Gyóni Géza

(1884–1917) evangélikus magyar teológus hallgató, költő, újságíró

Gyóni Géza (Áchim Géza) (Gyón, 1884. június 25. – Krasznojarszk, 1917. június 25.) evangélikus teológus hallgató, magyar költő.

Gyóni Géza arcképe

Idézetek köteteiből

szerkesztés

(1901 - 1904)
Még nem tudom

Sietve elsuhansz előttem
- Eltűnő árnyék az úton -
Kerülsz-e, futsz-e, félsz-e tőlem -
        Még nem tudom.

Sosem nézesz, mint más, szemembe,
Ha szembejősz a fordulón...
Pirulnál tán tekintetemre?
        Még nem tudom.

És megszólítni én se merlek,
Csak nézek rád, titkon, futón.
De hogy nagyon, nagyon szeretlek -
        Tudom, tudom!

Ősz van
(részlet)

Ősz van. A zöld, lombos ligetből
Csak puszta, zörgő gally maradt...
Oh visszasírom sokszor, sokszor
Az eltűnt, elszállt szép nyarat.

Ahogy a hűs akácasorban
Kisértelek, én kedvesem -
Csak a nyarat éreztük akkor
S haladtunk szótlan, csöndesen.

Még nem vallottuk meg szerelmünk,
Még akkor nem is tudta más -
De oh köröttünk tisztán szólott
A legékesebb vallomás.

Árnyak
(részlet)

Sötét árnyékok összesúgtak
A felhős éjpalást alatt,
Hogy elfogják, ha hajnalt mutat,
        A sugarat...

Minthogyha most esküdne össze
Ezer láthatlan árnyalak,
Hogy, mely hozzád visz, megkötözze
        A szárnyamat.

És szólt a költő
(részlet)

És szólt a költő:
             Nézd, ott messze távol
Egy sugár válik szürke, vak homályból,
Egy kósza, félénk, reszkető sugár -
S oszlik előtte lomha, sűrű fátyol,
Törik az árnyék mind, amerre jár.

Dérvert őszön a szép tavaszt lelopja,
Kóbor boldogság a nyomába jár.
Virágot hajt a zúzmarás fa lombja
S a csillogó, a hófödött határ,
A reszkető sugár amerre jár.

Kietlen tájon pásztortűz világa,
Szelíd mécs fénye borús estelen.
Örvendve hajtod bús nyakad igába,
Ha kis lakodban fénye megjelen...
S a másik szólt a csöndben elmélázva:
"Az én világom - nyájas szerelem."

Jó öreg eperfa
(részlet)

Jó öreg eperfa, lombos régi társam,
Hát te nem örülsz, hogy újra itt vagyok?
Te látod meg csak a fanyar mosolygásban,
Hogy az igazság már benne megfagyott?
Hogy én itten most már helyem se találom,
Mint egykor eprészve gallyaid között -
Hol annyiszor szállt rám édes gyermekálom
S te őrködtél híven álmaim fölött...

Te aggon is ifjú, gyümölcsöt hozó fa,
Zöld leveles fejfa egy század felett -
Tizenkilenc nyárnak fáradt hordozója
Ime újra itt áll és beszél veled.
Ne rázd koronádat! Ne kínáld gyümölcsöd -
Tudod, jóizűn már enni nem tudom -
Ami gallyaid közt valaha eltöltött,
Elmaradt valahol tőlem az úton...

Szomorú szemmel

szerkesztés

(1904 -1909)
Szomorú szemmel
(részlet)

Nevető rózsák csak nyíljanak ki!
Tettető víg szók folyjanak szépen!
Hideg sebnézők sohase lássák
Szivenütöttek bús vonaglását.
Tettető víg szók folyjanak szépen:
Szomorú szemmel én azt megértem.

Én, jaj, megértem. Tüskesövénnyel
Zúzmarás szívek erdeje átfon.
És sohasem jő, aki feloldoz.
Szívemnek dárdát szegez a zsoldos.
Zúzmarás szívek erdeje átfon...
Szomorú szívvel én megbocsátom.

