Márai Sándor

(1900–1989) magyar író, költő, újságíró

Grosschmid Sándor (1900. április 11. - 1989. február 22.) magyar író, újságíró.

Márai Sándor

Írói neve: Márai Sándor volt.

Idézetek szerkesztés

És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: "Elég volt."
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...
(M.S.: Mennyből az angyal)


Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen,
Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten,
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt, s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség.
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet,
Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet.
(M.S.: Halotti beszéd)


  • Magyarország címerét két lebegő angyal tartja. Már csak e két angyalban bízom. Igaz, ez nem csekélység. (1945.)
  • Öregen, őszen és agársoványan, Mégis de jó, de jó, de jó, hogy nyár van.
  • Polgárnak lenni Nyugaton egyértelmű azzal az öntudattal, hogy az osztálynak minden tagja egyforma állampolgársági és társadalmi jogokkal áll őrt egy életforma körül, melynek legfőbb kifejezési lehetősége az Állam.
  • Igaz, amit Goethe mondott Eckermannak, amikor az azt kérdezte, hogy mi volt a leitmotiv a Faustban..."Kedves fiam, ha én azt tudnám" - válaszolta Goethe.
  • A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátosságait.
  • Nincs veszedelmesebb ellenfél, mint a zsákmányát féltő ragadozó.


Nem hiszem, hogy bármiféle nemzeti szerencsétlenség nevelni tudja e középosztályt, melynek műveletlensége oly mély, mint a tenger. Most is ugyanazt hadarják, eszelős és makacs, habzószájú konoksággal, mint egy év előtt, mint öt év előtt: „új fegyverek“-ről ábrándoznak, német-angol, vagy német-orosz különbékéröl... Itt csakugyan nincs mit tenni. De szégyen velük pusztulni.


  • Milyen hálátlan szerep lesz mindazok szerepe, akiknek fel kell számolni a Nemzet, a Kereszténység, a Haza meghamisitott eszményeit!
Napló 1943-1944
  • De a műveltséget nem a gólya hozza.
Fűveskönyv, 135
  • Ami a Polgár vallomásai című könyv új kiadására vonatkozó ajánlatot illeti: nem egyezem bele, hogy akár ezt a könyvem, akár más régebbi vagy újabb munkám Magyarországon bármilyen formában közzé adják vagy előadják. Mindig nagy tisztesség lesz számomra, ha valamely könyvem eljut a hazai magyar olvasóhoz, de csak akkor egyezem bele könyveim magyarországi új kiadásába, ha az ország területéről kivonták a megszálló szovjet csapatokat, és a magyar nép demokratikus, szabad választásokon megjelölte, milyen rendszerben kíván élni. Elébb nem egyezem bele könyveim hazai újra-kiadásába.
(Idézi:Ungvári Tamás források közt feltüntetett művében)


Az Egy polgár vallomásai című regényből szerkesztés

(Első kötet: 9-241. oldal, második kötet: 245-502. oldal)

