Lator László

Lator László (Tiszasásvár, 1927. november 19. -): költő, műfordító, esszéista.

Lator László
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Médiaállományok a Wikimédia Commonsban

Idézetek verseiből

Őszi világ

Egy Mednyánszky-képre

Háromszögek, sötétek és fehérek.
Úgy tetszik, mindörökre elhagyatva
áll itt a súlyos sziklabélű félhegy
változhatatlanul végső alakja.
 
Vékony fácskák-bokrok rézkarca rajta.
Kérgéről rég lemállott minden élet.
A forró magma nincs ott már alatta.

Erdő

Ez a váratlan villanófény,
üvegzápor, tűzbélű árnyék,
ez az erdő azt mondja: minden
ami szétesett, összeáll még.
Ami erőtlenül megadta
magát, visszabukott a földbe,
egyszerre feltör mindenünnen,
kavarogva és tündökölve.
A lakatlan, alakja vesztett
anyag vak odvát odahagyva
megindul, árad, újra testet
képzel egy lelkes pillanatban.

Mi ez az ünnep?

Mi ez az ünnep? Mit keresek én itt
ezen a szürke, nincs-szegélye téren?
Ugyan miért kellett épp ezt a helyet?
Se ház, se domb-völgy, se egy szál növény itt,
ki-mi, akinek ebben kedve telhet?
 
Hosszú asztalok, s itt-ott mintha sátrak,
nagy, össze nem szokott vendégsereg.
Úgy sejtem, hogy se hallanak, se látnak,
ismerősök és ismeretlenek,
feszengenek a rájuk rótt szerepben,
ezektől is, azoktól is viszolygok.

Kezek

Ezek a szép megtöretett kezek -
tudják, felejtik funkcióikat.
 
Meggyűrődtek a feszes szövetek,
a valószínűtlenül kidagadt
erek, májfoltok alatt látszanak
az ízületek-bogok-szalagok –
romlóban is hibátlan szerkezet.
 
Az össze-vissza firkált tenyerek
csak félig érthető krikszkrakszai –

Arc

...
Esendő anyag, megereszkedett,
elnyűvődött bőr, petyhüdt szövetek,
ráncok, redők, mély árkok – az egész
menthetetlenül szétzüllött, beomlott
arc csupa gödör, kitüremkedés.
 
Úgy-ahogy ép csak a csontkoponyára
feszített, bár ráncos bőr – csak a homlok.

A herceg halála

...
Hát persze, tudta, így kell lennie.
De ki gondolja: ott van már mögötte,
egy órányira, egy lépésnyire?
Hogy vele is megeshet: szégyene
kitetszik, billogát már rásütötte?
 
Hát persze, tudta, fárad az anyag,
ma itt bomlik meg, ott feslik ki másnap,
most itt hátrál meg, most ott adja meg
magát az erőszakos rothadásnak.

Idézetek műfordításaiból

Jorge Luis Borges: A pillanat

Hol vannak a századok, hova lett
a tatárok álmodta álom a kardról,
hol vannak a ledőlt erős falak, hol
az Ádám fája, és hol ama szent Fa?
Csak a jelen van. Az emlékezésben
épül fel az idő.

Heinrich Heine: A kisasszony állt a parton

A kisasszony állt a parton
búbánattal tele,
szivét a rózsa alkony
látványa nyügözte le.