Janovics Jenő

Janovics Jenő (Ungvár, 1872. december 8. – Kolozsvár, 1945. november 16.) színész, rendező, színigazgató, forgatókönyvíró.

Janovics Jenő
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában

Beszéd a Hunyadi téri színház első előadása előtt, 1906. szeptember 8.

Roskadozó öreg templom százados falai közül vándorolt ide egy hívő kis csapat. Bocsáss meg, te ragyogó, te szép, a szivárvány minden színében pompázó büszke csarnok, hogy csodálva a te fényességedet, könnyben ázó szemünk mégis a régit, a kopottat, az elhagyottat látja. Kecses ifjúságod csábítása mellett amannak roskadozó, tisztes öregségét, mosolygásod verőfényes derűjében amannak komor méltóságát. Napsugaras ragyogásodban amannak lealkonyodott homályát. Tágas csarnokok pazar kényelmében amannak zegzugos odúit.

Munkaterv az 1912–13-as évadhoz

A jövőd évad gerince egy antik drámaciklus lesz. A görög és római drámáknak lehetőleg teljes képét akarom adni. Annyira teljes képét, amilyennek bemutatására eddig semmiféle színpad nem vállalkozott. Mélységes hitem, hogy azok a szoborszerű hatalmas drámák és vígjátékok, amelyek a mostani elevenen lüktető műsorba ötletszerűen beledobva, unalmasaknak, idegenszerűeknek s idejüket múltaknak tűnnek fel, egyszerre teljes nagyságukban és örökkévaló értékükben fognak kibontakozni, ha az egész kort állítjuk a mai néző szeme elé, bevezető előadásokkal, a drámák keletkezésének egymásutánjával.

Beszéd az 1914. augusztus 6-i évadnyitón

Ágyúk dörgése, gépfegyverek ropogása, hajdoklók sóhajtása s árván maradottak jajkiáltásai közepette mi újra megjelenünk ezeken a deszkákon. S nekem felelnem kell arra, hogy miért gyújtjuk meg a színpadi lámpák fényét, amikor szerte az országban mindenütt reszkető ijedtséggel zártak be a színházak kapui. Nem frivol játék a mi igyekezetünk a nagy napok közepette. A magyar színészet ősi tradíciója nyilvánul meg e lépésünkben, azé a magyar színészeté, amely nemcsak a dúslakodás és gondtalanság verőfényes napjaiban szórakoztatta a közönséget, de amely a megpróbáltatás nehéz óráiban is eleven szerve, lüktető ere maradt a nemzeti életnek.

Naplójegyzet, 1918 december 21.

A román csapatok már Kolozsvár szomszédságában vannak. A menekültek tízezrei özönlenek a városba vagy vonulnak át az utcákon. Lerongyolódva, szekérre rakott holmijukkal. Rettenetes izgalom vált úrrá, s ez beszivárgott a színház tagjai közé is. [...] Rövid szavakkal adtam tudtára a tagoknak álláspontomat: vegyétek tudomásul, hogy én nem mozdulok a helyemről. Ezt a színházat, amelyet gondozásomra bíztak, védeni fogom, amíg lélegzem. Bármi történik is, strázsahelyemen maradok. Nem tudom, mit hoz a holnap, éppen ezért nem tartok vissza senkit, és nem befolyásolok senkit elhatározásában. Aki menekülni akar, akit családi viszonyai elszólítanak innen, jó szerencsét kívánok neki, útiköltséggel is ellátom. Akik itt maradnak velem, azoknak Isten segedelmében bízva gondozója és védelmezője leszek a reánk szakadó megpróbáltatások között.

Levél a nagyszebeni Kormányzótanácsnak, 1919. augusztus 10.

Én azonban ez aktaszerüleg kimutatható tények latolgatása nélkül azt feleltem, hogy őszinte szivvel és testvéri lélekkel fogok örvendeni a román szinészeti kultura fejlődésének és virágzásának s a kezdet nehézségeiben is bajtársi készséggel fogok segítségére lenni román kollegáimnak mindenben, amiben szolgálatukra lehetek. Ami azonban a Nemzeti Szinház épületét illeti, arra nézve nekem magánjogi bérleti szerződésem van, melynek hiteles másolati példányát átadtam s mely 1921. szeptember 30-áig ugy az épület használatát, valamint a fölszerelést is kizárólagos joggal biztositja nekem. Nekem kulturális és becsületbeli kötelességem e szerződés minden pontjához hiven ragaszkodnom.

Nyilatkozat a kolozsvári Nemzeti Színház átvételekor felvett jegyzőkönyvben, 1919. október 1.

A szerződés 22. pontjában államosítás esetére részemre biztosított művészi vezetés magában foglalja az összes tagok megválasztásának és szerződtetésének jogát és kötelességét. Azonban a Kormányzótanács e szerződésemben foglalt jogaim respektálására nem is gondolt, mert tényként megállapítom, hogy máris kinevezett a drámai műfaj művészi vezetésére igazgatót Zaharia Barsan ur, valamint az operai műfaj vezetésére is külön igazgatót Pavel Constantin ur személyében. A szerződésszegés ebből világos és ez egyúttal bizonyítja az eskütételre való felhívás formai voltát is, melynek célja egészen nyilvánvaló. Egyébként is természetes, hogy én mást, mint magyar színházat vezetni nem tudok és szerződésem értelmében nem is vagyok köteles.