  • De a család mítosza élt, s ez a misztikus öntudat adott életerőt valamennyiünknek , akik cselekedeteinkkel a család meséjét színeztük. S korszakokban, mikor az emberiség nagy, közös mítosz nélkül kénytelen élni, különösen jelentős élményforrás a család miniatűr világtörténelme.
Bonyolult család volt, tele haraggal és önfeláldozással, lelki szegényekkel és önfejű egyéniségekkel, polgárok voltak, s mikor én közöttük kezdtem élni, már eljutottak a polgári állapotnak veszedelmes, válságos életszakaszába. Mindent nekik köszönhetek; s nagyon nehéz volt elfelejteni és megsemmisíteni magamban azt, amit tőlük kaptam.
Egészen talán nem is sikerült. (138-139. oldal)
  • A „nyugati kultúra” kissé lógott rajtunk, mint frakk a négeren. Idegeink bűntudatosan lázadoztak. A kapuban gyanítani kezdtük, hogy a „Nyugat”valami más is, mint Anatole France művei, meglehetősen rossz magyar fordításban, Ady párizsi benyomásai, francia divatlapok és bajuszpedrők, történelmi leckék az iskolában s rosszul kiejtett francia szavak, melyeket oly hatásosan lehetett elhelyezni a köznapi beszédben. Kezdtük sejteni – inkább csak légköri benyomás volt ez ott, a belga-német határon! –, hogy polgárnak lenni, a szó nyugati értelmében más, mint polgárnak lenni odahaza; nemcsak a négy szoba teszi meg a gőzfűtés, a cselédek, Goethe összes művei a könyvszekrényben meg a finom úri társaság
Zavartan éreztük, nagyon finom idegekkel, hogy polgárnak lenni nem egészen ugyanaz Nantes-ban, mint Kassán – s mi odafent, a mi „nagy urbanitású” felvidéki városainkban, valahogy kínos-lelkiismeretesen voltunk polgárok, úgy iparkodtunk, mint az eminens diákok, valósággal szorgalmi feladatokat végeztünk polgáriasságból, ernyedetlenül civilizálódtunk. Nantes-ban valószínűleg éppen csak éltek az emberek egy életformán belül, különösebb osztálybecsvágy nélkül. (247-248. oldal)
  • Most már tudom, hogy az ifjúság nem idővel lemérhető életszakasz, egyszerűen csak állapot, melynek kezdetét és végét nem lehet évszámokkal jelölni. Az ifjúság nem kezdődik a pubertással, s nem végződik egy bizonyos napon, mondjuk negyvenéves korunkban, virágvasárnapján, délután hatkor. Az ifjúság, ez a különös, egyáltalán nem „viharos” életérzés, megtörténhet velünk, mikor nem is készültünk fel hozzá, s nem is várjuk különösebben. Szomorú, tiszta és önzetlen állapot ez. (316. oldal)
  • Abban a meggyőződésben éltem, hogy Németország a példás rend klasszikus hazája; ahogy ezt otthon és az iskolában tanultam. Csakugyan, olyan rend volt mindenfelé, a múzeumokban, a pályaudvarokon és a magánlakásokban is. Csak a lelkekben, a német lelkekben nem volt „rend”; homály terjengett benne, gyermekes köd, véres és megtorlatlan, vezekeletlen mítoszok köde… S mikor Franciaországba kerültem, elszörnyedtem az általános rendetlenségen. Évekbe tellett, amíg megtanultam, mi a „rend” – évekbe tellett, amíg megértettem, hogy a franciáknál csakugyan besöprik a szemetet a bútor alá, de ragyogó rend és higiénikus világosság uralkodik az agyakban. (325-326. oldal)
  • (Az I. világháború után:) A német nép, mely új alkotmánnyal, szabadságjogokkal ajándékozta meg magát Weimarban, nem bírt beletörődni a szabadságba. (327. oldal)
  • (A színésznő-barátnő:) Megtanított, hogy kegyetlenség nélkül nem lehetünk soha szabadok, s örökké terhére leszünk társainknak. Megtanított arra is, hogy az ember lehet goromba, de soha nem lehet udvariatlan; lehet arcul ütni valakit, de nem szabad untatni, s hogy udvariatlanság szeretetet színlelni ott, ahol sokkal kevesebbet várnak tőlünk. (335. oldal)
  • Ismerte a nagy titkot: tudott egyedül maradni. (337. oldal)
  • Az író egy napon megtudja végzetét; de csak önmagától tudhatja meg. (340. oldal)
  • Hiszek az akaratban. Hiszek abban, hogy akarattal és alázattal az ember úr tud maradni a tudatalattiból felgőzölgő mocsárláz nyavalyái fölött is. Megvetem magamban a neurózist, s minden eszközzel, igen, tudattal, akarattal és alázattal, küzdök ellene. Hiszek abban, hogy a jellem s annak legfelsőbb kifejezése, a lelkiismeret, kordában, egyensúlyban tartják beteg ösztöneinket, s hiszek abban, hogy az élet és a munka szintézis; ... (364-365. oldal)

Források szerkesztés

A Wikipédiában további adatok találhatóak
Márai Sándor témában.
  • Kassai Tibor: Szemenszedett bölcsességek, Calibra Kiadó, Budapest, 1997, ISBN 963564468X
  • Márai Sándor: Egy polgár vallomásai, Helikon Kiadó, ISBN 9632089626
  • Ungvári Tamás: A feledés enciklopédiája. Scolar Kiadó, 2009