Kívülállók

angol televíziós sorozat (2009–2013)

A Kívülállók (Misfits) egy 2009-es angol vígjátéksorozat.

Nathan Young: Elhitette veletek, hogy ilyennek kell lennetek! De ez nem igaz! Fiatalok vagyunk! Az a dolgunk, hogy vedeljünk! Hogy bunkók legyünk és szanaszét keféljük egymást! Arra terveztettünk, hogy bulizzunk! És pont! Igen, egyesek túllövik magukat, vagy bekattannak. Charles Darwin azt mondta: nincs rántotta anélkül, hogy fel ne törj néhány tojást. Hát erről szól az egész! Feltörni a tojást! És a tojás jelen esetben; hogy elsőosztályú koktélokkal üssük ki magunkat! Ha látnátok magatokat! Megszakad a szívem! Hát kardigánban vagytok! Mindenünk megvolt! Elcsesztük, jobban és mélyebben, mint bármelyik generáció, amelyik előttünk volt! Olyan gyönyörűek voltunk! Elcseszettek vagyunk! Én is elcseszett vagyok! És az is tervezek maradni egészen a húszas éveim végéig, talán még a harmincas évem elejéig is. És inkább megdugom a saját anyámat, minthogy hagyjam, hogy ő, vagy bárki más elvegye ezt tőlem!

/1. évad 6.rész/


Nathan Young: Meleg, hetero, retardált, miért kell mindent felcímkéznünk?

/2. évad 3. rész/


Szőke hajú nő: Mit vársz tőle? Jobb lenne, ha egyedül lenne?

Nathan Young: Igen!

Szőke hajú nő: Az egyedüllét szörnyű dolog. Azt akarod, hogy boldogtalan legyen? Nem akarod, hogy bárki is legyen mellette, mert attól félsz, hogy akkor elveszíted őt.

Nathan Young: Ahh... Ne gyere nekem ezzel a magasröptű fordított pszicho dumával, én jól vagyok!

Szőke hajú nő: Ohhohó, igen, egy közösségi házban élsz, tényleg remekül vagy. Az egyetlen, ami rosszabb a magánynál... Amikor mások tudják, hogy magányos vagy.

Nathan Young: Hát igen, nem jó, ha szarba se vesznek.

Szőke hajú nő: Te nem adhatsz meg mindent anyukádnak. Ne légy olyan önző! Nőj fel!

/1. évad 2. rész/


Curtis: Ez nem okés!

Alisha: Ne pánikolj!

Curtis: Nem irányíthatsz másokat!

Alisha: Hidd el, te is élvezted!

Curtis: Az nem én voltam!

Alisha: De annyira akartad! Arról pofáztál, hogy velem akarsz lenni.

Curtis: Ha közlendőm van, majd elmondom magam. Gőzöd sincs mit érzek.

Alisha: Látom, hogy bámulsz engem.

Curtis: Igen?! Rád sem nézek többé.

Alisha: Nem bírod ki!

Curtis: Csak mert dögös vagy, még nem leszünk a bábjaid!

Alisha: De igen, ez nagyjából így működik, neked még nem tűnt fel?!

Curtis: El vagy cseszve. Gőzöd sincs, mennyire.

/1. évad 3. rész/


Beverly: Fiatalként én is ilyen voltam. Azt hittem, hogy mindent tudok. Ugyanilyen nagyképű pöcs voltam.

Nathan Young: És nézze, hogy mire vitte: van egy nagy irodája és egy tűzőgépe. Ez maga az amerikai álom.

Beverly: Ennyit sem tudsz felmutatni.

Nathan Young: Tudom, hogy többet fogok, mivel Bev, ha nem, gyakorlatilag kinyírhatom magam.

Beverly: Gőzöd sincs semmiről! Végeztem a szarakodással! Vagy kifizeted a kárt, vagy hívom a rendőrséget! Akkor mi legyen?!

Nathan Young: Szóljon a zsaruknak! Dehogy, várjon már, pillanat! Inkább kicsengetem. Jó? Igazából... Felejtse el, hívja a zsarukat! Dehogy! Várjon! Nem, nem! Perkálok, perkálok!

Beverly: Fiam, ne cseszekedj már!

/1. évad 4. rész/


Agymosós képességű lány: Nem szégyelled magad?

Alisha: Hahh, és te ezzel az ízléssel? Úgy öltözködsz, mint a nagymamám.

Agymosós képességű lány: Te meg mint egy szajha.

Alisha: Mivan?!

Agymosós képességű lány: Azt hiszed, ha lefekszel velük, attól tisztelnek majd? Ha szajhaként viselkedsz, úgy is fognak kezelni.

Alisha: Picsa (suttogva)

Agymosós képességű lány: Nem kell így viselkedned, sokkal jobbá válhatsz~ (átmosta Alisha agyát a szavaival képessége segítségével.)

/1. évad 6. rész/


Curtis: Nathan! Úgy örülök, hogy csatlakozol!

Nathan: Számomra is öröm, hogy itt lehetek! Igazi looser (lúzer [vesztes]) voltam. A drog, a szex, hehhe, meg a sok gyors étel. Oly nyomorult voltam.

Curtis: Hát igen, egy idegesítő kis pöcs.

Nathan: (Curtis kezére néz) Az mi?

Curtis: Egy petíció. Tiltakozunk, hogy fogamzásgátlót osszanak az iskolákban. Aláírod?

Nathan: Az ifjú hölgyeknek csupán egy valamit kell magukba fogadniuk. A tudást.

/1. évad 6.rész/

Misfist című sorozat.