Eötvös József

Eötvös József
	Barabás Miklós: Eötvös József (1845)
Lásd még
	Szócikk a Wikipédiában
	Művek a Wikiforrásban
	Művek a Project Gutenbergben

Eötvös József (vásárosnaményi báró, Buda, 1813. szeptember 3. - Pest, 1871. február 2.): író, miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy-társaság elnöke.

Idézetei

Valamint a legkisebb növénynek kifejlődése nemcsak közvetlen körétől, de a földteke mozgásaitól függ, mely, midőn saját tengelye s a nap körül forog, a nappal s éjszaka és az évszakok változását okozza: úgy nincsen ember — bármi szerénynek vagy függetlennek látszik helyzete —, kinek létére a világ politikai fordulatai befolyást ne gyakorolnának, s azért a politikai közönyösség, melyre Szolón méltán büntetést szabott, nemcsak szűkkeblűségnek, de egyszersmind igen korlátolt észnek biztos jele.

Minden gép annál tökéletesebb, minél kevesebb s egyszerűbb eszközökkel felel meg céljának; ez áll politikai institúcióinkról is. A való haladás a politikában, mint a mechanikában, a használt eszközök egyszerűsítésében fekszik.

Nagy barátja vagyok a statisztikának; nem mintha azt hinném, hogy az csakugyan annyit bizonyít, mint sokan felteszik, hanem azért, mert mióta minden állításnak statisztikai adatokkal való támogatása divattá vált, a hamis tételek felállítása valamivel több nehézséggel jár, s a tudományos paradoxonok alkotói badarságaikat legalább jobb rendszerben adják elő.

Két dolgot soha nem értünk meg egészen: a mindenséget s önmagunkat. Minden tudománynak elérhető tárgya csak e kettő között fekszik, s éppen ez az ok, melyért a tudományban teljes megnyugvást nem találhatunk. Mert miután minden komoly gondolkozás azon kérdéshez vezet, mily összefüggésben áll azon tárgy, melyről elmélkedénk, az egésszel s minmagunkkal, természetes, hogy minden tudományunk kétellyel vagy hittel végződik.

Az emlékezőtehetség olyan, mint a háló, melynek kötései mindég szélesebbek lesznek. A gyermeknél felfogja s megtartja a legkisebb dolgokat, a férfinál csak nagyobb tárgyak akadnak belé.

Mint hajdan a jog-, úgy jelenleg a természettudományok mezejére tódul az egész világ. Az ok ugyanaz, melyért a kivándorlás előbb Kalifornia, később Ausztrália s legújabban Oregon felé vette irányát. — Az aranyszomj szintúgy megteszi hatását a tudományok körében, mint mindenütt; de ne búsuljunk azért. A régi eredmény itt is az lesz, hogy kik csak aranyat jöttek keresni, munkájuk által a kört hasznosabb tevékenységre készítik elő.

Egyike azon különbségeknek, mely a régi s a keresztény civilizáció között létezik, a természet iránti közönyösségben fekszik, melyet az előbbieknél találunk. (Érdekes például, hogy ámbár a Svájc a rómaiak által jól esmértetett, sok író zordonságát, de tájainak szépségét egy sem írta le. Caesar a Svájcon átutazva egy grammatikus munkán dolgozott. Suet. Caes. Cap. 56.)

A természet szépsége nem maradt hatás nélkül a régiekre sem. Cic[ero] (De nat.) egy gyönyörű helyet tartott fel Arisztotelészből, hol ez a természet szépségéből az istenség tételének meggyőződését következteti. Hésziodosz a telet írja le. Homér többször írja le a természet egyes tüneményeit, s így Pindar, Theokrit a görögök, Vergil, Tibull, Horác, Cicero, Lucretius sat. a rómaiak között; de a régiek munkáiban a természet leírása mindég csak mellékes dolog, a fő mindég s mindenütt az ember marad, s mint Pindar Tavaszi ditirambusában, miután a tavaszt, s az égnek oszlopát, Etnát röviden leírta, Hierón, a szürakuzai tirannosz dicséretéhez s a görögöknek a perzsák elleni győzelmeinek magasztalásához siet, úgy tettek a többiek. — A régieknél az ember a fődolog, a természet csak mint tetteinek színhelye bír érdekkel.

A keresztény szentatyák már nagyobb figyelmet fordítanak a természetre, mert nagyszerű rendjében s pompájában az istenség legfenségesebb képét látják. — A legújabb felfogás szerént az ember csak mint a nagyszerű természet egyik lénye tűnik fel, a legmagasabb az állatok hosszú sorában, semmi más.

Mentől gyengébbeknek érezzük magunkat más, nem emberi erőkkel szemben, annál inkább keressük vigasztalásunkat azon öntudatban, hogy sorsunk közös minden emberével; innen van, hogy a természettudományoknak elterjedése a demokratikus elveknek oly kedvező.

