Katona József

(1791–1830) magyar drámaíró

Katona József (Kecskemét, 1791. november 11. – Kecskemét, 1830. április 16.) a magyar drámairodalom kiemelkedő alakja.

Katona József
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Wikiforrásban

Bánk bán

szerkesztés

Dráma öt szakaszban

Első szakasz

szerkesztés

BÁNK
Bán! bán! Hamar beszélj!

PETUR
Nem, ó, nagyúr!
Mert azt kivánni, hogy megsúgjanak
mindent az emberek, csak annyi, mint
abban találni kedvét, hogy ha sok
irigye, ellensége van: pedig
mindenkor a legördögebb nadály
a sugdosó maga, - én az nem vagyok; de
jőjj még ez éjjel - itt ha eloszlanak -
házamhoz. A jelszónk lészen: Melinda!
El.

BÁNK
Elkiáltja magát.
Melinda?!
Sok ideig nem tudja magát szóra venni.
                 Az - Melinda - jelszavok!
Melinda szép, mocsoktalan neve
ma szemfedélül szolgál egy setétben
ólálkodó csoport között! - Titoknak
lett zára a Melinda szabad neve!
(…)

BÁNK
Melinda! és mindég Melinda! - szent
név! Égi s földi mindenem javát
szorossan egybefoglaló erős
lánc, úgy elomla törhetetlen élted,
hogy abbol a gazoknak is jutott?
Fellobban.
Mennyben lakó szentséges atyám! Ide
mindentudásod égi cseppeit!
Nekem - nekem, hogy e nagy fátyolon
átlássak, és eszemmel a halandók
szívébe nézhessek, mint a tükörbe.
(…)

Hát a világnak egyik pólusától a
más pólusig, szerelmeimben, én
miért öleltem mindent egybe? Mért
mindent? Miért tebenned, ó Melinda?!
S egy ember, egy haszontalan por - - az
ütné ki őtet karjaim közűl?
Őtet? Ki lenne az? Ki lenne az? -
Világot itt! Világot!
Hirtelen.
A setétben ólálkodókhoz elmegyek.
Elmegy, amerre jött.


Harmadik szakasz

szerkesztés


TIBORC
Míg tűrhetém, tűrtem becsűletessen:
most már gazember is lennék, de késő -!
Ősz fő, kiszáradt kar, - hová megyek?
(…)

BÁNK
                       Beszélj, beszélj; igen
jól hallom én panaszod; de a magam
panasza is beszél -

TIBORC
                              Uram Teremtőm,
még a nagyúrnak is van? - No, hát
nem vétek a szegény Tiborcnak, egy
titkos szövetségben hitét letenni.

BÁNK
Ha! - Ezt hogy elfelejthetém - Istenem!

TIBORC
Van más kigázolás? - Vitézkedést
ugyan ne várjanak tőlem; de hisz'
a háborúban szabad fosztani.
E gondolat legjobbnak látszatott.

BÁNK
búsan néz ki az ablakon.
Magyar hazám! -

TIBORC
(…)
                    S a nagyasszony?

TIBORC
Ő cifra és márványos házakat
építtet; és mi - csaknem megfagyunk
kunyhónk sövényfalai közt -

BÁNK
                            Átkozott!

TIBORC
Ő csorda számra tartja gyűlevész
szolgáit, éppenséggel mintha minden
hajszála egy őrzőt kivánna; sok
meránit, ollykor azt hinné az ember,
hogy tán akasztani viszik, úgy körül
van véve a léhűtőktől; s mi egy
rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
úgy, mintha mindég vagy lakadalma, vagy
keresztelője volna: és nekünk
szivünk dobog, ha egy csaplárlegény az
utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
a tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
ficánkolódnak, - tegnap egy kesely,
ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
feleség s porontyainkat kell befogni,
ha veszni éhen nem kívánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
úgy, mintha mindenik tagocska bennek
egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
kéményeinkről elpusztúlnak a
gólyák, mivel magunk emésztjük el
a hulladékot is. Szép földeinkből
vadászni berkeket csinálnak, a-
hová nekünk belépni sem szabad;
s ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
himlős gyerek megkívánván, lesujtunk
egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek;
és aki száz meg százezert rabol,
bírája lészen annak, akit a
szükség garast rabolni kénszerített.

BÁNK
Hogy úgy van!

TIBORC
                       Ők monostort, templomot
építenek, hol úgy sípolnak, úgy
megzengenek, hogy a szarándokok
táncolni kéntelenek a sáros utcán;
nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,
melyben magát az ember egy becses
védszent előtt mutathatná meg a
templomban.

BÁNK
                    Ó, buzogj vér! Csak buzogj!

TIBORC
Hahogy panaszkodni akarunk, előbb
meg kell tanulnunk írni; mert az illy
szegény paraszt az úr elébe nem
mehet be többé - úgy rendelte Béla
király, s merániak hasznát veszik -
hisz öszvekarmolázná a szegénynek
patkója a szép síma padlatot!
S ha tán utolsó fillérünkre egy
törvénytudó felírja a panaszt,
ki írja fel keserves könnyeinket,
hogy jó királyunk megláthassa azt.

BÁNK
Te Isten!

TIBORC
              El kellene pirúlniok,
midőn ezüst-arannyal varrt övek
verődnek a lábszáraikra, mert
véres verejtékünk gyümölcse az.
Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt
kötnének inkább a hasokra, - leg-
alább csak úgy külsőképp is mutatnák
a gyászt azon szegény nyomorúltakért
kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal
a sírba döntenek -

BÁNK
                            Tűrj békességgel -

TIBORC
Tűrj békességgel, ezt papolta az
apáturunk is sokszor: boldogok
a békességesek, mert Isten fiainak
hívatnak, - úgy de tömve volt magának
a gyomra. Istenem! Mi haszna? Ha
szorongat a szegénység, a pokolt
nem féljük - a mennyország sem jön oly
szép színben a szemünk elébe.

BÁNK
Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk
a jó barátot, ellenséget; és
aztán ha célra értünk, sírni kell csak;
szánom keserveiteket, emberek!

TIBORC
nevetve.
Te szánsz nagyúr? Ó, a magyar se gondol
már oly sokat velünk, ha zsebe
tele van - hisz a természet a szegényt
maga arra szánta, hogy szülessen, éljen,
dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és -
meghaljon. Úgy van, úgy! Esmérni kell
az élhetetlenek sorsát, minek-
előtte megtudhassuk szánni is.
(…)

BÁNK
                                  Tiborc!
Menj, menj; keresd fel asszonyomat, s ha meg-
találtad, úgy jöjj, s várakozz reám.
Haza mentek - ott megmondhatod, hogy él
még Bánk.

TIBORC
                 Igen - kedves szomszédok! Él
még Bánk, atyánk - fogom kiáltani.
Sírva elmegy.

A Wikipédiában további információk találhatóak
Katona József témában.
 
Wikiforrás
Katona József szerzőhöz kapcsolódó forrásszövegek a Wikiforrásban.