„Blaise Pascal” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Külső hivatkozások: tágabb kat ki |
|||
1. sor:
[[kép:Blaise Pascal.jpeg|thumb|220px|right]]
'''Blaise Pascal''' ([[w:hu:1623|1623]]-[[w:hu:1662|1662]]) francia matematikus, fizikus és gondolkodó
Pascal, Blaise (Clermont, ma Clermont-Ferrand, 1623. - Párizs, 1662.): francia matematikus, fizikus, író. Édesapja, Étienne Pascal az adóügyi főhatóság elnöke volt. Hároméves korában meghalt az édesanyja, ekkor a család Párizsba költözött. Pascal egyre otthonosabban kezdett mozogni apja tudós barátainak társaságában. 17 éves korában jelentette meg első munkáját: „Értekezés a kúpok természetéről". 1642-ben megtervezte és megépítette az első megbízhatóan működő mechanikus kalkulátort, amely összeadásra és kivonásra volt alkalmas, azzal a céllal, hogy segítse apja munkáját a pénzügyi ellenőrzésben. 1646-hoz kapcsolódik az „első megtérés" élménye és Torricelli kísérleteinek megismétlése (apjával és sógorával végezte ezeket). Felfedezte a barometrikus magasságmérést, és megfogalmazta a folyadékokra vonatkozó törvényét; ezzel a hidrodinamika egyik megalapozójának tekinthető. Eredményeit egy évvel később publikálta: „az űrrel kapcsolatos új kísérletek" címen. Megismerkedett a janzenizmussal és hosszas beszélgetéseket folytatott Descartes-tal. Kezdetben követte a mestert, majd bírálni kezdte. Többek között azt nehezményezte, hogy Descartes istenérvei nem szólnak a szívhez. Egészsége ez idő tájt megromlott. 1648-ban megírta az „Értekezés a kúpszeletek
eredeztetéséről", 1651-ban pedig az „Értekezés az űrről c. munkáját. 1654-ben készült el a „Tanulmány az aritmetikai háromszögekről" c. műve, s ehhez az évhez köthető végső megtérése. Port-Royalba való visszatérése után P. Fermattal kezdett el levelezni. (E levelezés eredményeként született meg a valószínűségszámítás.) 1658-ban öntötte formába apologetikáját „A geometria elemei; Körlevél a cikloid kapcsán" c. művében a matematikából kiindulva jutott el Istenhez. Pascal filozófiai nézetei azon alapultak, hogy igazi tudást az értelem nem adhat, ehhez egyedül érzelemmel és intuícióval lehet eljutni. Elméletének középpontja a fogadás-érv: az embert létezése arra kötelezi, hogy fogadást köt Isten létére, szigorú matematikai formulát ad neki. Pascal abból következtetett Isten létére, hogy az ember nem elég önmagának; az emberi természet túlmutat önmagán, s ezt csak Isten léte indokolhatja. Tanítása szerint Isten léte nem bizonyított, de számunka csak előnyös, ha feltételezzük azt („rejtőzködő Isten"). A megismerés tehát egyenlő Isten keresésével. Gondolatait - a cikloid kapcsán - az integrálási technikákra építette. Pascal aggódó és türelmetlen elme volt, gyorsan akart eljutni a lényeghez, s nem habozott az eszközök kiválasztásában, lett légyen az a maró gúny („Vidéki levelek", 1656) vagy az érzékenység („a szív iránt fogékony Isten"). Megtérése után az „üdvösség semmibevétele" ellen küzdött. A Pascal-i módszer tárgya az isteni igazság, forrása az esztétikai intuíció, mely az ellentétek kibékítését teremti meg. „Gondolatok" (megj. 1669) c. művében a racionális érvek mellett mindig jelen vannak az előzőekre válaszoló antitézisek. Pascal állitása szerint a kegyelem Istentől való. Ezzel a kijelentésével mintegy elismeri saját vállalkozásának kudarcát: Pascal szándéka az volt, hogy bebizonyítsa Isten létét, tragédiája pedig az, hogy tudta, az apologéta nem adhat hitet. Nevét őrzi az Si-rendszerben a nyomás egysége.
==Idézetei==
| |||