Edmond Rostand

francia költő, drámaíró

Edmond Eugène Alexis Rostand (Marseille, 1868. április 1. – Párizs, 1918. december 2.), francia költő, drámaíró, az újromantika képviselője.

Edmond Rostand en habit vert 01.jpg

Cyrano de BergeracSzerkesztés

(Fordította: Ábrányi Emil)

Első felvonás, negyedik jelenetSzerkesztés

A VICOMTE
        (…) Mondok én neki
Olyat, de mindjárt, hogy a vére fagy!...
(Cyranóhoz lép és hetykén megáll előtte)
Önnek az orra... hm... az orra... nagy.

CYRANO
(komolyan)
Igen nagy.

A VICOMTE
(nevetve)
                Ha!

CYRANO
(rendíthetetlen nyugalommal)
                        Ez az egész?

A VICOMTE
                                De...

CYRANO
                                        Lássa,
Ez szimplán hangzik... Így nincsen hatása!
Mondhatta volna szebben, kis lovag,
Más-más hangnemből... Így ni, hallja csak:
Kihívón: "Én nem járnék ám vele!
Sebészt hivatnék, hogy metélje le!"
Barátilag: "Hisz findzsájába ér!
Igyék vederből, abba belefér!"
Leírón: "Csúcs, mely veri az eget!
Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!"
Kíváncsian: "Mit rejt e hosszú tok?
Tollszár van benne, vagy gyaníthatok
Papírvágó kést, ollót is talán?"
Kecsteljesen: "Ön nagy barátja, lám,
A madaraknak! Póznát tart nekik,
Hol magukat jól kipihenhetik!"
Kötődve: "Kérem, ha pipázik ön,
S a füst orrán át gomolyogva jön,
Kéménytüzet szomszédja nem jelez?"
Intőn: "Vigyázzon túlsúlyára! Ez
Lehúzza önt s fejjel bukik előre!"
Gyöngéden: "Lássa, megfakul a bőre
Színét a napfény durván szívja ki
Egy kis napernyőt venne tán neki!"
Pedánsul: "Hallott az Arisztofánesz
Nagy állatjáról uraságod? Tán ez:
A Hippokampelefantokamelosz,
Hordott ilyen hús-díszt elől... e rossz
Hangzású lényen volt ily hosszu csont!"
Gavallér módon: "A manóba, mondd,
Ez a fogas jött most divatba? Ej,
Kalap számára pompás kicsi hely!"
Föllengzően: "Hatalmas, büszke orr,
Egy teljes náthát csak a bősz, komor
Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!"
Tragikusan: "Vörös tenger, ha vérzik!"
Bámulva: "Ó, eszembe jut, ha nézlek:
Micsoda cégér egy illatszerésznek!"
Lírailag: "Kagyló ez, s ön Triton?"
Naivul: "Mondja, mert én nem tudom,
Mikortájt nézik ezt a műemléket?"
Mély tisztelettel: "Gratulálunk néked
Tornyos házadhoz, nagyságos barátom!"
Parasztosan: "Hékás, a számat tátom!
Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga:
Kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!"
Hadászilag: "Szuronyszegezve áll!
Lovas-roham ilyet készen talál!"
Üzletszerűn: "Tán lutrit rendez? Én
Sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!"
Végül, torzítva Pyramus kriáját:
"Ez dúlta szét az arc harmóniáját,
E szörnyeteg!... Pirul az áruló!"
Így ömlött volna szájából a szó,
Ha volna önben szellem és tudás.
De szellemet, boldogtalan dudás,
Ön sose látott s tán azt tudja csak,
Hogy hülye fráter is lehet lovag!
De hogyha önben annyi lelemény
Lett volna mégis, hogy kivágja szépen
Mindazt, amit most összehordtam én
E díszes, úri hallgatók körében:
A kezdő mondat első negyedét
Éles kardommal vágtam volna szét!
Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!

