Friedrich Hebbel

Christian Friedrich Hebbel (Wesselburen, 1813. március 18. - Bécs, 1863. december 13.) német drámaíró és költő.

Hebbel (1851)

Idézetek verseiből

Szonett
(részlet)

Mi az illat? Van, ki rámondja, semmi,
    alig érezzük, mikor ellebeg,
    s ami benne titkon, izzón remeg,
ha sejtjük is, nincs mód birtokba venni.

Mi az illat? beteg tud rá felelni,
   ki kétli, hogy vár még rá kikelet,
   s szíve homályos vággyal akar egy
utolsó virulásra kirügyezni.

      (Kálnoky László)

A szerelem titka
(részlet)

Hűvös álomnak mondod a szerelmet,
     én azt hiszem, fájdalmas ébredés;
egy semmihez köt és a lánc nem enged,
     kopár, sötét álmunkon bú tenyész,
megborzadunk, megráz és int: szerezd meg
     az életet, de az erőd kevés.
A karjaink meg vannak mind kötözve,
     kedvünk s a vágyunk roskatag dől össze.

       (Kosztolányi Dezső)

A beszéd
(részlet)

Mint fő csodáját az emberi észnek,
   áldom a beszédet, mit mély magányba
   merülve, önmagából szült világra,
mert ez lett eszköze minden egyébnek.

Igen, céljának tartom s lényegének,
   hogy a lelket nyomó átkot lerázta.
   mely azt komor egyedüllétre szánta,
s megölte volna, mielőtt fölébred.

      (Kálnoky László)

A sír
(részletrek)

Egyszerre ástam, ástam,
    míg testem izma bírt:
ájult lidércnyomásban
    ástam egy csúnya sírt.

(...)

Fáradt karom lecsüggedt,
    elkészültem vele
és vágytalan-sötéten
    hulltam magam bele.

         (Kosztolányi Dezső)

Éjszakai érzés
(részlet)

Ha este. mint aki ráér,
    ruhámat levezem,
előre és hátrafelé visz
    elfáradt képzeletem.

Emlékszem a múltra, akkor
  anyám vetkőztetett;
bölcsőbe tett le szelíden,
   kinn zúgtak a szelek.

Majd végórám jut eszembe,
   hol szomszédoké e dolog;
némán tesznek le a földbe,
   sokáig nyugszom ott.

     (Kálnoky László)

Esti érzés
(részlet)

Öröm s bú, érzem,
megszűnt ma, de
elhozta kézen
fogva az álmot ide.

és szárnyalóban,
föl egyre még,
halk altatódal
az élet, semmi egyéb.

     (Kálnoky László)

Őszi nap

Ez lesz talán a legszebb őszi nap!
Mintha nem lélegeznénk, áll a lég.
Csak szépséges gyümölcsök hullanak,
csak surranásuk hallik szerteszét.

A nagy természet ünnepel ma itt!
Ne zavarjuk a házi szüretet.
Mert ágakról csak az hull most, amit
a napfény szelíd sugara leszed.

     (Tandori Dezső)

Két vándor

Egy néma barangol a földön,
üzent vele az ég,
nem érti ö, amit hoz,
s akinek szól a titkos
üzenet, nem látja még.

Egy süket az Ég szavára
a földön útra kél,
ennek a füle dugva,
annak az ajka csukva,
míg útjuk egybe nem ér.

Megszólal akkor a néma,
a süket is érti szavát,
talányát űzi-fűzi,
az égi igét kibetűzi,
s mennek Keletre tovább.

Hogy e pár egymásra leljen,
Ember, buzogva kérd!
Ha, kik magukba járnak,
egymásra rátalálnak,
a világ célhoz ért.

      (Kardos László)

A halálhoz
(részletek)

Félig ocsúdok a mély
álom alélt zavarából -
elborított, behatárolt
körben a végtelen éj!

Alkonyi fény csak a lét,
béna az érzet, az eszme!
Énem a semmibe veszve,
árnyként foszlana szét!

(...)

Talpra taszít az iszony,
élni, felizzani vágyom,
Isten hív, a világ von,
őket, e fényt akarom!

Így volt, s élek; a lét
máskor alig csepeg, álmos
csermely az árama, ám most
hirtelen árja elért.

Meglepsz néha, halál,
hogyha elomlok az éjben,
de téged idézve, a lényem
újra magára talál.

     (Tótfalusi István)

Esti dal

Árad az éji elem,
lüktet az ég, csupa csillag:
estről-estre mi virrad,
mondd, az örök tereken!

Retten a szív: mit akar
árja - apálya e létnek;
titkos erő! az enyémet,
érzem, emészti hamar.

Álom, jöjj közelebb,
mint gyermekhez a dajka.
reszket e láng - betakarja,
védő körbe, kezed.

    (Tandori Dezső)

Felhasznált forrás

• Klasszikus német költők. II. kötet. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1977.