Májusvárás
(részlet)

Didergő szivben
Rég nem ringott dal.
De várlak, Május,
Tüzes napoddal.

Szinig a lelkem
Kőhideg kinccsel.
De várlak, Május,
Jöjj, melegíts fel.

Tél fagya szállott
Mosolygó arcra.
De várlak, Május,
Napod olvassza.

Mea culpa

Gyászt ver rám minden óra
Sötétitett szobákban.
Mint halottkisérőnek,
Roskad, remeg a lábam.

Ez a bűnbánat napja,
Ez a bűnök járása.
Gőgös szemekből most lesz
Alázat, könny forrása.

Jó volna már megállni.
Jó volna visszatérni.
Sokvétkű ifjuságom!
Remény, te elszállt, régi!

Jó volna térdrehullni.
Lemosni könnyet, sárt, vért.
Jó volna megtisztulni
Egy tiszta, tiszta lányért.

Megjöttem
(részlet)

Megjöttem. Lásd, nem rosszkedvű utas,
Aki virággal lép be szőnyegedre.
Az ut pora csak arcom verte, lepte,
S szomjas vagyok. Ma mámorral itass!

Törüld le s csókold büszke homlokom.
Mitől remegsz?... Vér? Eh kis hajsza volt...
Virágot hoztam, édes, nézd, szagold!
Nász kezdetén ki sir a harcokon?

Fattyú dicsekszik. Csókolj és ne kérdezz.
Hát... a rabtartó kővel hajigált.
Nem fáj már, nem. A vánkosunk csináld.
Nászunk kezdődik, te édes, te édes.

Élet szeretője

szerkesztés

(1909 - 1914)
Élet szeretője
(részlet)

Rossz szerelem ez a miénk
S aligha még rózsát fakasszon.
Mert dölyfös és kegyetlen volt
Hozzám mindig Élet-kisasszony.

Tékozlóan osztotta csókját
Mindig másnak és mindent másnak,
Nekem bolondnak nem maradt
Csak a megbánás és bocsánat.

Cézár, én nem megyek
(részlet)

Vérben úszik vad hegyek orma,
Paskolja vér; paskolja ár.
S engem a halál-dáridóra
Cézár parancsa vár.

Itt hagyni minden szentet, drágát,
Asszonyt, búzát, bort, dalt, zenét:
Cézár parancsa nem kegyelmez.
Kell a halál-cseléd.

Már összeszedtem kis cókmókom.
Indulni kell. Jaj, hogy lehet.
Vérben úszik vad hegyek orma.
Cézár, én nem megyek.

Behunyt szemmel

Behunyt szememnek barna kárpitjára
Akarom vagy se: járva, állva, fekve
Csak téged fest a látások ecsetje.

Ahogy ülsz békén. Ahogy lassu ivben
Karod mozditod lágyan és szeliden,
Kibomlott hajad igazitod hátra.

Szép szád hallgat, mint mesebeli rejtek.
Aztán fáradtan a kezed leejted.
Mint kinyilt nárcisz hull piros ruhádra.

A toronyóra kondul: kettő... három...
Aludni kéne... S gyűrt-vetett párnámon
Behunyt szemem az álmot fájva várja.

Szökés
(részlet)

Most szököm hozzád, mikor a vágyak
Verik a szivem, mint a zivatar.
Most szököm hozzád, mikor az ágyad
Értem vonagló bús testet takar.

Most szököm hozzád. Gázoltan, bénán
Roskadjon más itt nyögő gond alatt.
Én szököm hozzád és ha elém áll
Ezer ördög és ezer nemszabad.

Lengyel mezőkön tábortűz mellett

szerkesztés

(1914 -1915)
A nagy dáridó
(részlet)

Megcsókolom az anyám arcát,
Élő-halott régen szegény.
Szeméből, a drága gyémántból
Kihült a régi égi fény.

Koszorut köt ifjú fejemre,
S ki gyermekét a széltől óvta,
Most pántlikásan ugy bocsát
A pokolbeli dáridóra.

