„Friedrich Nietzsche” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
formázgattam, elúntam; van még mit
3. sor:
 
[[Image:Nietzsche187c.jpg|thumb|right|Friedrich Nietzsche]]
 
==Neki tulajdonított idézetek==
 
17 ⟶ 18 sor:
 
* Isten meghalt; az emberrel való együtt-szenvedése ölte meg az istent.
* Amikor Zarathustra egyedül maradt, imígyen szóla szívéhez: "Vajon„Vajon lehetséges-e? Ez az öreg szent az erdejében még semmit sem halott arról, hogy isten meghalt?
* Kacagtam, kacagtam, pedig remegett a lábam sas a szívem: "hisz„hisz itt a hazája minden festékes bögrének!"
-- ::''(Imígyen szóla Zarathustra - Also Sprachsprach Zarathustra)'' [http://mek.oszk.hu/01700/01740/ OSzK]
 
 
41 ⟶ 42 sor:
*És mégis õrültség volna azt állítani, hogy egy szellem szabad és önálló, ha e kivívott korláttalanságot - ami lényegében alkotói önkorlátozás - reggeltõl estig nem bizonyítja újra és újra.
*A mi Hörderlinünk és Kleistünk és még hányan, mind különlegességüktõl mentek tönkre, nem tudván elviselni az úgynevezett német mûveltség klímáját; csak a Beethovenhez, Goethéhez, Schoppenhauerhez és Wagnerhez hasonló vasakaratú jellemeknek sikerül kitartani.
*"Ha*„Ha elvégzett munkánk arcvonásainkon nem tünteti el a szenvedés nyomait, akkor nem csoda, hogy minden a szenvedés nyomait viseli önmagán, ami belõlünk és törekvéseinkbõl megmarad." – ''Goethe''
*Egész egyszerûen remete volt, egyetlen hasonló típusú baráttal sem vígasztalódott, hiszen egyik ember a másiktól valóságos végtelen választja el. Akinek igaz barátai vannak, nem tudja, mi az igazi magány, még akkor sem, ha egyébként az egész világ ellensége is.
*Ahol erõs társadalmak, kormányok, vallások voltak, határozott közvélemény volt, vagyis zsarnokság, ott a zsarnokság gyûlölte a magányos filozófusokat: mert a filozófia menedéket nyújt az embernek, ahol a zsarnokság nem érheti utol, belsõ világának barlangjában, a lélek labirintusában: és ez dühíti a zsarnokot.
67 ⟶ 68 sor:
*...az emberiség állandóan azon munkálkodik, hogy néhány nagy embert termeljen ki önmagából - és pontosan ez a feladata, nem más...
*...a kultúra minden egyes ember önismeretének és önmagával való elégedetlenségének gyermeke.
*Minden olyan mûveltségműveltség õrületesőrületes itt, amely magányossá tesz, amelynek a pénzen és nyereségen túli céljai vannak, amely sok idõtidőt vesz igénybe; gyakorta becsmérlik e komolyabb mûveltséget a "kifinomultabb„kifinomultabb egoizmus"egoizmus” és az "erkölcstelen„erkölcstelen mûveltség-epikureizmus"epikureizmus” kifejezésekkel.
* Ahol most "kultúrállamról"„kultúrállamról” beszélünk, mindenütt azzal az állam elé tûzötttűzött feladattal találkozunk, hogy egy nemzedék szellemi erõit olyan mértékben szabadítják fel, amilyen mértékben ezzel a fennálló intézményeknek szolgálhat és használhat; de csak ilyen mértékben, amint az erdei patakot is gátakkal és zsilipekkel részben elvezetik, hogy erejének kisebb részével malmot lehessen hajtani, mivel a patak teljes ereje inkább veszélyes lenne a malomnak, mint hasznos.
*Nekem viszont úgy tûniktűnik, hogy a modern emberek jószerével határtalanul unják egymást, olyannyira, hogy végül ráfanyalodnak: a mûvészetek útján teszik érdekessé önmagukat.
*A mûveltségműveltség ezt jelenti tehát: nem észrevétetni, milyen nyomorultak és hitványak vagyunk, milyen erõszakosak a törtetésben, milyen telhetetlenek a gyûjtésben, milyen önzõk és szégyentelenek az élvezetben.
*Az állam akármilyen nagy lármát csap is a kultúrértékek ápolása körül, csak azért támogatja a kultúrát, hogy önmagát támogassa, és nem érti a célt, amely fontosabb az állam léténél és jóléténél.
*...mert ki engedné, hogy egy öszvérhajcsár ne hagyja egy szép lóra felszállni, még akkor is, ha az öszvérhacsár az öszvért magasztalja, a lovat meg pocskondiázza.
*Egy tudós soha nem lehet filozófus; ez még Kantnak sem sikerült, aki páratlan géniusza ellenére egész életét szinte begubózott bábállapotban élte végig... ... mert a filozófus nem csupán nagy gondolkodó, hanem igaz ember.
*...mert kényszeríteni kell rá az embereket, hogy komolyan vegyék, vagy általa tettre határozzák el magukat, és minden szót haszontalannak tartok, amelybol hiányzik a buzdítás a tettre.
*ElõfordulElőfordul ugyanis, hogy az állam a filozófiától fél, és éppen ekkor gyûjt maga köré minél több olyan filozófust, akik azt a látszatot keltik, mintha a filozófia az állam mellett állna...
*...mert könnyû a rossz filozófusoktól megszabadulni, ugyanis elég, ha nem pénzelik õketőket. És ez még mindig sokkal jobb, mint bárminemû filozófia, amelyet az állam támogat az állam érdekében.
*Az államot soha nem az igazság érdekelte, hanem mindig csak a számára hasznos igazság...... ez az igazság pedig pontosan arra képtelen, amit az állam a valódi igazságtól akar megkapni: igazi érvényesítését és szentté avatását.
*Írásaimat elnevezték a gyanakvás és a megvetés iskolájának, szerencsére azonban a bátorság, a vakmerõségvakmerőség iskolájának is.
--::''A vándor és árnyéka
''
 
