Berzsenyi Dániel
Berzsenyi Dániel (Egyházashetye, 1776. május 7. – Nikla, 1836. február 24.) magyar költő.
Tanulmányaiból szerkesztés
A magyar nyelv eredetiségéről (1825) szerkesztés
Régóta gyanús lévén előttem az a régi előítélet, mely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, amelyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzetek és idegenek, arra határoztam magamat, hogy némely szavaink származatját minden figyelemmel megtekintsem, s nyelvünk becsületét e részben is oltalmazzam.
Vizsgálataimnak első tárgyai valának azon fizikai dolgoknak nevei, melyek természet szerint az embernek és beszédnek legelső, legszükségesebb objektumai voltanak, mint : föld, víz, tűz, nap stb, melyeknek hihetőképpen legelsőbben adának nevezeteket az első emberek.
Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömmel tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem, elannyira, hogy csakhamar általlátám azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja; mert nyilván tapasztalám azt, hogy a legközönségesebb természeti tárgyoknak nevezeteit nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegeneknek vélt európai nyelvekben is általában magyar gyökerekbül lehet származtatni, ...
(Berzsenyi Dániel Prózai Művei. Szépirodalmi Könyvkiadó, 281. oldal.)
Verseiből szerkesztés
A tizennyolcadik század szerkesztés
Mindenható kar méri ki sorsodat,
Kar, mellyen ég s föld sarkai forganak,
Kar, mely dicsőűlt őseidnek
Rettenetes hadait vezette.
Bízzál, s virágzóbb századokat remélj!
Eldődeidnek szép kora visszatér;
Csak lelkeden tartsd, mennyi sok szent
Vérbe került az igaz dicsőség.
- (1800 körül)
Levéltöredék barátnémhoz szerkesztés
Lefestem szüretem estvéli óráit,
Ha már cselédimet nyugodni eresztem,
És csak alig hallom a vígság lármáit,
Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.
Leplembe burkolva könyökemre dűlök,
Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merűlök,
S egy szebb lelki világ szent óráit élem.
……
Életem képe ez. - Már elestvéledtem,
Béborúlt az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája
S bús melancholiám szomorgó nótája.
- (1804 után)
A közelítő tél szerkesztés
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.
……………
Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
Mint a kis nefelejcs, enyész.
- (1804 után)
A magyarokhoz csak annyit jó reggelt! szerkesztés
Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.
……
Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!
Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély,
Nem félek. A kürt harsogását,
A nyihogó paripák szökését
Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Ez tette Rómát föld urává,
Ez Maratont s Budavárt híressé!
Szabad nép,szabad nép.
- (1807)
A magyarokhoz szerkesztés
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?
………..
Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,
S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.
- (1810)
A Pesti Magyar Társasághoz szerkesztés
Az ész az isten, mely minket vezet,
Az ő szavára minden meghajul,
Hegyek lehullnak s olvadnak vizekké,
S örök helyéből a tenger kikél;
Ez alkot minden szépet és dicsőt,
Az egyes embert, mint a milliókat,
Ez áldja s égi boldogságra inti.
(1815)
A megelégedés szerkesztés
Nem kér kínai pamlagot,
Sem márványpalotát a Megelégedés,
Többszer múlatoz a szegény
Földmíves küszöbén s durva darócain,
Mint a dáma kigyöngyözött
Keblén s ambroziás mellpatyolatjain.
Csendes szalmafödél alatt
A víg pásztori kor gyermeki közt lakik;
A természet ölébe dől,
Annak nyújtja kezét s mennyei csókjait.
Gróf Mailáth Jánoshoz szerkesztés
Mailáth! poétád éneke leng feléd,
Nem mint a rohanó Vág, mikor árjait
A Kárpátok közt zúgva szórja,
Tört jeget és köveket sodorván;
Csak mint az alkony enyhületén kalász-
Párnáján pihenő lyányka szelíd dala
Üdvezli a várt est nyugalmát
S a hegyek ormai közt mosolygó
Holdat, midőn már csend fedi a mezőt,
S a pásztorkalibák gőze a völgybe szállt.
Mailáth! poétád napja húnyik,
S nem ragadoz dala árja többé.
Az igazi poézis dicsérete szerkesztés
A szent poézis néma hattyú,
S hallgat örökre hideg vizekben.
=== Dukai Takács Judithoz ===
Hogy a szelíden érző szép nemet
Letiltva minden főbb pályáiról,
Guzsalyra, tőre kárhoztatni szokta
A férfitörvény, vajjon jól van-e?
Igen: ha az csak úgy tekintetik,
Mint ösztöninknek szenvedő edénye
S nyers kényeinknek játszó eszköze.
.....
