Molnár Ferenc

Molnár Ferenc (Budapest, 1878. január 12. – New York, 1952. április 1.) magyar író, drámaíró; többek között A Pál utcai fiúk c. világsikerű regény szerzője.

Molnár Ferenc (1941)

Idézetek

• ... ahol egymillió ember szalad a kenyere után, ott nem ér rá senki emlékezni magyarságának azokra a tulajdonságaira, amelyek szorosan össze vannak forrva a vidéki élet nyugalmasabb tempójával. Erre azt mondják, elzsidósodott. Ördögöt. Elvárosiasodott, ez az igazság. Apponyi Albert azt mondta Rooseveltnek, mikor itt járt, hogy a főváros nem magyar. És elvitte vidékre, megmutatni neki Magyarországot. Roosevelt soha nem mondta volna Apponyi Albertnek, hogy New York hazafiatlan, mert nincsenek benne prérik, indiánok, és az igazi, becsületes faj-amerikai farmerélet kiveszett belőle.
• Mikor az emberektől különösebben undorodom, az állatkertbe megyek. Csak aki színészek között él, az tudja, mennyi megnyugtató van egy hiéna arckifejezésében, s milyen szelíden néz egy tigris. Az állatkert vigasztalásom és legkedvesebb sétahelyem lesz addig, amíg nem lesz ott egy ketrecben egy kolléga.

Forrás: Bölcsességek könyve, Szalay Könyvkiadó, 1999. ISBN 963-9178-27-6

• Aki habozik, az már morális lény. Mi a habozás? Mesterséges szünet, mely arra való, hogy egy kívülről jövő esemény döntsön a kérdésben.
• Sose akarjon hazugsággal operálni egy asszonynál. Ez egyértelmű azzal, hogy kiszolgáltatja magát neki.
• ... más emberek egészen mások, mint mi, s ... nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk.
• Inkább újesztendeig a vízben ülök nyakig, minthogy összeszűrjem a levet a barátaim ellenségeivel.
• Mint ahogy az asztalos megtanul a gyaluval bánni, úgy tanul meg a rendőr becsületesnek lenni. Ez az ő munkája.
• Arra kell gondolni, hogy az embereknek mennyi komolyabb bajuk van, mint a szerelmi szenvedés. Meghal valakijük. Nincs mit enniük. Operálják őket. Tulajdonképpen szégyellni kellene szerelemtől szenvedni.
• A feleség olyan, mint a monokli. Elegáns viselet, de nélküle jobban lát az ember.

A Pál utcai fiúk

Háromnegyed egykor, épp abban a pillanatban, mikor a természetrajzi terem katedraasztalán hosszú és sikertelen kísérletek után végre-valahára, nagy nehezen, izgatott várakozás jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egy gyönyörű, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi a lángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pont háromnegyed egykor, épp abban a diadalmas minutumban megpendült a szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli, s ezzel minden komolyságnak vége szakadt.

* * *

...Csónakos kihajolt a padsor szélén, és odasúgta egy kis szőke fiúnak:
– Vigyázz Nemecsek!
Nemecsek hátrasandított, majd a földre nézett. Egy kis papírgombóc gurult melléje. Fölvette, kihajtotta. Az egyik oldalára ez volt írva:
Add tovább Bokának!
Nemecsek tudta, hogy ez csak címzés, és hogy maga a levél, az igazi mondanivaló a papiros másik oldalán van. De Nemecsek határozottan jellemes férfiú volt, és nem akarta a más levelét elolvasni. Tehát ő is gombócot csinált belőle, megvárta a kellő pillanatot, s most ő hajolt ki a két padsor között hagyott utcára...

A regény legelejéről

• Aki bajban van, nem szokott éljenezni!
• Ha gitt van, akkor megint egylet is van!
• Boka okos fiú volt, de azért azt még nem tudta, hogy más emberek egészen mások, mint mi, s hogy nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk.