Észak Dél ellen (könyv)

Jules Verne regénye

Az Észak Dél ellen Jules Verne egyik történelmi regénye, romantikus szálakkal, melyet 1887-ben adtak ki Franciaországban. A könyv az amerikai polgárháborút idézi fel.

Kezdetek szerkesztés

James Burbank és barátai helyesen ítélték meg a háború kilátásait. Az északi kormány új hadműveletet készített elő, azzal a céllal, hogy Floridát is meghódolásra kényszerítse. A feladat nem éppen a félsziget elfoglalása vagy katonai megszállása volt.

A birtok szerkesztés

Camdless-Bay hosszú évtizedek óta a Burbank család birtoka volt. A főépületet várszerűen megerősítették még azokban az időkben, amikor a birtokosok joggal félhettek indián támadástól.

Gilbert első levele szerkesztés

A Wabash fedélzetén, Edisto közelében. 1862. február 3.

Édesapám, mindenekelőtt csókollak benneteket, téged, anyámat és kishúgomat. Carrol bátyámról sem feledkezem meg, s hogy senki se maradjon ki a levélből, mondjátok meg kedves Zermahunknak, hogy férje, az én derék és hűséges Marsom szeretettel üdvözli. Mindketten jól vagyunk, s bizony nagyon szeretnénk már köztetek lenni! Ez hamarosan be is fog következni, bárhogy prüszköljön is Perry. A derék jószágigazgató, mint a rabszolgatartás csökönyös híve, nyilván éktelenül szitkozódik, amikor az északiak előrenyomulásáról értesül!

Kipróbált ember viszi e sorokat, megbízhattok benne. Bizonyára tudjátok már, hogy Dupont tengernagy hajóraja elfoglalta a Port Royal-öblöt és a szomszédos szigeteket. Az északiak tehát lépésről lépésre visszaszorítják a délieket. Az északi kormány valószínűleg kísérletet fog tenni arra, hogy megszállja Florida nagyobb kikötőit. Azt beszélik, hogy Dupont és Sherman e hó végén megindítja a hadműveleteket. Ebben az esetben elsőnek valószínűleg a Saint Andrews-öblöt foglaljuk el. Akkor pedig már csak egy ugrásra vagyunk Floridától. Alig várom azt az órát, amikor győzelmes hajórajunk eléri a floridai partot, és én ismét közöttetek lehetek, édesapám! Szüntelenül aggódom, hogy mi lesz veletek a rabszolgatartók világában. De közel van már az a pillanat, amikor végre nyíltan hirdethetjük elveinket, amelyeket a camdless-bayi ültetvényen mindig is érvényesítettünk. Ó! mennyire szeretnék hazalátogatni innen, akárcsak egyetlen napra is! De nem tehetem. Veszedelmes út lenne, és veszedelembe sodorhatnálak benneteket is. Inkább várok, türelmesen. Még néhány hét és mindannyian ismét együtt leszünk a Castle- House-ban! Befejezésül még egyszer végiggondolom, nem feledkeztem-e meg valakiről. De bizony, megfeledkeztem Stannard úrról és az én bájos Alice-emről, pedig mennyire szeretném már viszontlátni! Apját meleg barátsággal, őt magát annál is melegebben üdvözlöm!...

Tisztelettel és szeretettel ölel fiad Gilbert Burbank

A Texarok kivégzése szerkesztés

A kivégzéshez kirendelt tengerészek vállhoz emelték a puskát, céloztak. A két testvér még egyszer megölelhette egymást. A sortűz eldördült. A két elítélt, kéz a kézben, holtan rogyott össze. Így haltak meg a Texar fivérek, akik bámulatos hasonlatosságukat használták fel, hogy hosszú éveken át súlyos bűnöket kövessenek el büntetlenül. Szívükben csak egy emberi érzés élt: a szenvedélyes testvéri szeretet; s ezt haláluk órájában sem tagadták meg.

A könyv néhány befejező sora szerkesztés

Négy évig folyt az elkeseredett harc Észak és Dél között. A polgárháborúnak több mint félmillió halottja volt. Ezenfelül kétmilliárd hétszázmillió dollárba került. De a rabszolgaságot egész Észak-Amerikában eltörölték. Így vívták ki az amerikaiak óriási áldozattal az Egyesült Államok egységét. Követték őseik példáját, akik egy évszázaddal ezelőtt a függetlenségi háborúban ontották vérüket hazájuk önállóságáért.


A Wikipédiában további adatok találhatóak