Platón

Platón (régiesen Plátó, eredetileg: Arisztoklész; Kr. e. 427 – Kr. e. 347), a görög filozófiának Arisztotelész mellett a legnagyobb alakja. Gondolatai több mint kétezer év óta mérhetetlen hatással voltak a nyugati műveltség fejlődésére.

Platón
Raffaello: Az athéni iskola, részlet
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Cervantes Virtualon
Művek a Project Gutenbergben

Idézetek műveiből

Szókratész védőbeszéde

Elmenve azután számot vetettem magammal, s úgy találtam, hogy ennél az embernél bizony bölcsebb vagyok. Mert valószínű ugyan, hogy egyikünk sem tud semmi szépet és jót, csakhogy ő azt véli, hogy tud, noha nem tud, én viszont, mint ahogy nem tudok, nem is vélem azt, hogy tudok. Úgy látszik hát, hogy én evvel a kicsiséggel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom.

21 d

Mert nem másban fáradozom, mikor köztetek járok, mint abban, hogy ifjatokat-öregeteket meggyőzzem: ne törődjék előbb, és ne is olyan buzgón, testével, vagyonával, mint a lelke lehető legjobbá tételével; mondván, hogy nem a vagyonból lesz az erény, hanem az erényből a vagyon és minden más jó az ember számára, a magánéletben is, a közéletben is.

30 b

Kritón

Még a jogtalankodásra sem szabad jogtalankodással felelnünk, mint ahogyan a tömeg véli, mivelhogy semmiképpen sem szabad jogtalankodnunk. (...) Nem szabad viszontigazságtalankodnunk, sem rosszat tennünk egyetlen emberfiával sem, ha bármit szenvedünk is tőle.

49 b, d

Phaidón

Tehát azzal is tisztában vagy – szólt –, hogy miután az ember meghal, az, ami látható belőle, a test, és a szemünk előtt hever, amit holttetemnek nevezünk, s aminek az a sajátossága, hogy feloszlik és széthullik, mindebből semmit sem szenved el tüstént, hanem rendszerint jó ideig megmarad, és ha valaki viruló testi állapotban végzi és élete virágjában, még nagyon sokáig is. Ha pedig a test összeaszott és be van balzsamozva, mint az Egyiptomban bebalzsamozottaké, csaknem teljes épségben marad meg rendkívül hosszú ideig. És a test bizonyos részei, még ha elrothad is a test, a csontok és az idegek és minden ilyesmi, mintegy úgyszólván halhatatlanok, vagy nem?

– De igen.

– A lélek pedig, a láthatatlan, mely egy ilyen másik, nemes és tiszta és láthatatlan helyre, Hadészhoz költözik, valóban a „láthatatlanhoz”, a jó és bölcs istenhez, ahova, ha isten akarja, az én lelkemnek is el kell csakhamar jutnia – ez a bennünk levő, ilyen természetű, ilyen lélek a testtől megválva tüstént szerteoszlana és elpusztulna, ahogy a legtöbb ember mondja? Távolról sem, kedves Kebészem és Szimmiaszom, hanem sokkal inkább így van: ha tisztán válik el a testtől és nem cipel belőle semmit se magával, mert életében sem volt vele önként semmi közössége, hanem menekült tőle és magában tömörült, és mindig erre volt gondja – ez azt jelenti, hogy helyesen szerette a bölcsességet és ténylegesen arra törekedett, hogy könnyen haljon meg; vagy nem ez a felkészülés a halálra?

– De mindenképpen.

– Nemde ha a lélek ilyen, önmagához hasonló láthatatlanhoz távozik, az istenihez és halhatatlanhoz és bölcshöz, ahova megérkezve boldog lesz, mert elszakadt a bolyongástól és az esztelenségtől és a félelmektől és a vad vágyaktól és az összes többi emberi bajoktól, és, miként a beavatottak mondják, a hátralevő időt valóban az istenekkel tölti? Így mondjuk, Kebész, vagy másképp?