A dáridón már zene zeng:
Sipit a halál acélsipja;
A kartács vad cimbalma zug;
Nagydob szavát ágyú gurítja.

Ítélet napjai
(részlet)

...S jött az itélet: szörnyü és igaz,
A föld epéjét itt okádta el.
Vonitva tört ránk az orosz csikasz
És sebét nyalva messzire inalt.
Száz árok tellett büzhödt vérivel.

S mire a nap kelt a hegyek mögül,
Az őszi sár mind hült vérrel kevert.
Vércsék és varjak rut serege gyült
S két napi járón temetetlenül
A világrablók holtteste hevert.

Csak egy éjszakára

Csak egy éjszakára küldjétek el öket:
A pártoskodókat, a vitézkedöket.
        Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek.

Csak egy éjszakára küldjétek el öket;
Gerendatöréskor szálka-keresöket.
        Csak egy éjszakára:
Mikor siketitön bögni kezd a gránát
S ugy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák;
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el öket:
Az uzsoragarast fogukhoz veröket.
        Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, -
Szép piros vitézböl csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el öket:
A hitetleneket s az üzérkedöket.
        Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égö torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam... feleségem...

Csak egy éjszakára küldjétek el öket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretöket.
        Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gözölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el öket csak egy éjszakára.
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
        Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bögve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
        Hogy esküdne mind-mind;
S hitetlen gögjében, akit sosem ismert
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
- - Csak egy éjszakára küldjétek el öket.

Gorkij önkéntes
(részletek)

Kezedben, ásó, drótvágó olló;
Ősz fejed fölött kóválygó holló, -
        Hová rohansz, Gorkij önkéntes?

Csapzott vén hajad lecsüng már vállig!
Véres szemedből borláng világit -
        Hová rohansz, Gorkij önkéntes?
.
.
Orosz anyák ha mind hármat szülnek,
Diadalt itt akkor sem ülhet
        Soha, soha, Gorkij önkéntes.

Kancsuka zughat s száz cári gazság,
Egy fegyver győzhet csak: az Igazság;
        S az a miénk, Gorkij önkéntes.

Egy fehér kutyához
(részlet)

Jöjj csak be bátran puszta sátoromba,
Kutyának is csúf ott kint az idő -
Jöjj fáradt eb, ki futottál loholva, -
Szájadban véres női kis cipő...

Melyik tűzhelytől űzött el a rabló,
Fehér kutyám, te lompos és szegény?
Hű szemed rémült még a borzalmaktól.
Hol van szép úrnőd, s hol van az enyém?

Szép úrnőd fekszik kastélya tornyában,
Finom nyakából lassú vér pereg;
Az enyém nyugszik csipkés nyoszolyában
S álmában látja omló véremet.

Levelek a Kálváriáról

szerkesztés

(1915 - 1917)
4.levél

Még egy hét... nem tarthat tovább -
És véget ér a gyászos élet.
(Pajtás, ne harapj akkorát,
Holnap is ezzel kell beérned.)

Még három nap - és nincs tovább.
Ki bánja, hogy már végre vége!
(Pajtás, ne harapj akkorát,
Mit eszel holnap estebédre?)

Még egy nap... A bús angyalát,
Holnap, holnap a kapuk nyílnak!
(Pajtás, ne harapj akkorát,
Hátha, hátha - aztán is virrad?)

11.levél
(részlet)

Amig fehér halottnak hittél,
Sokszor láttál egy friss sirdombot.
Fölötte tákolt fakereszt,
Alatta zúzott férficsontok.

Gondoltad: elmégy majd oda,
Egyszer, nyugalmas őszidőbe.
És megnézed, hogy a szívemből
Az őszirózsa már kinőtt-e?

24.levél
(részlet)

Száz égő piros rózsaszál:
Finom szívből finom követség.
Mit tégy velük? tanácsoljatok,
Ó balatoni csöndes esték.

