Áprily Lajos

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.), költő, műfordító.

Áprily Lajos
Áprily Lajos arcképe
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Médiaállományok a Wikimédia Commonsban

Versek

RASMUSSEN HAJÓJÁN

Vallomás

Igaz –: én itt a sorssal nem csatáztam,
én döbbent szemmel láttam itt a vért,
és nem lengettem omló barrikádon
fehér zászlót a véres emberért.

Viharokból kibomló új világért
csak álmom volt, nem lobbanó vitám.
Rohamra nem harsogtam riadókat
jövő-ködökbe zúgó trombitán.

RÖNK A TISZÁN

A tengeren rab énekel

...Talatta. Tenger rabja lettem,
fülembe zúgó hab szakad.
Könyörtelen lapátolásra
magához ránt a gályapad.

Ha fellegekről visszafordul,
szemem testvér-kínokba lát.
Bilincses lábbal hogy daloljam
a rabtartó tenger dalát?


A kor falára

Itt éltem én is. Rabkoszton, vizen.
Itt lázadoztam, itt zúzódtam össze.
Egy vak poroszló szárnyam és tüzem
e zord idő-cellába börtönözte.

Nyugtalanság

Csapkodsz, feketeszárnyu szél,
sorsom zenéje, nyugtalanság.
Suhogó crescendóidat
rohanásomban félve hallom.
Kiáltanék, de hasztalan:
zúgásodat túl nem kiáltom.

A LÁTHATATLAN ÍRÁS

EGY POHÁR BOR

Egy pohár bor

Forma van a versem
egyszerű sorában:
ötvös volt az ősöm
Brassó városában.
Kalapácsolt, vésett
kohó-szikra mellett,
ezüst ampolnákat,
úrvacsora-kelyhet.

(…)

Mégis csal az üllő,
mindig csalt a forma,
tiszteltem a strófát,
mintha érce volna.
Míves műhelyemben
kohótüzet raktam,
salaktól az ércét
tűzzel tisztogattam.


Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek

Tudom, hogy hull a nap,
örömök szállanak,
kedves fők hullanak,
sírdombok mállanak.
Egy-egy kéz, drága kéz,
mindegyre elereszt,
mindennap vereség,
mindennap új kereszt.
Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis: ne remegj -
nem maradsz egyedül.

ÁBEL FÜSTJE

FORRÁSVIZEK

Halálpatak

Parajd felett van egy patak,
a Küküllő-ágba szakad,
vele összeölelkezik,
Halál-patak, így nevezik.
Egyszer hegy lakói voltunk,
vizek mellett kóboroltunk,
megpihentünk öreg fánál,
kicsi Halál-patakánál.
Megpihentünk, málnát ettünk,
fényes volt az ég felettünk.

AZ ÖREGSÉG ÁRNYÉKÁBAN

Az öregség árnyékában

Valaki nyílnak szánt. Kivárja,
míg még könnyebbre szikkadok.
Messze repít a nagy, komor kéz,
ha majd sötét íjába fog.

JELENTÉS A VÖLGYBŐL

ÁMULNI MÉG...

Jelentés

                       2
Jelentem a völgyemből, emberek:
szitál ködből a hűvös permeteg,
remeg a szirma-hulló rózsa-sor,
borzong a nyír s a mogyoró-bokor.
Halkul a megmaradt madár-világ,
de hangoskodnak fenn a vadlibák,
s ahol szőlőt nevelt a napsugár,
éjjel falánk vaddisznó-csorda jár.

AKARSZ-E FÉNYT?

ŐSZI TÜKÖR

A fáklya éneke

Meggyújtottak s azóta égek
tüzijátékul? Őr-jelül? -
Félelmetes feketeségek
tolongtak tűz-övem körül.

Farkasszemeknek rém a fényem,
bolyongóknak bíbor remény.
A vándor megállott az éjben
és szólt: Nem félek, ott a fény...

A RÉGI FORRÁS

Fiatalkori versek

Örökség

Fehér virágok, könnyes álmok
dalos leánya volt anyám.
Tavaszi napfényért rajongott
s megsiratta a hulló lombot
késő szeptember alkonyán.
Meleg sugár, vonuló felhő
szivébe mind nyomot hagyott,
könnyeket csalt vagy dalt fakasztott -
Apám kacagott, kacagott.

Őszi versek

                      1

Az éjjel vad, süvöltő szélvihar volt,
leverte mind az őszi levelet.
Gyorsszárnyalású, lilaszinű felhők
lebegnek át a holt erdők felett.

Az éjjel vad, süvöltő szélvihar volt.
Virágos álmok, merre tűntetek?
Felettem hollók károgása hallik,
felettem őszi ködfátyol lebeg.

Forrás

• Áprily Lajos összes versei és drámái Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. 1990; ISBN 963 15 4169 x
• Áprily Lajos versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban