Jorge Luis Borges

Jorge Luis Borges (Teljes neve: Jorge Francisco Isidoro Luis Borges Acevedo; Buenos Aires, Argentína, 1899. augusztus 24. – Genf, Svájc, 1986. június 14.) argentin költő, elbeszélő, esszéíró, irodalomtörténész, filozófus, a 20. századi világirodalom egyik legjelentősebb alakja.

Jorge Luis Borges
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Cervantes Virtualon
Médiaállományok a Wikimédia Commonsban

Elbeszélések

Körkörös romok

• Tudta, hogy e templom az a hely, amelyet legyőzhetetlen akarata keresett; tudta, hogy lejjebb a folyó mentén felgyújtott és holt istenek egy másik istenének romjai is túlélték a fák szüntelen fojtogatását; tudta, hogy halaszthatatlan kötelessége az álom.
• A cél, amely ide vezette, nem volt lehetetlen, csak épp természetfeletti. Meg akart álmodni egy embert: a legapróbb részletességgel megálmodni és átvinni a valóságba.
• Az idegen egy körkörös anfiteátrum közepére álmodta magát, amely valahogy a felgyújtott templom volt, és látta, hogy tanítványok hallgatag serege helyezkedik el a lépcsőn; a leghátsó arcok sok évszázad távolában és csillagmagasságban álltnak, mégis világosan kirajzolódtak.

Bábeli könyvtár

• Az univerzumot (amelyet mások Könyvtárnak neveznek) meghatározhatatlan és talán végtelen számú, hatszög alakú galéria alkotja, melyeknek közepén alacsony korláttal körülvett nagy szellőzőaknák vannak.
• A misztikusok azt állítják, hogy az eszktázisban egy kerek szobát látnak, egyetlen hatalmas kerek könyvvel, amelynek egybefüggő gerince körben borítja a falat, ám vallomásuk gyanús, szavaik homályosak. Ez a kör alakú könyv: Isten.
• A Könyvtár olyan gömb, amelynek középpontja bármelyik hatszög, és kerülete felfoghatatlan.
• Isten és ember közti távolság azonnal felmérhető, ha összehasonlítjuk ezeket a durva és reszkető jeleket, melyeket réveteg kezem egy könyv fedelére ró, a könyv belsejében látható organikus betűkkel: ezek pontosak, finomak, koromfeketék, utánozhatatlanul szimmetrikusak.
• Amikor kihirdették, hogy a Könyvtár minden könyvet magában foglal, különös boldogság volt az első érzés. Minden ember az érintetlen és titkos kincs urának érezte magát.

Az Alef

• Egy szót se szólok a szokatlan rímelésről, se arról a tudós művészetről, amely keresettség nélkül lehetővé teszi, hogy négy verssorba három tudós célzást sűrítsek bele, amely harminc évszázad magvas irodalmát fogja át...
• Megjegyezte, hogy az Alef a mindenségnek egy olyan pontja, amely minden más pontot magába foglal.
• Most érek elbeszélésem kimondhatatlan lényegéhez; itt kezdődik írói kétségbeesésem. Minden nyelv csupán jelek ábécéje, melynek használata föltételezi a múltat, és ezt minden beszélgető átéli.
• Az utcán, a Constitución lépcsőjén, a földalattin minden arc ismerősnek tetszett. Féltem, hogy nincs többé semmi, ami meglephetne, és féltem, hogy most már mindig úgy érzem, mintha mindenhová visszatérnék. Szerencsére néhány álmatlan éjszaka után mindent elfeledtem.

Költemények, prózaköltemények

Ez az erőd a világegyetem,
nem szimmetrikus, nincs szabálya, sem
titkos középpontja, külső fala.(Labirintus)

Egyszerűség

• Ez a legtöbb, amit elérhetünk,
  ami talán lehozhatja a Mennyet:
  nem a csodálat, nem a diadal,
  csak az, hogy egyszerűen elfogadnak
  a tagadhatatlan Valóság részéül,
  mint a köveket vagy a fákat.

Buenos Aires mitikus alapítása

• Akár a levegő, a víz, Buenos Aires
  nem lett, megvolt öröktől, s míg a világ a világ, lesz.

Martín Fierro

• Egy gaucsó megkésel egy barna bőrű férfit, a földre dobja, mint valami zsákot, végignézi, ahogy haldoklik és meghal, felegyenesedik, megtörli a pengét, elköti a lovát és komótosan felszáll, nehogy azt higgyék, hogy menekül. Ez egyszer megtörtént, és még végtelen sokszor meg fog történni; a hadsereg elvonult, és csak egy szánalmas késpárbaj maradt: az ember álma része a közös emlékezetnek.

Borges meg én

• Mindig minden a másikkal, Borgesszel történik. Én járok-kelek Buenos Airesben, gépiesen megállok egy kapuboltozat vagy egy patio rácsa előtt. Borgesről postán szerzek híreket, nevével egy tanári pályázaton vagy valami életrajzi lexikonban találkozom.
• Nem is tudom, kettőnk közül melyikünk írja e sorokat.

Az ajándékok verse

• Kettőnk közül melyikünk szól e dalban,
  A többes én, vagy a magányos szerzet?
  Mit számít, hogy milyen néven neveznek,
  Mikor az átok egy és oszthatatlan?

Ars poetica

• Az ébrenlétről tudni: másik álom,
  mely csak álmodja álmát, s a halál,
  melytől a test retteg, az a halál,
  a minden-éji, mit úgy hívnak, álom.

Négysoros

• Sokan mások meghaltak, de mindez a múltban történt,
  amely (tudvalevőleg) a legkedvezőbb idő a halálra.

Aprópénz. Macbeth

• Tetteink csak mennek a maguk útján,
  melynek nincs soha vége.
  Leszúrtam a királyt, hogy Shakespeare
  kitervelje tragédiáját.

Az első magyar költőhöz

• Éjszakák és tengerek állnak közöttünk,
  a századok nagy változásai,
  és fajták, éghajlatok, birodalmak,
  de valami megfoghatatlanul
  összeköt, a szavak titkos szerelme,
  hangok és jelképek e társasága.

Utolsó tigrisem

• Mindig voltak tigrisek az életemben. Az olvasás és egyéb napi szokásaim olyan szétszálazhatatlanul összefonódtak, hogy valójában nem is tudom már, vajon első tigrisem egy metszet papírtigrise volt-e, vagy az a rég halott vérbeli tigris, akinek ketrecbeli járkálását megbabonázva követtem a vasrudak túloldaláról.

Esszék

Ha írok valamit, az az érzésem, hogy az a valami már létezik. (A költészet)

A tangó története

• Az argentin ember azért lel jelképre a gaucsóban, s nem pedig a katonában, mert a szájhagyományban továbbélő gaucsóvitézség nem szolgál semmiféle ügyet: önmagában érték.
• Azt is mondhatnánk, hogy Buenos Aires-i alkonyatok és éjszakák nélkül nem születhet tangó, s hogy az argentin égen ott vár ránk a tangó platóni ideája, egyetemes formája (az a forma, melyet a La Tablada vagy az El choclo épp csak sejtet), és hogy e szerencsés teremtménynek helye van – ha szerényen is – a világegyetemben.

A teknősbéka átváltozásai

• Létezik egy fogalom, amely minden más fogalmat tönkretesz és összekuszál. Nem a Gonoszról beszélek, melynek szűkös birodalmát etikának nevezzük, hanem a végtelenről.

Az allegóriától a regényig

• Az allegória – mindannyiunk szemében – esztétikai tévedés. (Először azt akartam írni, hogy „Az allegória nem más, mint az esztétika egyik tévedése”, de aztán rájöttem, hogy allegóriát rejt ez a mondat.)
• Az allegória absztrakciókról szóló történet, a regény pedig egyénekről.

Az idő újabb cáfolata

• Sorsunk nem a valószerűtlensége miatt irtóztató; azért irtóztató, mert visszafordíthatatlan és vastörvényű. Az idő anyagából vagyok. Az idő folyó, mely magával ragad, ám én vagyok az a folyó... A világ, sajnos, valóságos; én, sajnos, Borges vagyok.

A könyv

• Az ember különféle szerszámai között kétségkívül a könyv a legbámulatraméltóbb.
• A könyv az emlékezet és a képzelet meghosszabbítása.

Az Isteni színjáték

• Hadd mondjam el, hogy én hedonikus olvasó vagyok; én még sosem olvastam el egy könyvet csak azért, mert régi. Én a könyvekből származó esztétikai élvezetért olvasok, s mellőzöm az értelmezéseket és a kritikákat.

Az Ezeregyéjszaka

• Köztudott, hogy van időrend, hogy van történelem; csakhogy ezek elsősorban nyugati okoskodások.
• Az ember szívesen eltéved az Ezeregyéjszaká-ban; tudja, hogyha elmerül ebben a könyvben, megfeledkezhet szegény emberi sorsáról; egy világba lép, be az ember, amelyet egy-két archetípusos és néhány egyéni figura alkot.

A buddhizmus

• Mit jelent a nirvána elérése? Egyszerűen azt, hogy a cselekedeteink többé nem vetnek árnyat.

A költészet

• A próza állítólag közelebb áll a valósághoz, mint a költészet. Én ezt tévedésnek tartom.

Források

• Jorge Luis Borges válogatott művei, Európa Könyvkiadó, I-V. kötet, 1999-2000
  • I. A halál és az iránytű (elbeszélések)
  • II. Az örökkévalóság története (esszék)
  • III. A tükör és a maszk (elbeszélések)
  • IV. Az ős kastély (esszék)
  • V. A homály dicsérete (költemények)