Lakatos István

Lakatos István (1927. április 26. Bicske - 2002. május 6. Budapest) magyar költő, műfordító.

Lakatos István

Idézetek az "Idők parazsa" kötetből

A Boldogsághoz

(részletek)

Boldogság, szárnyas vitézem,
fedj be, dőlj rám, áradat!
Csapkodó madár az égen,
tárd szét pompás szárnyadat;
ragadj el, röpíts, galambom,
táncoltass, öröm, öröm,
hogy a süket közönyön
győzni erőt fényed adjon.

Tedd, az ember megtanulja
élni életét megint,
ne mérgezhessék el újra
bomló hullák rétjeink;
ember többé ember által
megalázva ne legyen,
zendüljön völgyön-hegyen
vezényszó helyett madárdal.

.

És egyetlen mosolyodra
hőköl a hóhér halál,
bálvány, dogma dől a porba,
az elesett lábra áll;
add, Boldogság: terror, álnok
diktatúra népeden
erőt soha ne vegyen –
változtasd meg a világot!

Koratavasz

(részlet)

Zöld, fanyar szikföld. Nem akar virága
                  nyílni. Bízzunk benne, kinyílik. Emlék,
távoli felleg már a szabadság is. Dideregve
                                                              nézi a tájat.
                 
                 Vízkereszt könnyét lefolyatja lomhán
                 dombok ösvényén. Szomorúságával
kis hízó patakok, teleszíva maguk, kifeszítik
                                                             hátuk a napnak.

Babits Mihály sírja

(részlet)

Megidézlek a bűvölő igék
erejével, miket tőled tanultam,
cserélgetvén szók illatát s ízét,

hogy felelj, homályos sírodba hulltan
is Legnagyobb, te – adj jelt – ebbe, hogy
meghalni: mennyi öröm s mennyi bú van?

Adj jelt. Ah, körülöttünk egyre fogy
a remény, megközelíteni téged,
s nem tudjuk, e részeg kor merre megy?

Hold

Áramló vizeken
úszik a hold hidegen.

Erdőkön, tavakon
csend van és nyugalom.

Iszonyú, néma bút,
szívtépő-szomorút

súgnak a nádasok.
Felzokogok.

Forradalom

(részlet)

Élesítsd a szavad kardok pengéin. Az eszme
mint a szurony, csillanjék, jéghidegen fenyegetve.
Metsszen amit mondasz, szúrjon-vágjon, sebet osszon,
őrizd gyűlöleted jól, mint méhében az asszony
magzatát; ápold, növeld és percre se hallgass,
és fogad közé szorítsd, mint koncot a farkas.
Tartsd erősen igazságod. Harapj, legyen egyszer
pajzs, megoltalmazzon – másszor ártani fegyver.
Nyelved alatt bombák, kezedben tőr: hadirendben
álljon, rőt zászlóval a lázadás a szivedben.
Gyenge minden szó, ha nem fenyeget, ki ne mondd, ha
van köztük, amelyért nem jár a golyó s a bitófa.

Kétségbeesett vers

(részlet)

Szürke fellegek felett
lobognak baljós jelek.
Légy bolond, ha e bolond
világ megtébolyodott.

Légy szögletes, mint a nád,
fiatal, mint dédapád,
pihekönnyű, mint a vas,
szilárd, mint a szélkakas.

Sürgesd szent Szűz Máriát
új egekbe szállni át,
s Neptúnust, ki tengerek
véres habján hentereg.

Légy mindig a zavaros
élettel párhuzamos:
kiloccsan az agyvelő,
te leszel a nagymenő.

Fohász

(részletek)

Könyörgök Hozzád, segíts hűségeddel,
mindennapi mosolyod add meg nékem.

Gyengéd karod fejem alól ne vedd el,
engedj minden napon Tebenned élnem.

Ki vagy a Jóság, Szépség és Szelídség,
bocsásd meg, hogy ily módfelett szeretlek.
.

Itt szólítlak, hogy tartsd ébren reményed,
Tebenned bíztam eleitől fogva,

hiszen míg – bár hunyt szemmel – látlak Téged,
a reményt látom előttem lobogva,
.

Szeress! hogy míg a gyötrelemben mások
szemük eltakarják reménytelen

én ébren maradjak és látva-lássak…
Kezeidbe ajánlom életem.

