„Hvang Szunvon” változatai közötti eltérés
koreai író, költő
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
új |
(Nincs különbség)
|
A lap 2006. október 22., 16:42-kori változata
Hvang Szun-von vagy Hwang Sun-won(황순원 1915-2000) koreai író, novellista.
Idézetek tőle
- Mivel a szemrehányás a családban a nagyapa kötelessége, az öreg csak a feladatát teljesítette, amikor mindenkit megállás nélkül szidott.
- Épp lepihentem, amikor a feleségem megkérdezte a fiamat:
- Mondd, kit szeretsz jobban, a nagyapát vagy a nagyanyát?
- A nagyapát.
Egyértelmű volt, hogy a feleségem most kezdni megtanítani a gyereket mindazokra a mocskos kis trükkökre, amelyeket nekem is tanított az anyám kisfiú koromban.- Szokás kérdése (novella, 1936)[1]
- - Miután kifacsarom, én is a tengerbe szórom. Tudom, hogy be kell majd mennem a vízbe. oda, ahol a hínár nő. Amikor elmerülök a vízben, körülvesz majd a hínár. Az lehet Vali valódi teste. A legjobb lenne így álomba szenderülni, hínába gabalyodva, hagyni, hogy bomló testemet kishalak falják fel. Minden a tengrebe szólít. Egy ilyen éjszakán fogom megtenni, amikor még holdfény sincs és a csillagokat is alig látni. Magam mögött hagyva a világítótornyot a tengerbe vetem magam, mert a hínár vár rám.
- Kagylóhéjak (novella,1938)[1]
- A nagy zuhatagban megláttak egy kis csőszkunyhót. Csak az nyújthatott némi fedezéket az eső elől
A tetőt tartó cölöpök már elferdültek, és a szalmatetőn nagy lyukak tátongtak.
A fiú mégis talált egy sarkot, ahová az eső talán nme vágott be annyira, oda állította a lányt.
A lány ajka lassan megkékült, egész teste remegett. A Fiú levette bélelt szövetkabátját és a lány vállára terítette. A lány vízben ázó szemmel a fiúra nézett, a fiú csak csöndesen állt egyhelyben. A lány ekkor kihúzta a törött szárú hervadt virágokat a kezében lévő csokorból, és a lába elé dobta. Lassan az a hely is, ahol a lány állt, beázott. most már nem lehetett hová bújni az eső elől,
A fiú kinézett, gondolt egyet. majd kiszaladt a cirokföldre. A cikrokkötegekből egy nagy kazlat csinált és amikor már úgy látta, elég tág a belseje, a kunyhó felé nézett, és intett a lánynak, jöjjön át oda. - „Én is kíváncsi vagyok” - válaszolt az apa. „Ez a gyermek tovább bírta a betegséget, mint a többiek, és azt mondják, hogy nem tudták megfelelő módon gyógykezelni. Így ért véget a Jun vérvonal. Ez a lány olyan koravénnek tűnt. Ha hiszed, ha nem,szt hallottam, hogy a halála előtt azt mondta, temesék el úgy, ahogy van, abbana ruhában, amit viselt.”
- Felhőszakadás (novella, 1952)[1]