Carlos Ruiz Zafón

Carlos Ruiz Zafón (1964. szeptember 25., Barcelona - 2020) spanyol író, forgatókönyvíró.

Idézetek tőle

Párizs a világ egyetlen olyan városa, ahol az éhenhalás még mindig művészetnek számít.
A tehetség olyan, mint sportolónál az erő. Sokféle adottsága lehet az embernek, mégsem lesz senkiből világbajnok pusztán azért, mert magasnak, erősnek, gyorsnak született. A munka teszi a sportolót, a művészt pedig a munka, a technika, a szorgalom. Bármilyen okosnak születik is valaki, az csak útravaló. Akkor tudod felhasználni, ha előbb jó fegyvert kovácsolsz a gondolataidból.
Nincs több jó s gonosz a világban, mint amennyit naivságból vagy irigységből mi magunk képzelünk bele.
Minden csak mese. Amiben hiszünk, amit ismerünk, amire emlékszünk, sőt amiről álmodunk, az is. Minden csak mese, történet, amelyben események és szereplők vonulnak fel, és érzelmi tartalmakat közölnek egymással.
Az emlékek olykor pusztítóbbak, mint a puskagolyó.
A gyerekkor egyik csapdája, hogy azt is érezzük, amit nem értünk, s mire értelmünk megemészti a történteket, addigra a szívünk már mély sebeket hordoz.
A gyermeki lelkesedés olyan ingatag, akár a hűtlen szerető.
A férfi olyan hamar felmelegszik, mint a villanykörte: egy pillanat alatt tűzbe jön, s ugyanilyen hamar ki is hűl. Ellenben a nő - s ez tudományosan bizonyított tény - úgy melegszik fel, mint a vasaló. Lassan, fokozatosan forr fel, mint a jó húsleves. De ha egyszer átforrósodott, nincs, aki lehűtse.
A végzetünk többnyire az utcasarkon hever. Egy darab kutyaszar, egy lotyó vagy egy lottóárus... a szerencse három leggyakoribb megtestesülési formája. Egy biztos: soha nem megy házhoz. Nekünk kell érte mennünk!
Az életet Istentől kapjuk, de a világot az Ördög felügyeli.
Ezt a világot nem az atombomba fogja elpusztítani, akármit is írnak az újságok, hanem a nevetségesség, a banalitás, és az a megátalkodott szokás, hogy mindenből viccet csinálunk, méghozzá rossz viccet.
Az ember csak egyszer szeret igazán az életben, még ha nem is veszi észre.
Nem a pénzszerzés a legnehezebb. Az igazi nehézséget az okozza, hogy olyan tevékenységgel akarsz pénzt keresni, amelynek szívesen szenteled az életed.
Amikor a világ szörnyetegnek fest le valakit, az vagy valóságos szent, vagy elhallgatják a mese másik felét.
A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz.
Megesküdtem magamban, hogy soha többé nem találkozom vele, örökre kitörlöm az emlékezetemből a mellette elvesztegetett időt, s még a nevét sem említem soha. Valamilyen különös oknál fogva megszállt a béke és a nyugalom. Semmi nem maradt abból a haragból, ami hazulról elüldözött. S attól féltem, hogy másnap újult erővel visszatér majd belém a keserűség, a szégyen és a féltékenység; hogy mindaz, amit aznap este megéltem, a saját súlyánál fogva darabjaira esik szét.
Az igazmondást kevés dolog indokolja, a hazugságnak viszont végtelen sok oka lehet.
Őrizd meg az álmaidat. Soha nem tudhatod, mikor lesz szükséged rájuk
Párizs a világ egyetlen olyan városa, ahol az éhenhalás még mindig művészetnek számít.
Boldog vagyok, hogy eljutottam idáig, és boldog vagyok, hogy útjaink keresztezték egymást. Elhatározásom, hogy addig folytatom az írást, amíg valaki le nem puffant. Remélem, kedvetekre van, amit csinálok, ha mégsem, kérlek, adjatok még egy esélyt. Mindig valami újdonságon, és remélhetőleg valami jobbon dolgozom.
Az ajándékot mindenki a saját örömére adja, nem annak az érdemeiért, aki kapja.
Megcsókoltam a homlokát, mintha abban reménykednék, hogy lesimíthatom a ráncokat, amelyek egyre jobban eltávolították tőlem, a szűkös otthonunktól, s a közös emlékeinktől; mintha azzal a csókkal becsaphattam és rávehettem volna az időt, hogy tűnjön el, és jöjjön vissza máskor, egy másik életben.
– Na és maga, hogy áll a nőkkel, Daniel?
– Igazság szerint nem tudok róluk túl sokat.
– Tudni senki sem tud róluk sokat, még Freud sem, sőt, talán még ők maguk sem, de nem is kell. Olyan ez, mint az elektromos áram: ahhoz, hogy megüssük vele az ujjunkat, nem szükséges tudnunk, hogyan működik.
A hozzátartozóink koporsójánál hajlamosak vagyunk csak a jóra emlékezni, és nem nézni mást, mint amit a lelkünk látni enged.

Zafón és a sárkányok

A sárkányok iránti rajongásomnak hosszú története van. Barcelona a sárkányok városa, sok épületének homlokzatát díszítik vagy őrzik és attól tartok, hogy én is egy vagyok közülük. Talán pont ezért, a kis szörnyetegekkel való szolidaritásból, évek óta gyűjtöm őket és menedéket nyújtok számukra az otthonomban, egy igazi sárkánybarlangban, amit mostanáig több mint 400 sárkányszerű lény népesít be, de számuk havonta emelkedik. Természetesen a sárkány évében születtem, de ezen kívül számos más kapcsolatom is van ezekkel a tüzet okádó zöld bestiákkal. A sötétséget kedvelő éjszakai lények vagyunk, de nem különösebben barátságosak és nem éppen barátai a nemeseknek és a vándorlovagoknak.
- Mi afición a los dragones viene de largo. Barcelona es ciudad de dragones, que adornan o vigilan muchas de sus fachadas, y me temo que yo soy uno de ellos. Quizás por eso, por solidaridad con el pequeño monstruo, hace ya muchos años que los colecciono y les ofrezco refugio en mi casa, dragonera al uso. Al día de hoy ya son más de 400 criaturas dragonas las que hacen mi censo, que aumenta cada mes. Además de haber nacido en el año, por supuesto, del dragón, mis vínculos con estas bestias verdes que respiran fuego son numerosos. Somos criaturas nocturnas, aficionadas a las tinieblas, no particularmente sociables, poco amigas de hidalgos y caballeros andantes y difíciles de conocer.

Források

Külső hivatkozások

A Wikipédiában további információk találhatóak

Carlos Ruiz Zafón témában.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Carlos Ruiz Zafón témájú anyagokat.