Azok, kiknek nevével a legnagyobb tudományos vagy szociális haladásokat összekötjük, sokszor éppoly keveset tettek, mint a nagy úr vagy polgármester, ki az épület alapkövét leteszi. Egész érdemök abban áll, hogy azt, mit mások a felszínig hoztak, valamely szép mondat vagy fényes tett által ünnepélyesen felszentelték. Mint minden, úgy a tudomány s a társadalom nagy épületének alapjai mélyen elrejtve fekszenek. Zaj nélkül, ismeretlenek által rakatnak azok le, s a szerény munkások, kik azt teszik, többnyire magok sem gyanítják fáradságuknak nagyszerű következéseit.

Nagy sajnálkozással szólunk sokszor a múlt idők tudósairól, s nem győzzük bámulni előítéleteiket. De vajon mi magunk annyival bölcsebbek vagyunk-e? Igaz, az alchimia lehetetlen feladást tűzött ki magának, de vajon azok, kik különböző ércek s anyagok vegyítése által egy nemesebb, de mégis hasonló, rokon anyagot akartak előállítani, nem százszor józanabbak voltak-e azoknál, kik napjainkban halálig kínzott állatokon és emberi hullákon experimentálva, az életnek titkait keresik? Megengedem, hogy e törekvések az orvosi tudománynak éppoly szolgálatot tesznek, mint hajdan az alchimia a természetvizsgálatnak, s így fontosak; de vajon inkább érdemlik-e a komoly tudománynak nevét, s nem fognak-e a jövő által az alchimia s asztrológiával egy sorba állíttatni, s pedig méltán, mert minden előítéletek s csalódások között nincs olyan, mely a tapasztalással inkább ellenkeznék, mint azok, melyek az emberi elme korlátlanságára nézve napjainkban hirdettetnek.

Minden irodalomnak hatása nemcsak az egyes művek becsétől, hanem azoknak számától is függ. Valamint eledeleinkben nemcsak a tápanyag, de egy bizonyos mennyiség is kívántatik, s elvesznénk, ha csak étkeinknek kémiai extraktusát kapnók ebédre, úgy van az elménk táplálékával is, s nagyon csalódik, ki a sok középszerűt, mi napjainkban minden irodalomban megjelenik, haszontalannak gondolja. Egy palack tokaji a hozzáértő előtt egy akó kerti bornál többet érhet, de a közönségre nézve az utóbbi mégis hasznosabb, s pedig azért, mert amaz csak néhány magasabb ízlésűeknek, ez sokaknak ad élvezetet. Valamint a játékosnak, ki mindenét elvesztette, semmi sem fáj inkább azon gondolatnál, hogy más kártyákra vagy számokra rakva tételét, mennyit nyerhetett volna, úgy veszteségeink után semmi nem gyötör inkább, mint midőn eszünkbe jut, hogy minden szenvedéseink oka csak az, mert a szerencsét nem kerestük ott, hol az számunkra feltalálható volt.

Félig majom, félig angyal, ilyen a gyermek. — Mennyit kell emelkednie, s mennyit süllyednie, míg emberré válik.

Úgy járunk a tudománnyal, mint vagyonunk más nemeivel. Mennél gazdagabbakká leszünk, annál könnyebben szerzünk, de annál kevésbé becsüljük irigylett kincseinket.

A tudományok körében csak kételyek, a közélet mezején csak erős meggyőződés által haladhatunk, s a makacsság, mellyel az egyszer választott irányban megmaradunk, valamint a tudomány körében a legnagyobb hiba, úgy a gyakorlati politika mezején legbecsesebb, sőt bizonyos körülmények között nélkülözhetetlen tulajdonság; innen van, hogy Platótól kezdve mindazok, kik a polgári társaságról legbölcsebben gondolkoztak s írtak, a gyakorlati politika mezején kevés babért arattak, s hogy azok, kik a közélet mezején csudálatos eredményeket vívtak ki, ha mint Caesar, stíl tekintetében kitűnő műveket hagytak is magok után, a társadalmi tudományokat soha nem gazdagították új igazságokkal.

