George Coșbuc

George Coșbuc (1866–1918) az egyik legnagyobb román költő.

Verseiből

Pasztell-kép

Meggyfák között az esti kertben
már csak a bágyadt szél repül,
s szállást keres álom-lepetten;
a piros mák becsukja kelyhét,
pislog a katáng csendesen még,
aztán elszenderül.

Az erdő, gondolom, kifáradt;
egész nap folyton csak dalol,
de benne most a csend elárad.
Hegyek felett az ég sötétül,
a völgy ösvénye egyre kékül,
s a falu árnyba hull.
         (Fordította Jékely Zoltán)

A sas

Hasitotta nagy ívben a tágas eget
Csalhó meredek, havas orma felett,
megállt, szoruló körrel lebegett,
       s prédára csapott le a bátor.
Vélnéd, kialudt mennykő lehetett,
       bár nem suhogott vele zápor.
         (Fordította Jékely Zoltán)

Földet adj!

Éhen, pőrén, födéltelen,
hordom a terhet, mit kivánsz,
leköptél, vertél s ugyse bánsz,
       mint kutyáddal, velem.
Szélhozta, jöttment őr, ki vagy,
bár szerződj pokollal, fogadj,
hogy legyünk örökös kutyád,
hordjuk a terhet, kínt tovább,
visszük a hámot, az igát:
       csak földet adj!
         (Fordította József Attila)

Források

• Jékely Zoltán: Keresztút – Válogatott műfordítások. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959. (A két első idézet.)