Moszkva–Petuski

A Moszkva–Petuski az új orosz irodalom Venegyikt Vasziljevics Jerofejev által írt remekmű-gyanús kisregénye.

Jerofejev a Lomonoszov egyetemre járt, ahonnan – állítólag mert nem látogatta a honvédelmi órákat – kirúgták. Ezután volt kőműves, vakolómunkás, könyvtáros és kábelfektető is. Munkásként írta meg a Moszkva–Petuskit. A Szovjetunióban szamizdatként terjedt, majd Párizsban megjelent (1977). A művet sok nyelvre, így magyarra is lefordították.
A könyv önéletrajzi ihletésű gogoli, bulgakovi fantasztikus látomás az orosz alkoholizmusról.
A Moszkva–Petuski egyébként: egy helyiérdekű vasútvonal. E vonal állomásai tagolják az elbeszélést fejezetekre.

Idézetek

• Первое издание «Москва–Петушки», благо было в одном экземпляре, быстро разошлось. A „Moszkva–Petuski” első kiadása, annak köszönhetően, hogy mindössze egy példányból állt, hamar elfogyott.

A szerző közleménye (7. old.)

• A Kreml, a Kreml – mindenki csak ezt hajtogatja. Boldog-boldogtalantól hallottam már róla, de saját szememmel még sohasem láttam. Ó, hányszor, de hányszor (ezerszer) bejártam már Moszkvát keresztül-kasul, északi csücskétől a déliig, nyugatról keletre, egyik végétől a másikig tekeregtem benne, részegen avagy másnaposan, de a Kremlt még egyszer sem láttam.

(9. old.)

• Tehát egy pohár zubrovkával kezdtem. Majd a Kaljalevszkaja utcában lehajtottam még egy pohárral, de ezúttal már nem zubrovkát, hanem korianderes vodkát ittam. Egy ismerősöm állítja, hogy a korianderes antihumánus hatású ital, vagyis miközben erőssé teszi az ember tagjait, elgyengíti a lelkét. Velem valahogy épp az ellenkezője történt, ugyanis fenemód megerősödött a lelkem, de a tagjaim bizony elgyengültek, ám elismerem, hogy ez is antihumánus dolog. Ezért ott helyben, a Kaljajevszkaján, bedobtam még két korsó zsiguli sört, és egyúttal benyakaltam egy üveg moldáviai fehérbort is.

(9–10. old.)

• (Но ведь) нельзя же доверять мнению человека, который не успел похмелиться! (De vajon) lehet-e olyan ember véleményére adni, akinek még nem volt ideje rátölteni?

(26. old.)

• Ó, szabadság, egyenlőség! Ó, testvériség és édes semmittevés! Ó, szent felelőtlenség! Ó, népem életének legboldogabb órái: az italboltok nyitásától a zárásig!

(43. old.)

• „Petuski az a hely, hol éjjel-nappal dalolnak a madarak, hol télen-nyáron virágzik a jázmin. Ha létezett is eredendő bűn, Petuskiban senkit sem terhel… Ott még azoknak a tekintete is feneketlenül mély és tiszta, kik hétszámra el vannak ázva…”

„Minden pénteken, pontosan tizenegykor, ott vár rám az állomás peronján ez a lány; halovány, szinte fehér szemmel néz rám; ő a legimádnivalóbb szajha, az én lenhajú boszorkányom. Ma péntek van, és nem egészen két óra múlva éppen tizenegy óra lesz, és ő ott áll majd az állomás peronján, halovány tekintetében nyoma sincs se lelkiismeretnek, se szégyennek. Gyertek csak velem, ó, micsoda élményben lesz részetek!…”

„Ó, ha tudnátok, mit hagytam hátra ott, ahonnan jövök! Egy pár kapcát és egy kincstári nadrágot, laposfogót és ráspolyt, előleget és rezsiköltségeket – ez minden, amit otthagytam! És mi vár rám Petuskiban az állomáson? Hunyt vörösesszőke pillák, hullámzó idomok és a tarkótól a fenékig érő copf. Majd midőn elhagyjuk az állomást – orbáncfüves vodka és asztali bor, gyönyörök, vonaglások, eksztázis és rángógörcsök. Mennybéli Királynőm, milyen messze van még Petuski!”