– Így, Zeuszra – szólt Kebész.

– Ha pedig, gondolom, beszennyezve és nem megtisztultan szakad el testétől, mert mindig is a testtel volt közösségben, és azt gondozta és szerette, és a bűvöletében élt, és a vágyak és élvezetek bűvöletében, úgyhogy semmi mást nem tartott igaznak, csupán azt, ami testi, amit meg lehet érinteni és látni és inni és enni és szerelmi gyönyörökre használni, ami pedig a szemnek sötét és láthatatlan, viszonyt elgondolható és a filozófia segítségével ragadható meg, azt mindig gyűlölte, és félt tőle és menekült előle – vajon mit gondolsz, egy ilyen lélek önmagában, tiszta állapotában el tud-e szakadni a testtől?

– Semmiképpen sem – szólt.

(…)

(…) azok, akik beavatásainkat alapították, nem voltak hitvány emberek, hanem voltaképpen már rég jelezték, hogy aki beavatatlanul és megszenteletlenül érkezik a Hádészba, ott a sárban fog heverni, a megtisztult és beavatott pedig odaérkezve az istenekkel fog lakni. Mert sokan vannak – miként a beavatáshoz értők mondják – a narthéxhordozók, de kevesen a bakkhoszok; ezek pedig véleményem szerint nem mások, mint a filozófiával helyesen foglalkozók.

69 c-d

A szofista

Az, hogy ha az ember nem tud valamit, mégis azt hiszi, hogy tudja; úgy látszik, ennek a következménye minden tévedésünk, aminek gondolkodásunk ki van téve.

229 c

A filozófust viszont, aki gondolatilag mindig a Létező formáján csüng, éppen e hely fényessége folytán nem könnyű megpillantani: mert a tömeg lelki szemei képtelenek kitartóan az istenire tekínteni.

254 b

Állam

• Az elvégzendő munkával nem szabad addig várni, amíg az ember ráér, hanem szükségképpen alkalmazkodnia kell feladatához, mert azt nem veheti félvállról.
• Azt hiszem, demokrácia akkor támad, ha a szegények kerekednek felül, és ellenlábasaikat részben megölik, részben száműzik, a maradéknak pedig egyenlő alapon osztanak részt az alkotmányos jogokból és vezető állásokból, és a vezetőket többnyire sorsolással választják.
• A filozófusok természetét illetően először is azt fogadjuk el, hogy mindig abba a tudományba szerelmesek, amely megvilágítja nekik a keletkezés és a pusztulás között nem hánykódó örök lényegek létét

Barlanghasonlat

Képzelj el egy föld alatti, barlangszerű szálláson - amelynek bejárata a fény felé tárul, és olyan tág, mint a barlang - embereket, gyerekségüktől fogva lábuknál és nyakuknál megbéklyózva, hogy egy helyen kell ülniük, és csak előre nézhetnek; fejüket a béklyóktól nem tekerhetik körbe: a hátuk mögül, föntről, lobogó tűz világít; e tűz és a béklyózottak között fent út vezet, ennek hosszában alacsony fal épült, mint amilyen a közönség és a bűvészek között lévő kerítés, mikor az utóbbiak csodákat mutogatnak.

...

Ha valamelyiküket föloldoznák és kényszerítenék, hogy álljon föl, tekergesse a nyakát, lépkedjen, pillantson a fénybe, mindezt kínlódva tenné, és a nagy sugárzástól képtelen volna észrevenni, aminek az árnyképét látta; mit gondolsz, mit szólna, ha valaki azt mondaná neki: előbb csak üres semmiségeket látott, most viszont sokkal helyesebben lát, mert közelebb került a valósághoz, és igazibb lét felé fordult, és rámutatva az úton járókra, kényszerítené őt, hogy feleljen a kérdésre: mi az? Szerinted nem volna zavarban, és nem azt hinné, hogy amit előbb látott, sokkal igazabb valóság, mint amit most mutatnak neki?

...

