„A félbolond” változatai közötti eltérés

„Én a tavaly két hétig jártam ki gyümölcsmotívumot keresni. Azaz, hogy az ember kimegy itt, a környékre, a szőlőkbe bárhová és gyümölcsöt eszik. Ha esetleg a vincellér vagy birtokos észreveszi, akkor az ember előkapja a nézőkét és nézi a fákat, mint festői motívumokat…”▼

„Nincs jobb és nincs más összeomolhatatlan társadalmi alap, mint a tisztességnek, munkának, tehetségnek, hitnek és önérzetnek megbecsülése és a tág lelkiismeretnek, henyeségnek, tehetetlenségnek, megalkuvásnak, csúszás-mászásnak a megvetése és helyére szorítása.”▼

„A színmagyar nép, amíg magyar, örökölhet, iskolázhat, ipart űzhet, akármit csinál, elbukik az életküzdelem elemi részében. Faját alig kívánja szaporítani. Túlád ingatlanain, ahelyett hogy szaporítaná őket. Nagybányán a megmohosodott városi kispolgárok szőlőit is javarészt a környékbeli oláhok vásárolják meg. És hogy milyen módon? Hát van olyan nyomorult oláh, amelyik egy darab málékenyéren és hagymán, napi három-négy óra gyaloglással és nyolc-tíz órai kemény munkával szerez bányákban, zúzdákban, fatelepeken, fűrészmalmokban vagy akárhol filléreket. És a fillérekből pár borzas tyúkot, egy malacot, egy tehénkét, egy kövicses darab földecskét szerez, egy kis viskót tákol rá és bele öt, hat, hét, nyolc, tíz porontyot nemz, ugyanúgy dolgozó feleségével és meg van elégedve sorsával, bízik Istenében és jövőjében.”▼

„...a tánc nem egyéni alakítás, hanem általános itt. Viszont nagy tisztelete van az egyéni tehetségnek. A középszerűség nem moccanhat addig, amíg a kivételes át nem adja neki helyét. Ez roppant összetartás és fegyelmezettség jele, ilyen primitív nép körében és nagyon egészséges is. Amennyire én megfigyeltem, Édeském, a mi alföldi vidékeinken fordított a helyzet és ha már brillíroz valami a népi mulatságokon, akkor az afféle vad összevisszaság, ahol éppen a kiválóságot nyomhatja el a selejt.”▼

„Én nem tehetek róla, de rám mindig remek, életrebuzdító hatással van ez a Dávidovits. Úgy képzelem őt el, hogy pontos hasonmása a rabbi őseinek, akik a szíriai pálmák árnyában az összes következő nemzedéküknek kifundálták, hogyan lehet ügyesen, alattomosan átsiklani az élet minden útvesztőjén, amiben a többi bárgyú nép törve-zúzva, vérezve, őrjöngve jut át…”▼

„...a teremtés a félbolondokban szüli meg legkedvesebb gyermekeit! Ezek a fejlődésének előörsei. Akármilyen furán hangzik, ők a teremtés sikere! [...] A kísérleti ember az örök szükséglet a teremtésben. Ő a félbolond, ha nincs helyén, vagy a lángelme, ha helyére kerül.”▼

„Teljességgel igaza van, ha az öregedő lelket és annak önzését csepüli általában. De hátha kivételesen az, amit az én érzelgősségem, aszociális maradiságom félt, valóban félteni és megőrizni való érték? Hátha egy helynek éppen az adja meg varázsát, hogy úgy hagyják, amilyen, mert újjáalakításában tönkretétele is benne van?… Nincs ilyesmi a világon? A római kolosszeumot vajon miért hagyják úgy, ahogy romokban maradt?… Vagy ilyen hatalmas műemlékekkel nem vethetők össze a mi vackaink?… Ez nagyon vitás! Én, amikor azt olvastam, hogy lebontják a karcagi csárdát, nagyon bántott! A karcagi csárda a magyar pusztának ugyanaz az érdekessége és megóvni való jellegzetessége, mint az örök városnak a kolosszeum… Itt-itt-itt van, fiatal barátom a maga kollektivizáló, álradikalizmusban megmerevedett világszemlélete és az enyém között valami olyan eltérés, hogy sajnos kénytelen vagyok a magam kiszikkadozó agyát használhatóbb szervnek tartani, mint a maga jól berendezett elv- és adatraktárát, amit maga szintén agyának nevez…”▼

„Ez a regény egy nyarat ragad ki a festőiskola közel félszázadából. Azt a nyarat, amelyikben még a festőiskola, hogy úgy mondjam, a saját levében főtt. A következő már meghozta a komoly, hivatalos érdeklődést az iskola iránt, az összes díszbeszédekkel és díszebédekkel és díszcsődületekkel, amitől ugyan egyetlen festmény nem lett jobb, legfeljebb a művészek jobb modoruk, jobban vasalt nadrágjuk, jobb összeköttetéseik szerint kezdtek kiválogatódni a hivatalos elismerés számára, semmint tehetségük szerint.”▼