozzátok beszélek! Tisztelegjetek a Fordnak és az isteni General Motorsnak, ostoba fasiszta disznók! Hogy néztek ki? Lovon mászkáltok, mit képzeltetek ti?!
Garcia: Elég Webster! Hagyjad már!
Webster: Áthúzzuk ide a belünket a világ túloldára, félbe szakítjuk az életünket, MIÉRT? Rohadt üres fejű barbár senkiháziak! Mi a fenét keresünk mi itt?

Liebgott: Na és mit tanultál?
Webster: Irodalmat.
Liebgott: Ne hülyéskedj már! Komolyan? Én imádok olvasni!
Webster: Szoktál?
Liebgott: Persze. Főleg Dick Tracy-t meg Flash Gordon-t.

[az erdőben sétálva]
Perconte: Hé, George! Nem olyan, mint Bastogne?
Luz: De, most, hogy mondod! Leszámítva, hogy nincs hó, meleg kaja van a hasunkban és a fák nem robbanak szét a fejünk fölött a fritz nehéztüzérségtől! Igen, mindezektől eltekintve pont olyan, mint Bastogne!
Perconte: Úgyvan!
Luz: Bull, kokit neki lécci!

[miután megtalálták a koncentrációs tábort]

Perconte: Winters őrnagy! Uram! Találtunk valamit! Járőrözni voltunk és találtunk egy-
Winters: Mit, mit, mit? Frank, mi az?
Perconte: Nem tudom, uram, nem tudom.

Luz: Janovek, mit olvasol?
Janovek: Egy cikket.
Luz: Nem szivatsz? És miről szól?
Janovek: Arról, hogy miért is harcolunk.
Luz: És mért harcolunk, Janovek?
Janovek: Úgytűnik a németek gonoszak, nagyon gonoszak.
Luz: Ne mond. A németek gonoszak?
[Odafordul Perconte-hoz]
Luz: Hé Frank, a faszi egy cikket olvas, ami azt írja, hogy a németek *gonoszak*! Az ember minden nap tanul!

Nixon: Hitler meghalt.
Liebgott: Szent szar.
Nixon: Főbelőtte magát Berlinbe.
Bull: Vége a háborúnak, uram?
Nixon: Nincs. Berghtesgaden kell mennük. Egy óra múlva indulunk.
Webster: Miért? Már úgysincs otthon. Már három éve megölhette volna magát, sok szenvedést megspórolt volna.
Nixon: Jó lett volna. De nem tette!

[O' Keefe elkezdi dúdolni "She'll Be Coming Around the Mountain" c. szerelmes dalt]
Perconte: Hé, O'Brien. Pofa be!
O' Keefe: Mondtam, hogy O'Keefe.
Perconte: Tudod mért nem jegyzi meg senki? Mert a franc se akarja megjegyezni. Mert túl sok Smith, DiMatto, O' Keefe meg O'Brien állít be ide a régi toccoai emberek helyett. Akik az ilyen hülye újoncok miatt haltak meg, mind olyan, mint te! Csupa hülyegyerek! "Hol vannak a fritzek?" "Hadd kapjam el őket!" "Mikor mehetek már Berlinbe?" Aztán két nap múlva ott fekszetek, dől belőltek a vér, felcserért kiabáltok, az anyukátokért siránkoztok! Észre sem veszitek, hogy végetek. Hé, figyelsz te rám? A háborúnak ez a legelviselhetőbb szakasza, érted? Kapok meleg kaját, meleg zuhanyt, tiszta ágyban alszom. Németországban majdnem olyan jó, mint otthon. Ma még a seggemet is rendes budipapírral töröltem ki, úgyhogy ne kérdezgesd, hogy mikor történik már valami! És hagyd abba a szerelmes dalokat!
[hosszú, kínos csönd]
Perconte: Mikor hajóztatok ki? Pár hete?
O' Keefe: Igen.
Perconte: Már két éve nem jártam otthon. Két éve. Ez a rohadt háború!

