Edgar Allan Poe

Edgar Allan Poe (Boston, Massachusetts, Amerikai Egyesült Államok, 1809. január 19. – Baltimore, Maryland, 1849. október 7.); amerikai író, költő, novellista és kritikus, az amerikai romantika egyik legnagyobb alakja.

Ez a kép dagerrotípia, Poe 40 éves korában készült, halála előtt egy évvel

Művei a detektívregény, a krimi és a sci-fi előfutárai.

Idézetek verseiből

Tamerlán
(részletek)

Szelíd vigasz halál előtt:
    Atyám, másról szólok veled!
Nem hiszek balgán oly erőt
        A földön. hogy feloldna bűnt,
        Min földöntúli gőg hevült -
Ábrándra sincs erőm talán.
Reménynek hívod ? Tűz tüze
E vágy, habár halált üzen.
Ha van remény, s van - Istenem! -
   Az szentebb forrásból fakad.
Agg ember, nem vagy dőre, nem,
  De ily reményt szavad nem ad.
.
.
Szeretni ifjú szív tanít.
   Ha napsugár mosolyga ránk,
S feledve apró gondjaink,
   Derültem lányos kacaján,
Vagy ha remegő kebelén
    Sírtam ki boldogan magam,
Mit is mondhattam volna én ?
    Hisz szíve nem veret nyugtalan.
Mint aki bízik s mit se kérd,
Hívőn vetette rám szemét.
.
.
Ember szerelme! Földi részünk
Mindabból, miért égre nézünk!
Lelkünk úgy kíván, mint esőt
Szirokkótól szikkadt mezők.
Nélküled, áldó Hatalom,
A szív is csak kopár vadon.
Eszme! ki különös zenét
S vad, ős szépséget hintve szét,
Szállsz életünkre, ég veled!
A Földért elcseréltelek.
.
.
Hazatértem, s nem volt hazám,
    Mi azzá tette, mind oda!
Mohos kunyhómnak ajtaján
    Egy ismerős hang, - jaj! - noha
Halkan léptem, küszöb alól
Fölsírt. No, hát mutass, Pokol
   Szívet izzó tűzágyadon,
   Mit alázat mélyebbre von,
   S benne gyötrőbb a fájdalom !

(Kardos Pál)

-nak
(részlet)

Lányos szemérem volt talán
      Arcod parázsa, meglehet,
De tőle forróbb lett a láng,
      Forróbban marta szívemet,

Mert nászod napján láttalak,
       S mert láttam bús arcod bús tüzét -
Pedig a boldog ég alatt
       Minden szerelmes volt beléd.

(Kardos László)

Holtak szelleme
(részlet)

Ha majd bús hantok közt borong
Lelked, komor magánya kong,
S a földön ember nem akad
Fürkészni fájó titkodat.

Magányod tűrd el csendesen
Hisz nem vagy ott sem elhagyott.
Kik veled éltek odafenn,
Körötted leng a sok halott -
Légy nyugton, óvó szellemük
Hatalma kísér mindenütt.

(Kardos László)

Álom az álomban
(részlet)

Állok viharzó part előtt,
A tenger lihegve bőg.
Kezemben emlékek, romok,
Arany fövény, arany homok. -
Nézem, hogy hullanak ezek
A könnyű, semmi porszemek
És könnyezek - és könnyezek!
Ó Istenem! bárhogy fogom,
A porba hull lágy homlokom!
Ó Istenem! nem menekül
Egy szem se a vizek elül?
Hát minden-minden e világon
Álomba ködlő furcsa álom?

(Kosztolányi Dezső)

Az alvó
(részlet)

Kék nyári éj, a hold kigyúl,
állok alatta szótlanul.
Ködöt lehel ki szája: ím
körötte álmos pára ring
s a csúcsra csöppen csöppre csöpp:
lágyan csöpög a könnyű köd
s lecsordul: zizzenő zene,
a tág völgy megtelik vele.
A síron ing a rozmaring ;
a hullámon liliom int ;
a rom morog, mozdulni rest,
a ködpólyában pihegni kezd.
A tó. sötét csillámú rét,
mély szusszanása leng feléd,
alszik: hiába költenéd.
Álom ül minden Szép szívén.
Vajjon te hol pihensz Irén.

