Nikosz Kazantzakisz

Nikosz Kazantzakisz (görögül Νίκος Καζαντζάκης, szabályos átírás szerint Níkosz Kazandzákisz, 1883. február 18., Heraklion, Kréta, Görögország – 1957. október 26., Freiburg, Németország), görög regényíró, költő, drámaíró és gondolkodó.

Nikosz Kazantzakisz
regényíró, költő, drámaíró
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Cervantes Virtualon

Zorbász, a görög

(Regény)

Sokszor vágytam rá, hogy megírjam Alexisz Zorbásznak, egy öreg munkásnak, akit nagyon megszerettem, az életét és viselt dolgait.

Életemben a legtöbb jót az utazásoknak és az álmoknak köszönhetem, az emberek – élők és holtak – közt vajmi kevesen álltak mellettem küzdelmemben. Mégis, ha választanom kellene, vajon kik hagytak a szívemben mélyebb nyomot, talán három-négyre esne a választásom: Homéroszra, Bergsonra, Nietzschére és Zorbászra.

Az első nyugalmat árasztó, fényes szemként élt bennem – mint a napkorong –, amely felszabadító sugarával beragyogja a mindenséget, Bergson enyhített a feloldhatatlan filozófiai kétségeken, Nietzsche új kétségekkel telített, s megtanított arra, hogy a szenvedést, a keserűséget és bizonytalanságot büszkeségre változtassam, Zorbász pedig megtanított arra, hogy szeressem az életet, s ne féljek a haláltól.

Ha lelki vezért kellene választanom, „guru“-t, amint a hinduk mondják, vagy „atyá“-t, ahogy az athoszi Szent Hegy szerzetesei nevezik, ma már biztosan Zorbászt választanám.

Mert benne megvolt mindaz, ami egy tollforgató embert megmenthet : sastekintet, amely a magasból nyílegyenesen csap le zsákmányára; a minden reggel megújuló teremtő tisztaság; szakadatlanul újnak látni mindent, olyan örök, mindennapi dolgoknak adni szűziességet, mint a levegő, a tenger, a tűz, a nő és a kenyér; a kéz biztonsága, a szív frissessége, az önnön lelkét kigúnyoló bátorság, mintha lenne ennél nagyobb öröm, s végül a tiszta, vad nevetés – mély forrású, mélyebb az emberi szívnél –, amely Zorbász öreg testéből szabadító erőként fakadt fel a legválságosabb pillanatokban, felfakadt, és el tudott söpörni, s el is söpört minden gátat – erkölcsöt, vallást, hazát –, amellyel a szegény gyáva ember bástyázta körül magát, hogy biztonságban tengethesse nyomorúságos kis életét.
(A könyv első néhány bekezdése)

Ugrott egyet, szárnnyá vált keze-lába. Szálegyenes testtel rúgta föl magát a levegőbe, s ahogy ott láttam őt ég és föld között, öreg, lázadozó arkangyalnak néztem. Mert Zorbásznak ez a tánca csupa csábítás, makacsság és lázadás volt. Mintha ezt kiáltaná: „Mit tehetsz, Mindenható? Semmit – legföljebb megölhetsz. És ha megölsz? Mit bánom én: kimondtam, ami a szívemet nyomta, táncolnom is sikerült – semmi szükségem sincs terád!“

Néztem Zorbászt, ahogy táncol, és életemben először éreztem meg az ember démoni lázadását, hogy legyőzze a súlyt és az anyagot, az ősi átkot. Gyönyörködtem kitartásában, a fürgeségében, a gőgjében: ott, a fövenyparton Zorbász erőteljes lépteire földerengett a hajnalcsillagú emberi történelem.
(430. oldal)

Jelentés Grecónak

• Három lélek, három imádság:

1. Íj vagyok a kezedben, Uram; feszíts meg, mert elkorhadok.
2. Ne feszíts túl, Uram, mert eltörök.
3. Feszíts túl, Uram, ha belétörök is!
   (A könyv mottója, de az Epilógus is megismétli)

• - Megkértem a mandulafát: „Nővérem, beszélj nekem Istenről.“ És a mandulafa virágba borult.
  (19. fejezet vége, 205. oldal)

• Dzsingisz kánnak volt egy vasgyűrűje, amelybe két szó volt bevésve: Rasti – Rusti: Az erő – jog. A mi korszakunk is ezt a vasgyűrűt viseli…
  (288. oldal)
• Vajon volt-e már a földön olyan büszke lélek, amely megvetette a reményt? Még Nietzsche maga is megriadt egy pillanatig, szűnni nem akaró mártíriumnak érezte az Örök Visszatérést, és ebből a rettegésből új reménységet, vélt megváltót alkotott magának – az emberfölötti embert. Ez is csak egy másik éden, másik visszatükröződés, amely kijátssza és áltatja a szerencsétlen embert, hogy kibírja az életet és a halált.
  (23. fejezet vége, 295. oldal)

Forrás

• Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 (ford. Papp Árpád, Szabó Kálmán)
• Nikosz Kazantzakisz: Jelentés Grecónak Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 (ford. Szöllősy Klára)