A rajongók
A rajongók Kemény Zsigmond 1858-59-ben megjelent történeti regénye.
Mi alsóbb helyzetűek, még az üdvösségre vonatkozó dolgokban is követjük urunkat. Van aki gondolkozzék helyettünk. Hál'isten! Pécsi Simon őnagysága esze legalább féltucat tanácsos számára való. [...] Mert Pécsi őnagysága bölcsen belátja, hogy hitünket nem kell dobra verni, kegyességünkkel nem kell az utcán kérkedni. Mi titkos szombatosok vagyunk. Két ruhánk van, az egyik a parádéköntös, a másik a házi. A parádéruhát, melyet fitogtatunk, a reformált hitnek nevezik; a fehér mezet, melyben magunk között járunk-kelünk, szombatosságnak. Így bú-gond nélkül éljük napjainkat, köpenyünk gallérját senki sem ragadhatja meg, s orrunk alá nem packázhatnak. Nevetjük a véres betűkkel írt törvényt, Kassai uram fenyegetéseit és bitang üldözőinknek dühét. Vád van ellenünk elég; de bizonyság és adat semmi.
Pécsi Simon tudniillik, bár a szombatosok pártfogója volt, térítési erélyét leányánál nem nagyon vette igénybe. Az apa előrelátása győzött a hittérítő buzgóságán. Minthogy nem hitetheté el magával, hogy a szombatosságot hamar sikerülhessen országosan bevett vallássá emelni, nem akarta egyetlen lánya szerencséjét rögeszméjével korlátozni, és szabadon kívánta hagyni azt a kérdést, hogy Deborah leendő férjének kövesse-e hitét, vagy pedig atyjának?
– El van tévesztve egész életünk, Deborah! – szólt Pécsi mélyen sóhajtva. – De nem azért van eltévesztve, mert a hatalomból kiestem, hanem, mert alacsony származásom mellett hatalomra törekvém, s mert ismeretek után szomjazó lelkemet kinccsel akartam kielégíteni. Átléptük a számunkra jelölt sorompót, s a világi szerencsével cseréltük föl a boldogság feltételeit.
