Főmenü megnyitása

Wikidézet β

A Solaris Stanisław Lem science fiction regénye, melyet először Varsóban, 1961-ben adtak ki. Később 1972-ben és 2002-ben is megfilmesítették. Lásd Solaris (film).

Idézetek a műbőlSzerkesztés

  • Az ember nagyon keveset tud egyszerre fölfogni; csak azt látjuk, ami előttünk, itt és most történik; a folyamatok egyidejű sokaságának szemléltetése, bármennyire összefüggenek, sőt ki is egészítik egymást, meghaladja lehetőségeinket. Ezt még viszonylag egyszerű jelenségeknél is tapasztaljuk. Egy ember sorsa sokat jelenthet, több százét nehéz áttekinteni, de ezer, millió ember története tulajdonképpen semmit sem jelent.
  • Az ember, a látszat ellenére, nem alkot magának célokat. Beleszületik egy korba, amely kész célok elé állítja... Hogy megismerhesse a célok keresésének teljes szabadságát, egyedül kellene lennie, ez pedig nem sikerülhet, mert ha nem emberek között nevelkedik, nem válhat emberré.
  • Ennek az élőlénynek sarjadzásában, növekedésében, terjeszkedésében, minden mozdulatában, külön-külön és együttvéve, úgy érzi az ember, valami óvatos, de nem ijedős naivitás nyilvánul meg: szenvedélyesen és gyorsan meg akar ismerni mindent, körül akarja fogni a váratlanul elébe került új formát, de félútról meg kell hátrálnia, nem léphet túl rejtélyes törvények szabta határain.
  • Tudóskörökben kezdték lassan elparentálni a "Solaris-ügyet", főleg az Intézet tudományos főhatóságának berkeiben, ahol az utóbbi években fölmerült a gondolat, hogy megnyirbálják a további kutatás dotációját. Az Állomás teljes felszámolásáról eddig még senki nem mert beszélni: ez túlságosan nyílt kapituláció lett volna. De baráti körben némelyek már pedzegették, hogy nincs más hátra, mint valami jó stratégiával lehetőleg "tervszerűen" visszavonulni a "Solaris-ügyből". Csak hogy ez az "ügy" lassacskán sokak (főleg a fiatalok) szemében afféle próbakő lett, saját értékük mércéje: "lényegében - mondták - nagyobb tétre megy itt a játék [...]: rólunk van itt szó, az emberi megismerés határairól".
  • Elindulunk a Kozmoszba, mindenre felkészülve - magányosságra, szenvedésre, harcra, halálra. Szerénységből nem mondjuk ki hangosan, de remek fiúknak tartjuk magunkat. Aztán beugrik valami meglepetés, aztán kiderül, hogy a fene nagy elszántság csak póz volt. Nem a Kozmoszt akarjuk mi meghódítani, öregem, csak a Földet akarjuk kiterjeszteni a mindenség határáig ... Az egyik bolygó legyen sivatag, mint a Szahara, a másik jeges, mint a sarkvidék, vagy trópusi, mint a brazíliai dzsungel. Nemes lelkűek és humánusak vagyunk, nem akarunk más fajokat leigázni, csak átadni nekik az értékeinket, és cserébe átvenni az övéiket. Mert mi vagyunk a szent Kapcsolat lovagjai! Hát ez is hazugság. Nem keresünk mi mást, csak embereket. Nyavalyát kellenek nekünk másfajta világok. Tükröket akarunk! Mihez kezdenénk másfajta világokkal? Elég nekünk a magunké, az is a torkunkon akadt. Saját eszményített képünket keressük: az egyik bolygón legyen a miénknél fejlettebb civilizáció, a másikon a mi primitív múltunk hasonmása. Csakhogy a tükörből olyasmi néz vissza, amit nem fogadunk el, amit kikérünk magunknak. Pedig nemcsak hamvas erényeinket hoztuk magunkkal a Földről, nem az Ember hősi szobrát pakoltuk űrhajóba! Úgy jöttünk, szőröstül-bőröstül, amilyenek vagyunk, és amikor a másik fél elénk tárja az igazságot, azt a részét, amiről nem szoktunk beszélni, akkor kapálózunk!
