Özvegy és leánya
Az Özvegy és leánya Kemény Zsigmond 1857-ben kiadott történelmi regénye.
| Kemény Zsigmond |
|---|
 Barabás Miklós festménye |
| Lásd még |
 Szócikk a Wikipédiában |
Idézetek
szerkesztés- I. Rákóczi György 1636-ban − s később is − sokkal szigorúabb rendet tartott, mintsem Borosjenő, Lugos és Soborsin környékén kívül, melyek a török martalócok dúlásainak ki vannak téve, máshelyt harámbasák,[1] szabad pandúrok és közbéke-háborítók tanyázhatnának. De árva Tarnócziné nagyasszonyom az elővigyázatot minden késő bánatnál többre becsülvén, a szentléleki várkastélyt napszálltakor már bezáratja. Sípolhatnak, kürtölhetnek, trombitálhatnak künn, a cseléd meg sem mozdul, s a várnagy jóízűn neveti a balgákat, kik hiszik, hogy a fejedelmen és kálvinista püspökön kívül valaki a szentléleki várkastélyban hálhasson, ha alkony előtt nem érkezett oda.
- Bezzeg régen más házirend volt. A vendéget nyílt karokkal, tölt serleggel fogadták, s Tarnócziné a téli hideg éjeken Szentlélekre betekintő uraknak saját kezével készített fűszeres meleg bort.
- Lupuj leánya a litván herceghez ment nőül; de azért mégis volt némi viszálya a moldvai vajdának az oláhországival. Rákóczi a már többé komolyan nem fenyegető ügybe avatkozni, a Máté vajdával kötött szerződmény szerint, szükségesnek hivé. Történt is némi puskatűzváltás. Az első összekoccanásban az erdélyi tábornak csak egy halottja volt, s ez is mintha szándékosan kereste volna a golyót.
Ez az idézetgyűjtemény még nagyon rövid („csonk”). Segíts te is, hogy igazi gyűjtemény lehessen belőle!
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Török gyalogcsapat alparancsnoka.