Marcel Proust

Marcel Proust
	Marcel Proust (1895)
Lásd még
	Szócikk a Wikipédiában
	Művek a Cervantes Virtualon
	Művek a Project Gutenbergben

Marcel Proust (1871 – 1922) francia regényíró, az Eltűnt idő nyomában c. alapmű szerzője

Idézetek

Egy író csak akkor ír jól, ha eredeti, ha megteremtette a saját nyelvét.
Nem a legszellemesebb emberből lesz nagy író, hanem abból, aki tükörré tud lenni, vissza tudja tükrözni saját életét még akkor is, ha ez az élet csupán középszerű volt.
Fiatalon arról álmodoztunk, hogy akibe szerelmesek voltunk, annak a szívét is megnyerhessük; később viszont az az érzés, hogy egy nő szíve a miénk, esetleg elegendő ahhoz, hogy szerelmesek legyünk belé.
... egy dolog hiánya nemcsak ennyi, nem csupán holmi egyszerű, részleges hiány, hanem mindennek felfordulása, oly egészen új állapot, amelyet a régiben nem is lehet előre látni.
Mi a véleménye a szerelemről? – A szerelemről? Sűrűn gyakorlom, de sose beszélek róla.
A testi szerelem, amelyet oly igazságtalanul ítélnek meg, annyira rábír minden lényt arra, hogy jósága vagy önzetlensége legkisebb porcikáját is kifejezze, hogy ezek a jó tulajdonok a közvetlen környezetben is felfénylenek.
...erkölcsi kötelmeinknek, barátainkhoz való hűségünknek, egy mű elvégzésének, egy életrend betartásának sokkal biztosabb alapot nyújtanak a mégolyan vak szokások, mint az érzések pillanatnyi, heves és meddő fellendülései.
...néha a lélek minden erejét ügyességgé, ragyogássá változtatjuk, csak hogy oly lényekre hassunk, akikről érezzük, hogy kívülünk esnek, s hogy nem érjük el őket sohasem.
A szenvedély ... képes egy pillanatnyi s különböző jellemmé alakulni bennünk, elfoglalni a régi jellem helyét, s kiirtani azokat az addig változatlan jeleket, amelyek révén a régi jellem azelőtt kifejezésre juthatott!
Szerencsés, aki türtőzteti magát. Irigylem az oly embereket, akik el tudják titkolni, hogy mit gondolnak.
Az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra, s egy új rendben mindig a régi folytatását keresik.
Végleges határozataink mindig oly lélekállapotból születnek, amelynek az a végzete, hogy ne tartson örökké.
... nemegyszer azt hittem, sőt hitettem el, hogy egy újraéledő szerelemről lehet szó, amikor csak egyszerűen az utazás vágya hevített.
... mélységes tisztelet ... mindig azok iránt érezzük, akik korlátlan hatalommal törhetnek az ártalmunkra.
Mindenkinek megvannak a maga kis szenvedései.
Mihelyt szerencsétlenek vagyunk, egyszerre erkölcsi lényekké válunk.
... az az elképzelésünk, amelyet egy-egy ismerősről tartós módon formáltunk, jó időre süketté vagy vakká tesz vele szemben...
Vágyaink annyit kereszteződnek, és az élet oly zűrzavaros, hogy a boldogság ritkán száll arra a vágyra, amely hívta.
... sosem ismerünk mást, mint a másik szenvedélyeit, azt pedig, amit sikerült a magunkéiról megtudtunk, csak másoktól tanulhattuk meg.
Mindabból, amit a szerelem megkövetel, hogy megszülessék, amihez legjobban ragaszkodik, s amiért minden mást elhanyagol, az a hit a legfontosabb, hogy az, akit szeretünk, egy ismeretlen élet részese, olyan életé, ahova majd minket is bejuttat a szerelme.
A vágyunkat szebbnek látjuk, s több bizalommal támaszkodunk rá, ha tudjuk, hogy rajtunk kívül a valóság is hozzáigazodik, még akkor is, ha mi magunknak megvalósíthatatlan marad.
Az erős eszme annak is kölcsönöz erejéből, aki cáfolja.
Az ember sose tudja, mikor boldog. Sose vagyunk oly boldogtalanok, mint amilyennek hisszük magunkat.
Mire való más népekkel szemben éles hangot megütni? S kivált az irodalomban, ahol uralkodni csak meggyőzéssel lehet?

Külső hivatkozások

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Marcel Proust témájú anyagokat.

A Wikipédiában további információk találhatóak

Marcel Proust témában.