(52–53. old.)

• – Így hát figyelek, és látom, amit látok, és emiatt vagyok bánatos. Nem hiszem, hogy volna közületek még valaki, aki ilyen keserű kotyvalékot hordozna bensőjében. Nehéz lenne megmondanom, miből van ez a kotyvalék, úgysem értenétek, de leginkább „bánatot” és „rettegést” tartalmaz. Legalábbis nevezzük így. Tehát „bánat” és „rettegés” tölti ki, a többi néma csend. És az én „arany szívem” minden reggel csak úgy ontja magából ezt a párlatot, és napestig fürdik benne. Tudom, tudom, másokkal is előfordul ehhez hasonló, ha hirtelen elveszítenek valakit, ha hirtelen meghal az a lény, aki a világon a legnélkülözhetetlenebb számukra. De velem örökké így van ez! – legalább ezt értsétek meg!

– Hát hogyne lennék szomorú, és hogyne volna muszáj kubányi vodkát innom. Rászolgáltam.

(57. old.)

• – Vagy itt van például a pitypang. Csak lengedezik a szélben, és száll szerteszét, még nézni is rossz… szomorú lesz tőle az ember… Velem is így van ez: talán nem szállok én is szerteszét? Hát nem szörnyű látni, ahogy nap nap után szállok szerteszét?… – De szörnyű – ismételte üdvözült mosollyal a kisgyermek. Most, hogy fülembe cseng, ahogy ezt a szörnyű-t mondta, én is üdvözült arccal elmosolyodom. És látom, amint messziről bólintanak felém az angyalok, és ígéretükhöz híven elrepülnek.

(63–64. old.)

• В Петушках (, как я уже вам говорил,) жасмин не отцветает и птичье пение не молкнет. (Mint már említettem nektek,) Petuskiban sosem virágzik el a jázmin, és a madárdal sem hallgat el.

(65. old.)

• Egyszóval jegyezzétek föl a „Kánaáni balzsam” receptjét. Az élet csak egyszer adatik meg az embernek, az életet úgy kell leélni, hogy el ne hibázzuk a recepteket.

Tehát:

1 deci – denaturált szesz

2 deci – barna sör

1 deci – tiszta politúr

Íme hát a „Kánaáni balzsam” (népnyelven „borzderes”), mely valóban szürkésfekete színű, mérsékelten intenzív aromájú folyadék. Sőt ez már nem is aroma, hanem valóságos himnusz. A demokratikus ifjúság himnusza. Így bizony, mert aki megissza ezt a koktélt, közönségessé lesz, és sötét erők hatalmasodnak el rajta. Ó, hányszor megfigyeltem!…

(87–88. old.)

• A „Gyöngyvirág” kölni például megkavarja az ember fejét, nyugtalanítja a lelkiismeretét, erősíti jogtudatát. A „Fehér orgona” hatása pedig fordított: megnyugtatja a lelkiismeretet, és kibékíti az embert az élet rákfenéivel…

(89. old.)

• Történt egyszer, hogy megittam egy teli üveg „Ezüst gyöngyvirág” kölnit, majd leültem és sírva fakadtam. Miért sírtam? Mert eszembe jutott a mama, helyesebben eszembe jutott, és nem tudtam kiverni a fejemből. „Mama” – szóltam, és sírtam tovább. Aztán újra szólítottam, hogy „mama”, és újra sírva fakadtam. Egy nálam hülyébb alak ott ült volna tovább, a mamát siratva. De én fogtam egy üveg „Orgona” kölnit – és megittam. Na, mit gondoltok, mi történt? A könnyeim felszáradtak, ostoba röhögés fogott el, a mamát pedig úgy elfelejtettem, hogy már a nevére sem emlékeztem.

(89. old.)