Pontok szerkesztés

Az Easy Berchtesgadenbe ér, ahol a katonák megünneplik a német hadsereg kapitulálását, és megszállják Hitler híres Sasfészkét. A század útja Ausztriába vezet tovább, ahol megtudják, hogy a hadosztályt a Csendes-óceánon ismét bevetik, kivéve azokat a katonákat, akiknek elég pontjuk van, hogy hazatérjenek. Míg Winters áthelyezését egy azonnal bevetésre váró egységhez megtagadják, az erőszak folytatódik a katonák közt: néhányan kivégzik egy munkatábor vezetőjét, egy részeg katona pedig súlyos fejsérülést okoz Chuck Grant őrmesternek. Spreis százados meglévő pontjai ellenére a századdal marad, Winters pedig úgy dönt, elfogadja Nixon ajánlatát, hogy családja cégénél dolgozzon. Az Easy század testvérekké fonódott katonáinak útja itt szétválik…

Sink: Uraim, most beszéltem LeClerc tábornokkal, azt mondta: ő vonult be Párizsba, Berchtesgadenbe is ő akar elsőnek belépni. Azt mondam: megértem. Tüzelje fel az embereket és előzze meg azt a francia hólyagot!

Winters: Mondhatom? Figyelem! [szünet] A német hadsereg kapitulált.

[Miután konfliktusba kerül a Grant lelövő újonccal]
Speirs: Hol a fegyver?
Újonc: Milyen fegyver?
[megüti a pisztolyával]
Speirs: Ha tisztel beszél, mondja, hogy uram!

Winters: [Herman Goering háza előtt] Azóta kettőzött őrség őrzi.
O'Keefe: Azért kezeskedem, uram!
Winters: Alig várja, hogy letegye a szolit, O'Keefe?
O'Keefe: Dehogy, sok itt a látnivaló, uram!

Harry Welsh: Döntöttem, Nix, megvannak a pontjaim, megyek haza Kittyhez.
Nixon: Harry, komolyan azt hiszed, hogy Kitty még nem pattant le egy civillel?
Harry Welsh: [nevetve] Szemétláda, ez még csak nem is vicces...
Richard Winters: Harry, fütyülj rá!

[angol szójáték]
Winters: Boldog Győzelem napját! (Happy VE Day.)
O'Keefe: Győzelem napja? (VE Day)?
Nixon: Győzelem Európában. (Victory...in Europe.)

Winters: Sobel százados!
Sobel: Winters őrnagy.
Winters: Sobel százados...... a rangnak tisztelgünk nem az embernek! [folytatja a tisztelgést Sobel felé]

Liebgott: [A német tábornok beszédét fordítja] Emberek, ez egy hosszú és kemény háború volt. Önök derekasan, hősiesen harcoltak a hazájukért. Önök különleges alakulat, amelynek tagjait olyan kötelék fűzi össze, amely csak harctéren alakulhat ki. Testvérek között, akik a lövészárkokban tartották egymásban a lelket. Akik látták a halált és együtt szenvedtek. Büszke vagyok arra, hogy önökkel szolgálhattam. Hosszú, boldog, békés életet érdemelnek.

Zárószók szerkesztés

1. epizód szerkesztés

"Az expedíciós hadsereg katonáinak, tengerészeinek és pilótáinak: Hamarosan elindulnak a nagy keresztes hadjáratra, amelyre hónapok óta készülünk. Önökön a világ szeme! Sok szerencsét kívánok, és Isten áldását kérem erre a nagyszerű és nemes vállalkozásra!"

Dwight D. Eisenhower, a szövetséges erők főparancsnoka

2. epizód szerkesztés

A Brecourt birtokon felállított német tüzérségi lövegek megsemmisítéséért a következőket tüntették ki:

Bronz csillag: Walter Hendrix, Donald Malarkey, John Plesha, Joe Toye, Carwood Lipton, Clevland Petty, Myron Ranney, "Popeye" Wynn

Ezüst csillag: "Buck" Compton, Bill Guarnere, Gerald Lorraine

Kiemelt szolgálati kereszt: Richard Winters hadnagy

A módszer, ahogyan a század hatástalanította a német tüzér üteget, a kiépített állás elleni támadás mintapéldájává vált, és még ma is tanítják a West Point Akadémián!

3. epizód szerkesztés

Mire az Easy századot Június 29.-én visszavonták a frontról, az egység 65 embert veszített. Albert Blithe sohasem gyógyult meg. 1948-ban elhunyt.

