Nikola Jonko Vapcarov (1909–1942) bolgár költő, a fasiszták kivégezték.

Nikola Vapcarov 1926 és 1932 között.

Idézetek verseiből szerkesztés

Nagy László fordításai szerkesztés

Majd vén leszek

Majd vén leszek, majd vén leszek nagyon,
ha nem ölnek meg most e pogrom-gőzben,
leszek mint elnyűtt kalendáriom,
nyomva a nyolcszáz-negyvenes időkben.


Búcsú

                           Feleségemnek

Majd néha álmaidban látogatlak
távoli vendégként, akit
nem hívsz, ne hagyd hogy kívül tébolyogjak,
ne zárd be ajtaid.


Utolsó vers

Sortűz – tudom, a férgeknek adattam,
ily egyszerű és logikus a végzet.
De veled leszünk, népem, a viharban,
mert szeretünk, csak mi szeretünk téged.

                1942. július, délután 2 órakor


Kardos László fordításai szerkesztés

Szegény legény nótája[1]

Kis földünk otthon burján fojtogatja,
a vakolat is mállik a falon –
pajtás, a puskád süsd a csillagokra,
s pusztuljunk vígan, szépen, szabadon.


Utolsó verse[2]

Sortűz után pondrókkal vár az árok.
Ez a logika odalenn.
De új viharban újra harcba szállok,
népem, szerelmem, mindenem!

Források szerkesztés

  • Nagy László: Versek és versfordítások II. kötet. Versfordítások, 1957–1977 (363–365. oldal). Holnap Kiadó, 2004; ISBN 963 346 659 8
  1. Tiszta szívvel Móra Ferenc Könyvkiadó, 1957 (397. oldal).
  2. Száz vers Válogatott idegen versek eredeti szövege és magyar fordítása. Összeállította Kardos László. II. kiadás. Magvető Könyvkiadó. Budapest, 1957 (393. oldal).