És ha valaki erőnek erejével fölvonszolná a szirtes meredélyen, és nem bocsátaná el, míg ki nem vezette a napvilágra, vajon nem kínlódnék szegény, nem zsémbelődnék, hogy miért húzzák-nyúzzák, és mikor kijutna a fényre, a nagy sugárzástól káprázó szeme látna-e valamit is abból, amit igazi világnak tekintünk?

...

Gondolom, előbb hozzá kellene edződnie, hogy a fentieket láthassa. Először csak az árnyképeket látná, aztán emberek és más dolgok vízi tükörképét, később magukat a dolgokat; aztán már könnyebben szemlélhetné a csillagokat és az eget, persze csak éjjel, amikor a csillag és a Hold fényét pillantaná meg, mintha nappal nézné a Napot és annak fényét.

...

És ha ismét amaz árnyak böngészésében kellene versengenie az ottani örökös rabokkal, és vakoskodnék csak, míg a szeme meg nem szokná a sötétet - és ez az idő, míg megszokná, nem is volna rövid -, hát nem kacagnák ki, nem mondanák-e róla: úgy kell neki, miért ment fel, íme szeme világát vesztve jött vissza, hát lám, nem éri meg a felmenetel! És ha valaki eztán megpróbálná béklyóikat megoldani, és felvezetni őket, azt, ha nyakon csíphetnék és megölhetnék - vajon nem ölnék-e meg?

...

Ezt a képet, Glaukón, egészében alkalmazd előbbi eszmecserénkre. A szemünk elé táruló világot hasonlítsd a börtönszálláshoz, a benne égő tűz fényét a Nap sugarához, és ha a feljutást és a fenti dolgok szemléletét azonosítod azzal, ahogy a lélek felszáll a gondolat világába, nem jársz messze az én elképzelésemtől - ha már hallani óhajtod. De isten tudja, igaz-e. Én azonban így látom: a megismerhető dolgok közül a legvégső a jó ideája, ami azonban nagyon nehezen pillantható meg, de ha megláttuk, azt kell következtetnünk róla, hogy mindnyájunk számára ő minden helyességnek és szépségnek az oka; ő szüli a látható világban a fényt és a fény Urát; a gondolat világában pedig mint Úr osztja az igazságot és az észt; és őt kell szemlélnie annak, aki a magán- és közéletben okosan akar cselekedni.

Hetedik könyv

Kritón

Akkor viszont, drága barátom, nem arra kell figyelnünk, mit mond majd rólunk a többség, hanem arra, hogy mit mond az az egy, aki ért az igazságossághoz, és hogy mit mond maga az igazság. Így aztán nem volt jó az a javaslatod, mikor azzal kezdted, hogy a többség véleményével kell törődnünk, ami az igazságosat, szépet, a jót és ezek ellenkezőjét illeti. Csakhogy erre joggal mondhatná valaki: „Igen de a többség képes lenne megölni minket!"

De még a jogtalankodásra sem szabad jogtalankodással felelnünk, mint ahogyan a tömeg véli, mivelhogy semmiképpen sem szabad jogtalankodnunk.

Egyéb

• Az újszülöttet, mint a viaszt alakítani kell.
• A kisdedet a lehető legkevesebb fájdalom, ijedség és szenvedés érje.
• A gyermek lelkületének szüksége van a játékra.
• A ritmus és a harmónia hatol be legjobban a lélek belsejébe.

Idézetek róla

Legelőször Arisztotelésszel és Platónnal kapcsolatban volt az az érzésem, hogy olyan filozófiáról van szó, amit az ember meg tud érteni. Ez az én személyes reakcióm. Mások talán másképp reagálnak. ... Meg is tudom magyarázni, hogy miért érthetők. Mert a fogalmaikat azért alkották meg, hogy olyasmit magyarázzanak meg velük, amit maguk láttak. Nem örökölték fogalmaikat másoktól.

• Karl Weizsäcker: Válogatott tanulmányok. Gondolat, Bp., 1980. 380. o.