Alfred de Musset

Alfred de Musset (Párizs, 1810. december 11. – Párizs, 1857. május 2.) francia költő, drámaíró.

Alfred de Musset
Alfred de Musset
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Wikiforrásban
Művek a Cervantes Virtualon
Művek a Project Gutenbergben

Idézetek verseiből

Velence (részlet)

Velencén rőt az este,
nem ing a bárka teste,
nyugszik halásza mind,
    lámpás sem int.

De űlve esti parton
a bronz oroszlán zordon
s nehéz talpat emel
    az égre fel.

Körül, a habban ázva,
hajók s dereglyék száza,
mint halk kócsagsereg,
    úgy szendereg.

    (Tóth Árpád)

Stanzák
(részlet)

Ó, amikor üvölt morogván
     az orkán
s tépi a hegy haját mogorván,
mely őszies és sárga már,
hogy szeretem a vad kesergőt,
     az erdőt,
s a tornyot, ezt az ősi csertőt,
mely mint egy gránit-szálfa áll.

Én szeretem vecsernye-tájon,
     hogy fájón
vérzik az alkony és az álom,
zárdák aranyrózsás nyilát!
A gót oszlopsorok merengnek,
     és lentebb
a jó, öreg atléta-szentek
érettünk mondanak imát!
     (Kosztolányi Dezső)

A hold balladája
(részlet)

S szeret a lányka, zsenge
Bokáin berken át
Lengve
S dudolva víg danát...

S a tenger, láncos medvéd,
Lesvén hűs kék szemed
Kedvét,
Ormótlan ing s remeg...

És szél s hó idején is,
Ha az est rám borul,
Im én is
Itt űlök jámborul,

És nézlek, amint éppen
A torony sárgaszín
Hegyében
Ülsz, mint a pont az i-n...
     (Tóth Árpád)

Juanához
(részlet)

Hát viszontlátom újra - szent ég ! -
első, leggyöngédebb szerelmét
a szívemnek, önt, asszonyom.
Mesénket nem feledte el még?
Bennem örökre él az emlék:
múlt nyáron történt, gondolom.
    (Kálnoky László)

Lucie
(részlet)

Barátaim, ha meghalok,
fűzfa hajoljon a síromra.
Oly édesen-kedvesen ragyog
könnyező, halványszürke lombja,
s árnyéka egy csöppet se nyomja
a földet, melyben szunnyadok.
    (Kálnoky László)

Madame Menessier-hez
(részlet)

Midőn esős napon az ég ködös sötétjén
vándormadár kiált vaktában valahol,
virágzó fák alól, lombok bélelte fészkén
a fülemüle rá tűnődve válaszol.

Sikoltásomra most lelked így válaszol,
hajdani szavaink meghitt lángját idézvén.
Édes kín, sajdulás az ember szíve mélyén:
múltunk kincseivel újra elhalmozol.
       (Rónay György)

Victor Hugóhoz
(részlet)

Sokat kell e silány földön szeretni, s főleg
megtudni végre, hogy az ember mit szeret:
cukorkát, óceánt, játékot, kék eget,
a rózsát és babért, paripákat s a nőket.

El kell taposni most-virágzó, zsenge tőket,
sok búcsút mondani, hullatni könnyeket.
Majd ráébred a szív, hogy megöregedett,
s a múló benyomás valahány okra fényt vet.
        (Kálnoky László)

Felhasznált forrás

• Alfred de Musset válogatott versei.Móra Ferenc Könyvkiadó. 1960.