  • - Természetesen őrültnek tartanak majd minket, bedugnak valami földi szanatóriumba, és ott maradunk, míg szépen vissza nem vonunk mindent, megesik ilyen kollektív elmezavar az isten háta mögötti állomásokon ... Talán nem is lenne rossz. Szép, nagy kert, békesség, fehér szobácska, séták az ápolóval ... - egész komolyan beszélt, zsebre dugott kézzel, üres tekintete a szoba sarkába révedt.
  • - Az indítékok kérdését szeretném felvetni. Az F képződmények megjelenésére gondolok. Így osztanám fel a kérdést: mik az F képződmények? Nem személyek, és nem is meghatározott személyek másolatai, hanem anyagi vetületei mindannak, amit a mi agyunk az illető személyekre vonatkozóan tartalmaz.
  • - Találó meghatározása felvillanyozott. Akármilyen ellenszenves is ez a Sartorius, butának nem buta.
  • Hétszáztizennyolc ember lelte halálát a kataklizmákban, mert nem hagyták el idejekorán a pusztulásra ítélt monstrumokat, százhatan vesztek oda csak abban az egyetlen, emlékezetes katasztrófában [...], amikor egy tősgyökeres szimmetriád váratlanul az asszimetriádok jellegzetes sorsára jutott [...] Ekkor hangzott el az első olyan követelés a Solaris-kutatás történetében, hogy vessenek be az óceán ellen atomfegyvert. A bosszúnál is barbárabb lépés lett volna: elpusztítani valamit, mert nem tudjuk megérteni.
  • Szerintem lényegében roppant egyszerű a dolog. A kapcsolat bizonyos fogalmak, tapasztalatok, vagy legalább következmények, állapotok cseréjét jelenti, no de ha nincs mit kicserélni?
  • De nekem nincs hová hazatérnem. A Föld? Elképzeltem a zsúfolt, lármás nagyvárosokat, amelyekben elveszek, elsodródom, majdnem úgy, mintha megtettem volna, amit második vagy harmadik éjjel akartam - belevetni magam a vaksötétben lomhán hullámzó óceánba. Elmerülök az emberek tömegében. Hallgatag és figyelmes leszek, tehát megbecsült partner, lesz sok ismerősöm, sőt barátom, meg nők, talán még egyetlen nő is. Egy ideig kényszerítem magam, hogy mosolyogjak, köszönjek, fölkeljek, elvégezzem azt az ezernyi apró teendőt, amiből a földi élet áll, aztán már nem is érzem őket. Találok új érdeklődési területeket, új foglalatosságokat, de nem adom át magam nekik egészen. Semminek és senkinek, soha többé. És éjszaka talán majd arrafelé bámulok, ahol a sötét porfelhő fekete függönyként eltakarja a két nap fényét, felidézek mindent, azt is, amin most töprengek, és picit fájdalmas, de inkább fölényes, elnéző mosollyal gondolok vissza őrültségeimre és reményeimre. Egyáltalán nem tartom rosszabbnak ezt a jövendő magamat annál a Kelvinnél, aki mindenre kész volt a Kapcsolatnak nevezett ügyért. És senkinek sem lesz joga, hogy elítéljen.
  • Azt reméltem talán, hogy visszajön? Nem. De él bennem a várakozás; csupán ez maradt utána. Milyen beteljesülést, megcsúfoltatást, milyen gyötrelmeket várok még? Nem tudok semmit, de rendíthetetlenül hiszem, hogy a kegyetlen csodák ideje nem múlt el.

Lásd mégSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés

A Wikipédiában további adatok találhatóak