Száz égő piros rózsaszál
S az esték ott meghitt barátok.
Ne vesd, ne vesd ki szegénykéket, -
Oly szépek a hajadba, látod.

5.levél 1917

Ki lesz, ki lesz majd oldaladnál,
Ha én, ha én nem lehetek -
Amikor mindent odaadnál,
Csak kisirhasd a szivedet.

Mikor a forró perc parancsol,
S a szived sir, sir: már elég;
Elég a gyászból és panaszból,
S keresed, hol van menedék?

Ó, gyáva tolvaj, aki ott áll,
Mikor gyengévé tesz a gyász;
S egy istenasszonyt - aki voltál -
Keritő szóval megaláz.

Julis levele
(részlet)

Ne félj, hogy nem várlak -
Ha úgy vánszorogsz is,
Mint a béna koldus
Vad Szibériából:
Édes uram, fáradt,
Lesz aki megcsókol,
Lesz aki elápol.

Ne félj, hogy nem várlak.
Lehet a királynak
Arany a pálcája,
Gyémántos a trónja -
Édes uram, sápadt, -
De nem büszkébb rája,
Mint én a mankódra.

Rabságban

szerkesztés

(1915-1917)
Foglyok
(részlet)

Függönyős ablakok felé
Vágyódva száll száz bus tekintet:
Sáros utcán szuronyos őrök
Rab katonákat visznek, visznek.

Függönyös ablakok mögött
Halmozva áll minden, mi drága.
Rab katona sóhajtva gondol
Tiszta ruhára, vetett ágyra.

A márciusi akarat
(részlet)

Még itt is él ő, még itt is arat
A hó alatt, a jég alatt;
Sziklákat váj és töri a falat, -
Testvér, testvérem, - itt is él
A márciusi áldott akarat.

Napfényre vágyni jégburok alól
A füvek lelke, mondd, kitől tanul?
S hogy kelyhét a napnak kitárja,
Ki kényszeriti rá a gyöngyvirágra?
Ki pattant rügyet a fa gallyán?
S a sebzett törzs, a bús aggastyán,
Kinek parancsát hajtja végre,
Mikor friss vesszőt küld ki a napfényre?

Fában, gyökérben, földben, föld alatt
Mindenütt ő él, ő vet, ő arat;
Testvér, testvérem, hisz látod magad:
Burkokat tör és minden bús falat
A márciusi akarat.

Könyörgés
(részlet)

Uram, szájunkat veri már a fertő -
S halljuk a hivást: hiv a magyar erdő.
Halljuk a hivást bús éjszaka-hosszatt -
S nem mehetünk, mert lábunk leolmoztad.

Mi pártoltunk el? vagy Te hagytál cserben?
Ó, jelentsd magad, Kifürkészhetetlen.
Ó, jelentsd magad, mint Noénak hajdan,
Olajág-hordó hófehér galambban.

Hogy hinni tudjuk, mint a megfeszitett:
Mi keresztünket azért terhesited
És sujtó karod ó, csak azért büntet,
Hogy uj életre támassz fel bennünket.

Bilincsek útján
(részlet)

Ez a bilincsek országutja;
S akik előttem itt haladtak,
Sötét titkok országában
Martirjai a gondolatnak.

Szláv Krisztusok kinszenvedése
Kövült meg itt az út árkába;
S az esti ködben itt lebeg
A Tolsztojok havas szakálla.

Az élet titka

Az élet titka: őszinteség ¦
S kerülik egymást a testvérek.
Csak akkor ismernek egymásra,
Mikor szállóban van a lélek.

Ó bús tengere vérnek, szennynek
Mikor, mikor, mikor apad már,
Ha egymásra sosem ismertek,
Testvérek ¦ csak a ravatalnál.

  • Gyóni Géza: Csak egy éjszakára. Szépirodalmi könyvkiadó. Budapest, 1967.

Külső hivatkozások

szerkesztés
A Wikipédiában további információk találhatóak
Gyóni Géza témában.
 
Wikiforrás
Gyóni Géza szerzőhöz kapcsolódó forrásszövegek a Wikiforrásban.