4. epizód szerkesztés

A "Market Garden" hadművelet kudarcot vallott, a szövetségesek terve, hogy 1944 decemberére befejezzék a háborút, meghiúsult. A 101-es légiszállítású hadosztályból 750-en estek el, és 2100-an sebesültek meg. Arnhemnél a Brit első légiszállítású hadosztály majdnem 8000 embert veszített.

5. epizód szerkesztés

Az Easy század tüzérségi és légi támogatás nélkül hatolt be a Bastogne melletti erdőbe. Kevés volt az élelem, a muníció, és hiányzott a téli ruházat.

"A visszavonulás még csak véletlenül se jusson eszükbe, sőt, ezt a szót töröljék ki a szókincsükből! Gondosan, és mélyre ássák meg a lövészárkot, húzzák meg magukat, és várjanak!"

"Currahee", az 506-os hadosztály csapatnaplója

6. epizód szerkesztés

1944 december 26.-án Patton tábornok harmadik hadserege áttörte a német arcvonalat, ezálltal lehetővé tette az utánpótlást, és a sebesültek elszállítását. Így egyesek szerint megmentette a bekerített 101-es légiszállítású hadosztályt. A 101-esek egyetlen tagja sem hajlandó elfogadni, hogy a hadosztály megmentésre szorult volna.

7. epizód szerkesztés

"Bastogne-t nem csak a sebesültek és az elesettek szenvedték meg. Akiket nem talált el shrapnel, vagy golyó, ők is ott vannak a veszteséglistán."

Stephen E. Ambrose "Nem hiszem, hogy bárki, aki átélte azt a csatát, ne hordana magán - ha rejtve is - valamiféle sebhelyet. Talán ez az a tényező, ami miatt az Easy század tagjait olyan különlegesen szoros kötelék fűzi egymáshoz."

Richard Winters százados

8. epizód szerkesztés

Mire elvonultak Haguenauból, az Easy század Anglia után bejárta Franciaországot, Hollandiát és Belgiumot is. Hamarosan következett Németország.

9. epizód szerkesztés

A következő hónapok során a szövetséges hadseregek több hadifogoly-, koncentrációs- és haláltábort fedeztek fel. A nácik ezekben a táborokban akarták végrehajtani a zsidó kérdés "végső megoldását". 1942 és 1945 között 6 millió zsidót és további 5 millió különböző etnikai csoporthoz tartozó embert semmisítettek meg. Sokukat ezekben a táborokban.

10. epizód szerkesztés

Dick Winters: "Ez nem mindennapi érzés, nem mindennapi történet, és nem mindennapi kötelék."

Carwood Lipton: "Tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. Nagyon szoros kötelék fűzött egymáshoz bennünket."

Donald Malarkey: "Bátrak voltunk. Hihetetlenül bátrak. Akiket én a leginkább csodálok, az Bill Guarnere és Joe Toye, mert ők nagyon, nagyon különleges emberek voltak."

Bill Guarnere: "A nagy háborúban egy apró kis pont voltam, nem több. Büszke vagyok rá, hogy a részese lehettem. Néha, amikor visszagondolok rá, elsírom magam."

Babe Heffron: "Az igazi hősök azok, akik még mindig ott vannak eltemetve. Vagy akiket koporsóban hoztak haza."

Shifty Powers: "A háború befejezésekor úgyéreztük, miénk a világ. Aztán, amikor hazajöttünk, ez a magabiztosság jórészt elveszett. Én legalábbis elvesztettem."

John Martin: "Reméltük, hogy életben maradunk. Ennyi az egész."

Carwood Lipton: "Amikor V.Henrik szózatot intézett az embereihez, azt mondta: Mirólunk a mai naptól fogva, a világ végezetéig úgy emlékeznek majd, mint a szerencsés kevesek, a testvérek csapata. Mert az, aki ma a vérét ontja az oldalamon, az örökre a testvérem lesz."

Richard Winters: "Emlékszel a levélre, amit Mike Ranney írt nekem? Igen? Emlékszel, mivel fejeződött be? Nagy szeretettel őrzök az emlékezetemben egy kérdést, amit az unokám tett fel nekem. Azt kérdezte: Nagypapa, te hős voltál a háborúban? Nagypapa azt mondta, nem…. de hősök közt szolgáltam."

Külső hivatkozások szerkesztés

A Wikipédiában további adatok találhatóak