• Most a legutolsó és a legjobb receptet ajánlom figyelmetekbe. Ahogy a költő mondja: „Minden kitüntetést felülmúl a munkával szerzett dicsőség.” Figyelmetekbe ajánlom a „Szuka bele” nevű italt, amely minden mást túlszárnyal. Ez már szinte nem is ital, hanem a szférák zenéje. Mi a legnagyszerűbb dolog a világon? Az emberiség felszabadításáért vívott harc. De van, ami még ennél is nagyszerűbb (jegyezzétek csak le):

1 dl – zsiguli sör

0,30 dl – „Szadko, a gazdag vendég” sampon

0,7 dl – korpásodás elleni hajszesz

0,25 dl – fékolaj

0,08 dl – „BF” ragasztó

20 g – rovarirtó

Mindezt szivardohányon kell pihentetni egy héten át.

Egyébként kaptam olyan leveleket, amelyekben a pihent agyú olvasók azt ajánlották, hogy az így kapott párlatot még szitán is át kell szűrni. Vagyis átöntöd a szitán, és aztán szépen lefekszel aludni… Na, azt már csak az ördög tudja, hogy mi lesz így belőle, különben is az effajta kiegészítések és javítások azt bizonyítják, hogy kitalálójuk képzelete gyönge, gondolatai pedig nem szárnyalóak; hát ez az ostoba javítások oka… Így tehát felszolgálhatjuk a „Szuka belé”-t. Az első csillag megjelenésétől kezdve nagy kortyokban kell fogyasztani. Már két borospohár koktél elfogyasztása után olyan átszellemültté válik az ember, hogy odamehet hozzá bárki, másfél órán át köpködhet úgy a pofájába, hogy meg se mukkan.

(91–93. old.)

• De egy hónap múlva visszajött. Akkor én éppen holtrészeg voltam, és amint megláttam őt, lerogytam az asztalra, felnevettem, és rúgkapálva ordítottam: „Aha! Elhúztad a csíkot a kljazmai Vlagyimirba! De ki fogja helyetted a gyerekeket…” Erre ő – egy szót sem szólt – csak odajött hozzám, kiverte az első négy fogamat, majd Komszomol-beutalóval elutazott a doni Rosztovba.

(132. old.)

• „Semmi baj, Jerofejev, semmi baj… Talífa kumi, ahogy a Megváltó is mondta, vagyis kelj föl és járj. Tudom, tudom, testben-lélekben megsemmisültél, itt ez a nedves, üres peron, és nem vár rád senki, és nem is fog várni rád most már soha többé. De mégis kelj föl és járj! Próbáld meg… De hol a bőröndöd, Istenem, hol van az ajándékokkal teli bőröndöd?… Hol a kisfiadnak szánt két stanicli dió, hol a »Búzavirág« bonbon, és hová tűntek az üres üvegek?… Hol az a bőrönd? Ki lopta és miért – hisz benne voltak az ajándékok!… De nézd csak meg, van-e pénzed, talán maradt még egy kevés!” – Igen, igen, egy kevés van nálam, egészen kevés; de mire megyek most a pénzzel? Ó, minden mulandó. És hiábavaló! Ó, népem életének legrútabb és legszégyenteljesebb időszaka, mely az italboltok zárásától hajnalig tart!…”

„Semmi baj, Jerofejev, semmi baj… Talifa kumi, ahogy a te Királynőd szólt hozzád, amikor a koporsóban feküdtél, vagyis kelj fől, porold le a kabátodat, pucold le a nadrágodat, rázd meg magad és menj. Próbálj meg legalább két lépést tenni, a többi könnyebben megy majd. Minél többet mész, annál könnyebb lesz. Hisz te magad mondogattad a beteg kisfiúnak: Egy, kettő, három, négy, kelj fel komám s cipőt végy… – Az a legfontosabb, hogy a síneket elhagyd, itt örökké vonatok járnak, Moszkvából Petuskiba, Petuskiból Moszkvába. Hagyd el a síneket. Mindjárt megtudsz mindent, megtudod, hogy miért nincs itt egy lélek sem, és azt is, hogy ő miért nem várt téged, mindent megtudsz… Menj csak, Venyicska, menj…”

(205–206. old.)

Külső hivatkozások

• A teljes mű, oroszul