Második felvonás, hetedik jelenetSzerkesztés


CARBON

Guiche gróf uram kiváncsi rájuk, látom.
Mutasd be őket, Bergerac barátom!
(két lépést tesz a gróf felé és a kadétokra mutat)

Ezek a gascogne-i legények,
S Castel Jaloux a kapitány.
Hazug és hős bennük a lényeg,
Ezek a gascogne-i legények!
Nemesek mind, szörnyű szegények,
De a lelkük büszke, vidám!
Ezek a gascogne-i legények,
S Castel Jaloux a kapitány!

Gém-lábu sasok, csodalények
Amilyen nem volt soha tán...
Szól róluk a hír, meg az ének!
Gém-lábu sasok, csodalegények...
Lyuka van mindjök süvegének,
De golyó szakította csatán!
Gém-lábu sasok, csodalények,
Amilyen nem volt soha tán!

Mint bősz, dobogó hadi mének,
Úgy járnak a harc piacán,
S neki vágnak a kard-tömegének,
Mint bősz, dobogó hadi mének!
A kalandos nép remekének
Született ez a víg karaván!
Mint bősz, dobogó hadi mének,

Úgy járnak a harc piacán!
Ime a gascogne-i legények!
Hej, csókhoz is értenek ám!
Aggódnak a férjek, a vének:
Ime a gascogne-i legények!
De kakuk szól a cinegének:
Uccu a menyecske!... Biz úgy a!... No lám!
Ime a gascogne-i legények
Hej, csókhoz is értenek ám!


A sasfiókSzerkesztés

Romantikus dráma öt felvonásban, versekben[1]

(Fordította: Ábrányi Emil)

Második felvonás, második jelenetSzerkesztés


A FŐHERCEGNŐ (Dietrichsteinhoz)

Nem teljesen szabad nálunk a herceg?

DIETRICHSTEIN
                                                 Ó
A herceg nem fogoly, de...

A HERCEG
                                     Mily elragadó,
Mily bájos ez a de! Mennyit fejez ki!... Nem,
Én nem vagyok fogoly, de... Édes istenem!
Nem börtön, de... ez a hivatalos
Kifejezés!... Ez a formula!... Nos,
Szabad vagyok, a lelkem is örűl,
De... Mindenütt kémek vesznek körűl.
Fogoly? Ugyan! Mily kába gondolat!
De... hogyha lábam pár lépést halad
A park felé: minden levél alatt
Egy szem virúl ki rögtön! Fogságról ki beszél?
Szabad vagyok, szabad, mint a tavaszi szél,
De... hogyha valaki szólni kiván velem,
Fülesgombák teremnek hirtelen
Az ajtó fáján!... Ó szabad vagyok,
De... valahányszor lovagoltatok:
A láthatatlan, buzgó lovagok
Egész raját érzem magam mögött!
Rabságban lelkem sohasem nyögött,
Szabad vagyok, de... minden levelem
Először más olvassa!... Fogoly vagyok-e? Nem
Én vagyok a függetlenség maga,
De... egy lakáj áll minden éjszaka
Ajtóm elé...

(Egy szürkülő, egészséges, nagy legényre mutat, aki a tálcáért jön és átmegy a színpadon, hogy magával vigye.)

                      Tessék megnézni! Az!...
Szabadságod üres szó? Nem igaz!
Fogoly vagy? Nem! Mi vagy hát? No majd megmondom, ó te
Bohó reichstadti herceg: te vagy a nem-fogoly-de.


Negyedik felvonás, nyolcadik jelenetSzerkesztés

[Metternich a fogoly herceg szobájába indul, de meglátja az asztalon a herceg Napóleon-kalapját.]


METTERNICH (forgatja kezében a kalapot).

                                        Íme! A híres kis kalap
Milyen rút!... S mért kicsiny? Van rá komoly alap!
Hogy kicsinek mondhassák?

(Vállat vonva és mindig gyűlölködőbb hangon.)

                                        Egy pillantást vetek
Csupán rá s látom, hogy nagy! Igen nagy! Rengeteg!
Kis ember tesz ilyet föl, hogy megnőjjön vele!
- Mert az egész legendát, szent nimbusszal tele,
Egy kalapos csinálta! Hozzuk tisztába már:
A híres, a valódi Napóleon...

(Fordít egyet a kalapon és a világosság felé tartja, hogy olvassa benne a kalapos nevét.)

                                                            Poupár!

(Egyszerre fölhágy a gúnyos, perszifláló hanggal.)

De gyűlölségem él még, s ha nézlek, fölriad!
Először is gyűlöllek az alakod miatt
Harcterek denevére! Egymásba róva két
Éj-színű hollószárnyból! Gyűlöllek, mert te voltál,
Aki a dombtetőkön vészt-jóslón fölvonultál;
Feljöttél, ádáz félkör, bukásaink egére,
Mint egy fekete napnak kerekded töredéke!
Gyűlöllek! Gyűlölettel néz a szemem le rád,
Mert ördögök bástyája mogorva karimád!
Szemfényvesztő kalap! Ha durván, hirtelen
Rátette trónra, népre, ármádiára: nem
Maradt alatta semmi!... Igen, gyűlöllek téged,
Mert bosszantott a gőgöd, a nagy egyszerűséged,
Mely csak hivalkodás volt!... Mert ujjongtál, nevettél,
Hogy fényes koronák közt te csak hód-szőr lehettél
Mert egy dacos, dühös kéz, mely az egész világot
Végig-vesszőzte: téged időnkint földhöz vágott
Mert tíz évig te voltál szörnyű lidérc-nyomásom!
Mert csúszó-mászó bókkal meg kelletett aláznom
Derekamat előtted!... És mert mikor Neki
Tetszeni vágyván, elmém buzgón kereste ki
A leghizelgőbb jelzőt: azzal a móddal adtál
Rugást, ahogy' időnkint a fej búbján maradtál!

(Mindenre visszaemlékszik és még izzóbb gyűlölettel folytatja.)

Mikor tiéd volt minden, - dicsőség, hatalom.
Új voltál s diadalmas: gyűlölt egész valóm!
És gyűlöllek ma is, legyőzött, ócska lom!
Gyűlöllek, mert kihatsz a tegnapról a mára,
S fenséges árnyékot vetsz a történet falára!
Gyűlöllek, mert kokárdád gőggel mereszti rám
Nagy, jacobinus, véres, kerek szemét!.... Silány,
Zűrzavaros morgásod, mely kagylódból kiárad
Nagy, fekete csiga: nekem kín és utálat,
Mert remegő fülembe, amint kagylódra hajlik,
Egy haladó, nagy nemzet tenger-zúgása hallik,
Gyűlöllek, igenis, szívből gyűlöllek téged,
Mert korlátlanná tetted a francia-büszkeséget,
Te kétszarvú kalap, bennünket öklelő! -

(A kalapot az asztalra dobta és most föléje hajol.)

S gyűlöllek - a gyűlölség újulva ront elő: -
Mert volt Béranger-d, Raffet-d! Mert chanson emleget
S tömérdek rajz magasztal!... Mert a kopár sziget
Sugárzik rád örökké!... Nincs maradásom tőled,
Amíg minden legendát ki nem mosok belőled
Te dísztelen háromszög s azzá válsz, ami voltál,
Még mielőtt magadnak hiú dicskört raboltál:
Zsandár-kalap!... Mező-csősz kalapja! Semmi más!

MegjegyzésSzerkesztés

  1. A sasfiók – Napóleon fia, akit Schönbrunnban mint reichstadti herceget tartanak fogva.

ForrásokSzerkesztés

A Wikipédiában további adatok találhatóak
Edmond Rostand témában.
Edmond Rostand szerzőhöz kapcsolódó forrásszövegek a Wikiforrásban.