Az általjános érdek, melyet a természettudományok korunkban gerjesztenek, kétségen kívül nagy befolyást fog gyakorolni az esmeretek minden ágaira, de e befolyás nem — mint sokan hiszik — az leend, hogy az úgynevezett humanisztikus tudományok egészen el fognak hanyagoltatni. Ha ez jelenleg történik, és sokan úgynevezett praktikus irányokban annyira mennek, hogy minden, nem az anyaggal foglalatoskodó vizsgálódást csaknem nevetségesnek tekintik, ez részint a reakciónak tulajdonítható, mely újabb időben az idealizmus ellen támadt, s melynek közepében állunk, részint annak, mert bármi nagy előmeneteleket tettünk a természettudományok körében, még kezdők vagyunk e mezőn is, távol a ponttól, hol a tudomány egész körét belátva, annak határait észrevesszük, s éppen mert nagy előmenetelt tettünk, szerényebbek leszünk. — Míg emberi természetünk olyan marad, minőnek azt esmerjük, míg érzések és szenvedelmek reá befolyást fognak gyakorolni, míg a hatalom, melyet a föld minden teremtményei felett gyakorol, a belátás, mellyel a természet titkos működéseibe bír, szellemi tulajdonainak kifolyása leend, addig az anyagnak esmerete őt nem elégítheti ki, addig azon tények, melyeket az anyagi természet törvényei meg nem magyarázhatnak, szinte érdekkel fognak bírni előtte, addig ezen tényekből fogja keresni azon törvényeket, melyek szellemi kifejlődésének feltételei. — Azon esmeretvágyat, melyet Isten mint emelkedésének csíráját az emberi természetbe rejtett, a természettudományok soha egészen nem elégíthetik ki, s így ezen tudományok azokat, mik közelebbről az emberrel s annak szellemi természetével foglalkoznak, soha nem is zárhatnák ki; a [hatás], melyet a természeti tudományok a tudomány minden ágaira gyakorolni fognak, a módban fekszik, a metódusban, melyet az egyes tudományokban követünk. — Mennyivel több ember foglalkozik természettudományokkal, mennyivel inkább megszokjuk az embere is oly tárgyként tekinteni, mely kifejlődésében nagyrészt természeti törvények szerént kormányoztatik, mennyivel inkább meggyőződünk, hogy a legszebb spekuláció meddő, s csak az indukció ösvényén haladhatunk, annál nagyobb lesz azoknak száma is, kik a gondolkozás ezen eszközét a politika, erkölcstudomány, egyszóval azon tudományok körében alkalmazzák, hol most a spekuláció uralkodott. — S ha a természettudományok haladásokat azon rendszernek köszönik, melyet, mert elménk természetéből fejlődik, nem egyes ember talált fel, de melyet Bacon nevével összekötünk, úgy ezen rendszer azt, hogy a tudományok körében általjánossá válik, éppen a természettudományok haladásának, s azon általjános érdeknek fogja köszönni, mellyel e tudományok napjainkban míveltetnek.

Ha minden tudományok szellemi kötelékkel fűzik össze az embereket, mennél inkább a természettudományok. Minden lépéssel, mellyel e mezőn továbbhaladunk, inkább mutatja azon csudálatos összefüggést, melyben a világ minden tárgyai egymáshoz állnak; minden haladás erősíti a meggyőződést, hogy az egésznek esmerete csak a részletek tanulmányozása által lehetséges, s hogy a legkisebb részletet csak az egész által érthetjük. — A haladás, melyet a természettudományok általján tesznek, attól függ, hogy e föld minden országában, len nép a neki e mezőn jutott feladást megértse, s annak feleljen. — Az egésznek dolgozunk, de csak itt teljesíthet kötelességünket, s a haszon, mely működéseinkből az emberiségre háromol, attól függ, hogy saját körünkben feladásunkak eleget tegyünk.

Rég fel volt találva a puskapor, mikor az emberek a csatában még mindig vaspáncélban jártak.

Ha meggondoljuk, mennyi ember nem tart semmit az orvostudományokról, s ki mégis, mihelyt magát veszélyben hiszi, gyógyszertárhoz fordul, akkor látjuk, mi csekély azon befolyás, melyet úgynevezett meggyőződésünk, mely sok esetben csak kételyekből áll, cselekvéseinkre gyakorol.

Semmi nem bizonyítja inkább, hogy hinni természetünk szükségei közé tartozik, mint azon határtalan bizalom, mellyel napjainkban az orvosi s más tudományok által felállított elméletek elfogadtatnak.

Mint a csatamezőn, úgy a tudományok körében az előőrsök ritkán aratnak dicsőséget.

Aki a tudomány körében semmi újat nem talált is, hanem mindig csak azon ösvényen tartotta magát, melyen előtte mások jártak, legalább azáltal érdemli utódainak köszönetét, hogy az ösvényt, melyet használt, tágasabbá és járhatóbbá tette.

Minden ismeret egyesek által találtatott fel, minden tudományos haladás s minden, mi a művészet körében kitűnő, egyesek műve, s mégis a nemzet joggal büszke tudományára és művészetére, mert a nemesebb ág, melyet az egyes szorgalma beoltott, csak annyiban nőhet, mennyiben a törzs, melybe az beoltatott, a nemesebb ággal rokon.

Érdekes tudomány az emberismeret, csakhogy valamint az emberi test, úgy a jellem boncolásánál le kell előbb győzni az undort, melyet a látvány bennünk gerjeszt, mielőtt a bámulatos összefüggésben, mely a szövevényes szervezet legnemesebb s legaljasabb részeit egybeköti, élvezetet találhatunk.

Egészen csak az szabad, ki maga felett egészen uralkodik.

Csak addig vagyunk szigorúak mások iránt, míg magunkat nem ismerjük.

Források

Eötvös József, Aforizmák; Válogatta és a bevezetőt írta Sőtér István; Országos Eötvös József Emlékbizottság, 1988

Külső hivatkozások

A Wikipédiában további adatok találhatóak Eötvös József témában.