(Képes Géza)

F-nek
(részlet)

Emléked ép úgy leng felém,
Mint távol és mesés sziget
Kavargó tenger közepén,
Hol reng az óceán tömény
Dühvel, de fönt a kék eget
Fény űli folyton, tiszta fény
A mosolygó sziget felett.

(Kardos László)

Eldorádó

Valaha rég
Egy drága-szép
Lovag nagy útra szállott.
Ment, mendegélt,
Száz útra tért,
Kereste Eldorádót.

Azóta agg
A szép lovag,
Szívében átok, átok,
Bármerre ment,
Se fönt se lent
Nem lelte Eldorádót.

És végtire
Lankadt szíve
Egy árny eléje állott.
Szólt. "Áldalak,
Bús árny-alak,
Mutasd meg Eldorádót."

"Ott messze túl,
A Hold kigyúl,
Az Árnyak völgye vár ott.
Vágtass el, el."
Az árny felel
"S eléred Eldorádót."

(Kosztolányi Dezső)

Forrás nélküli idézetek

• Nem a tudásban van a boldogság, hanem a tudás megszerzésében.
• Nos, az emberi ismeretek fejlődésének története szinte szakadatlanul bizonyítja, hogy a legtöbb felfedezést, és a legértékesebbeket is, éppen a mellékes, esetleges vagy véletlen eredményének köszönhetjük.

A holló (The Raven)

Az utolsó három versszak, három különböző fordításban

Kosztolányi Dezső fordítása

"Jós! felelj nekem", könyörgök, "bármi légy, angyal vagy ördög,
Kérlek a Mindenhatóra, mondd meg végre kegyesen,
Lát-e engem még a Kedves, aki most a mennybe repdes,
Hajlik-e még e szerelmes szívre régi kedvesem,
Hajlik-e még e szerelmes szívre égi kedvesem?"
Szólt a Holló: "Sohasem".

"Pusztulj innen a pokolba" ordítottam fuldokolva,
"Szállj a károgó viharba, vár a bús Éj Partja lenn!
Egy tollad se hagyd itt, vidd el, és ne ölj kétségeiddel!
Károgásodat te hidd el! Ne maradjon nyoma sem!
Tépd ki csőröd a szivemből, ne maradjon nyoma sem!
Szólt a Holló: "Sohasem."

És a Holló meg se moccan, néz reám meredve hosszan,
A szoborról, a komorról tűz reám két tompa szem.
Úgy ül, mint egy omladékon, mélyen alvó éji démon,
A padlón a lámpa vékony sávja himbál csöndesen:
Nő az éjjel, nő az árnyék, terjed egyre csöndesen
S nem virrad meg - sohasem!


Tóth Árpád fordítása

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Hogyha istent úgy félsz, mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,
Angyal-néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
            S szólt a Holló: "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szivemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
            S szólt a Holló: "Soha már!"

S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!
Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló
Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
            Fel nem röppen - soha már!


Rossner Roberto fordítása

„Rossz jós – szóltam – sátánfajzat, próféta, ördög, vagy állat,
Mondd meg, hogyha Istent ismersz, s hitünk, ha egy srófra jár;
Mondd, hogy messzi Éden-mélyben, búval bélelt lelkű éjem
Véget ér szent ölelésben; ott Lenórám úgye vár?
E ritka tünde-lény, kinek már csak angyal-név dukál.”
S szólt a holló: „Sohamár.”

„Ez a szó legyen hát búcsúd. Csőrös démon, kísérts másutt!
Eriggy vissza a viharba, Plútó éje visszavár!
Távozz, ne leljek utánad tollpihét se, hazug állat!
Hagyd lelkem örök magánynak, hagyd el szobrom, csúf madár!
Tépd ki szívemből rút csőröd, s hordd el irhád, csúf madár!”
S szólt a holló: „Sohamár.”

És a holló el nem röppen, csak ül ottan, csak ül ott fenn.
Pallasz sápadt mellszobrán, pont ajtóm felett, s egyre vár.
Néha, mintha szenderegne, pilled tán a démon benne,
De lámpám az árnyát egyre írja padlómra, be kár!
S így lelkem, kit e rút árnyék ragacsa padlómba zár;
Fel nem szállhat sohamár!

(Rossner Roberto hozzájárulása a közléshez)

Felhasznált frorrás

• Edgar Allan Poe összes költeményei. Franklin Könyvkiadó. (Évszám nélkül.)
• Kosztolányi Dezső. Idegen költők. Összegyűjtött műfordítások. Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest 1966