Kísértet

(részlet)

Nem tudlak elveszíteni,
visszajársz egyre bennem,
ismételt lángot szítani
szerelmeddel, szerelmem.

Újra és újra rám találsz,
nincs rejtek, hova bújjak,
elfojtsz, mint füst, mint lámpaláz
szorítja torkom ujjad.

December

(részletek)

Este kilenc. Odakünn őrjöngő tél. Jeges ökle
                 zúzza, repeszti szobánk zárt zsalugátereit.
Rém-alakok villognak a hó tükrében, az éles
                 kristályrácsokon át száz eszelős szem üvölt.
Itt készül valami! S szél csap le megint az ereszre,
                 kürtőn, kályhacsövön törne be, csúszna közénk.
Ámde szobánk vörös izzásban. Lángot vet a kályha,
                 lángot az ágy, amelyen – két szerető – heverünk.
.
.
Még egy perc s az a tűz – a tudás tüze – szétcsap ölünkből,
                 szétcsap a könyvek közt, füstöl a függöny, a fal,
égnek a bútorok is, szikrák törnek ki hajunkból –
                 harmadszor csikorog fenn a tetőn a kakas:
íme helyünkön most lángoszlop támad, a holdig,
                  ott suhanunk – eggyé égve – a menny mezein.

Psalmus Hungaricus

(részletek)

Amott a pusztán kerekedni látok
hollósötét szárnyon viharvilágot;
hazám, imádott hazám, te áldott,
nagy szerelmemben hozzád kiáltok.

Sötétből néha felriadva érzem,
belőled, általad, érted kell élnem,
érted kell lennem kínokra készen,
egyaránt örömem, tűrnöm szenvedésem.

Széles e világon nincs hely számomra,
nincs otthon más földön boldogságomra,
sem haza más tájon nagy bánatomra,
életemet ki meggyújtád, te légy, ki eloltja.
.
.
Emelj hát szívedre engem elzuhantat,
oldd meg a nyelvem, amely most hallgat,
szemem, fülem nyisd meg, hogy lássak, halljak,
lökj meg, ne gubbasszak, mint fán a varjak:

hanem teljek lelkig örömmel, hittel,
együtt növekedjem reményeiddel,
hogy úgy álljak itten, megtettem, amit kell,
hazám, hozzád folyamodom, te ítélj felettem.

Virágének

(részletek)

Szerelmem, szerelmem, rózsa voltál, ékes,
bodros, üde rózsa, szirmokkal szépséges,
tőlem halvány, hozzám kedves, értem feslő,
nekem nőtt virágszál, rózsa, rózsafelhő;
virágszál voltál, ah, sudár liliomszál,
hajló-karcsú száron bimbó, viritottál,
szerelmem, szerelmem, s most mégis, mint hullám,
szemem könny borítja, miattad csordulván.
.
.
Ha bújnék bokorba, ága csapjon vissza,
ha fák közé futnék, üssenek arcomba,
hegyek közé hogyha menekülnék tőled,
dobjanak meg gonosz lidérc-népek kővel.
Jaj, mert meg leszünk mi bánattal veretve,
akit mi szeretünk, meg lesz az szeretve,
meg is megcsókolva, el is elsiratva,
csókolva, siratva, földdel beborítva.

Idézetek a "Kései megperzselődés" kötetből

Szétválás-egybeforradás

(részletek)

Nem nézek vissza engednek-e mersz-e
követni még időnket újrakezdve
selymes talpad a mezsgyét puhatolva
belesimul-e kőbe-vájt nyomomba
nem érdekel párákba öltözötten
a suhogás te vagy-e még mögöttem
sodrodba vonsz mégis vergődnöm állig
tekinteted gerincemen parázslik
akartál-e nem tudom lenni társam
a teljes és végső elárvulásban
harkály szavak kopognak csak riadtan
ki fejti meg? hajósok a viharban
a fuldokló szív morze-dobogását?
.
.
azt érdemes csak ami mérhetetlen
és ott van meleg csak ahol mi ketten
a nap kitép gyötrelmes éjszakádból
megfordulok lépünk lángba a lángból
rokon izzásban a vágyak s a formák
visszaragyogsz rám visszaragyogok rád
ez már az együttlétezés
ez már az együttlétezés bemártja
forró szívünket az idővilágba.

