Kurt Vonnegut

amerikai regényíró, esszéista

Kurt Vonnegut, eredetileg és 1975-ig legtöbb publikációja kolofonján Kurt Vonnegut Jr.; Indiana, Indianapolis, 1922. november 11. – New York, 2007. április 11.) amerikai regényíró, esszéista.

Kurt Vonnegut
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Project Gutenbergben
  • Amikor a dolgok már nem is állhatnának rosszabbul, nevetni kell rajtuk, mert különben mindent elnyel a kétségbeesés.
Egyik előadásán
  • Nehéz a káoszhoz alkalmazkodni, de nem megoldhatatlan. Magam vagyok rá az élő példa.
Bajnokok reggelije
  • Az emberi lét célja, függetlenül attól, ki befolyásolja: szeretni, akiket szeretnünk kell.
A Titán szirénjei
  • Szerintem az érettség az, ha az ember ismeri önnön korlátait.
Macskabölcső
  • Avégből születtünk erre a világra, hogy ökörködjünk. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét!
Időomlás
  • A kudarc és kimerültség sírást és nevetést egyaránt kiválthat belőlünk. A magam részéről inkább nevetek, mert így nincs szükségem zsebkendőre.
Virágvasárnap
  • Van az Eredetiségnek három szép leánya is, ők tehát a Reménytelenség unokái. Sorrendben: Remény, Másik Iránti Hála és Rendíthetetlen Önérzet.
Halálnál is rosszabb
  • Azok vagyunk, aminek kiadjunk magunkat, így hát vigyáznunk kell, minek adjuk ki magunkat.
Éj anyánk
  • Az amerikai gyermekek tanítói újra meg újra fölírták ezt a dátumot a táblákra, és felszólították a gyermekeket, hogy büszkeséggel és örömmel véssék az eszükbe:
    1492
    A tanítók azt mondták a gyermekeknek, hogy a földrészüket ekkor fedezték föl az emberi lények. A valóságban 1492-ben már emberi lények milliói éltek tartalmas és fantáziadús életet a földrészen. 1492 csak az az év volt, amikor a tengeri rablók elkezdték becsapni, kirabolni és megölni őket.
Bajnokok reggelije
  • A lélek az a részed, amely rögtön észreveszi, ha az agyad nem úgy működik, ahogy kellene.
Második Édenkert
  • A skatulyát sokan összetévesztik a klozettal.
Kritikusairól
  • Az emberiség a Világmindenség központja. Vagy valóra váltja, vagy meghiúsítja a Mindenható legszebb álmait.
Üzenete egy 1970-ben egy életművét elemző egyetemi konferenciának.
  • Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón – az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is! Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és a cafatokra téphetjük a légkört.
A hazátlan ember
  • Cégünknél dolgozott egy Ronald Reagan nevezetű lerobbant moziszínész is. Ez az illető folyton előadó körúton volt. Kereskedelmi kamaráknál, energiaszolgáltató trösztöknél, efféléknél a szocializmus gonoszságáról értekezett. Soha nem találkoztam vele, ezért megmaradtam szocialistának. (Vonnegut a General Electricnél töltött időszakáról; A hamvaskék sárkány)
A Wikipédiában további információk találhatóak
Kurt Vonnegut témában.