Születésnapra

Nekem nincsen korom.
Én örök dolgokkal foglalkozom.

Erdei tó

(részlet)

A tölgyek katedrálisa
ünnepi fényben ég,
a tóról csendes ária
kezd hajnali zenét.

Mintha nemrég új püspököt
kentek volna fel itt,
fűszeres illat hömpölyög
bükktől cserig.

Balzsammal tömjén elegyül,
templomi szent szagok
lepnek be szűnhetetlenül
cserjét, ösvényt, padot.

Idézetek műfordításaiból

Vergilius: Első eklóga

(részlet)

Eddig a Róma nevű városról én, Meliboeus,
Azt hittem botorul, csak ilyen, mint ez, hova nyájunk
Zsengéjével olyan gyakran bemegyünk, mi juhászok.
Mint a kutyához csöpp kölykét, gödölyéhez az anyját:
Hozzámérni kicsit már én így szoktam a nagyhoz.
Ámde az ott minden város közül úgy kimagaslik,
Mint ahogyan ciprusfa kökény-bokrok sürüjéből.
 

Vergilius: Georgica

(részlet)

    Tudd: ha virág-köntöst ölt gazdag mandulaberked,
És lehajolnak az illatozó gallyak, ha gyümölcsöt
Bőven igér, akkor búzád is ring elegendő,
És aratásod nagy lesz majd nagy nyárhavi hőben;
Ámde ha burjánzó levelek hintik le homályuk,
Szérün a szár pelyvát hizlal csak - kár oda cséplés!

Goethe: A növények alakváltozása

(részlet)

Kápráztatja szemed, kicsikém, kusza színkeveréke
   körben a kertben e sok tarka virágnak, ugye?
Mennyi nevet hallasz! de füledhez alig jut el egyik,
   vad zengéssel amazt kél kiszorítani más.
Minden idom rokon itt, más-más mégis valamennyi,
   s így titkos törvényt, isteni-ritka talányt
rejt e csoport. Csak a rejtvényhez tudnám az igét is,
   melyre, kicsiny szeretőm, nyílik azonnal a zár!

Róla írták, mondták

• Lírai szókincse párhuzamosan változik az epikaival, a parázsló indulatok tragikus objektivitássá szelídülnek, tektonikus mozgásrendszere más lesz, a rezgések e korszakban nem a szülés teremtő rángását, de az agónia görcseit közvetítik: Lakatos magánéletének csolnakán nemcsak ő maga, a fasizmus hánykolódik. Az Auschwitzig üldözött és örökre siratott lány figuráját tárgyilagossá merevedett részvéte kitörölhetetlenül olvasói emlékezetébe vési. Lakatos nem saját vesztesége miatt sír, hanem a megsértett humánumért.

Szabó Magda

• Lakatos István alig húszévesen, 1947-ben kezdett verseket megjelentetni, és két év múlva A pokol tornácán című kötetére Baumgarten-díjat kapott. Sikere gyors volt és megérdemelt. De Isten tudja, hogyan van ez, miért törvényszerű, ezekért a fiatalkori sikerekért nagyon meg kell fizetni, rendszerint bosszút áll értük az irigy sors – így vagy úgy, a legkülönbözőbb művészeti vagy társadalmi körülmények között is.

Lengyel Balázs

• Lakatos István mint költő a klasszikus hagyományok neveltje és híve, költői magatartását befelé fordulás jellemezte. Igen művelt és tehetséges; magatartásában, műveiben, kijelentéseiben mindig haladó szellemű emberként és íróként nyilatkozott meg.

Képes Géza

• A vádlott írásművei az ellenforradalmat támogatták. Az Írószövetség pontokba foglalt nyilatkozata pedig, amelynek megszerkesztésében a vádlott is közreműködött, egyenesen az ellenforradalom komoly eszmei megnyilvánulása volt.

(Idézet a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának ítéletéből)

Felhasznált források

• Lakatos István: Összegyüjtött versek és szépprózai munkák. Tevan Kiadó, Békéscsaba. 1993.
• Vergilius összes művei(ford., utószó, jegyzet: Lakatos István);Magyar Helikon Kiadó, Budapest. 1967.
• Goethe versei. Lyra Mundi sorozat. Európa Könyvkiadó. Budapest. 1972.