* Minden filozófus hibája, hogy a kortársi emberbõl indul ki, és az õ elemzésébõl akar célhoz érni.
*Az álom õsrégi felfogásával függ össze a testre és lélekre való tagolás is, valamint a lélek látszólag testben való megjelenésének hite, tehát ebbõl származik a szellemekbe és istenekbe vetett hit is.
89 ⟶ 90 sor:
*Tehát: az akarat szabadságának hite nem egyéb, mint az organikus eredendõ tévedése, amely azóta létezik, amióta megszületett az organikusban a logika; az organikusnak ugyancsak eredendõ tévedése az abszolút szubsztanciákba és azonos dolgokba vetett hite.
*Az individuum akarja leszedni a gyümölcsöt a fáról, amelyet nevel, és talán azért nem ültetnek már olyan fákat, amelyek évszázadokon keresztül egyforma ápolást igényelnek és arra rendeltettek, hogy nemzedékek hosszú sorára borítsanak árnyékot.
*Vajon képes-e a tudomány eredményei útján ilyen hitet ébreszteni? Leghûségesebb segítõtársai valójában a kétely és a gyanakvás; ennek ellenére idõvel bizonyos sérthetetlen, a szkepszis minden viharát túlélõ igazságok olyan mértékben is megerõsödhetnek (például az egészség dietétikában), hogy az emberek elhatározzák: "örök"„örök” mûveket alapozzanak rájuk.
*Az embereket minél kevésbé köti a származás, annál nagyobb lesz a motívumok belsõ mozgása, ennek megfelelõenmegfelelően ugyancsak növekszik a külsõ nyugtalanság, az emberek összekeveredése, a törekvések polifóniája... ...Az összehasonlítás korszakában élünk! Büszkén vallhatjuk ezt, ám mindebbõl sok szenvedés is származik. Ne féljünk e szenvedéstõl! Inkább igyekezzünk a legjobban megérteni a feladatot, amely elé korunk állított minket: ezzel érdemeljük ki az utókor áldását, mégpedig annak az utókornak, amely tudja jól, hogy túljutott már a lezárult eredeti népi kultúra korszakán, valamint az összehasonlítás kultúráján is, ám mindkét kultúrára hálás szívvel pillant vissza.
*A gondolkodót kétségbeejtõ dolgok közé tartozik az az ismeret, hogy az embernek szüksége van a logikátlanságra, amelybõl sok jó származik. A logikátlanság olyan mélyen gyökerezik a szenvedélyekben, a nyelvben,a mûvészetben, a vallásban és mindabban, ami értéket ad az életnek, hogy nem lehet elvonni az életbõl a szép dolgok gyógyíthatatlan károsodása nélkül.
*Az élet összes értékére vonatkozó összes ítélet logikátlan, ezért igazságtalan... ...Mindebbõl talán az következik, hogy egyáltalán nem volna szabad ítélni. De lehet-e élni értékelés nélkül? Eleve logikátlan, ekképp igazságtalan lények vagyunk, és ezt nyugodtan beismerhetjük; ez a létezés egyik legnagyobb és legföloldhatatlanabb diszharmóniája.
97 ⟶ 98 sor:
*Aki azonban tényleg részt tudna ebben venni, annak kételkednie kellene az élet értékében; ha sikerülne önmagában megragadnia és átélnie az emberiség tudati világának egészét, összeroskadna, egy átokkal a lét ellen, mert az emberiségnek egészében nincs célja, így hát az ember a dolgok folyásának szemléletében nem talál vígaszt, csak kétségbeesést. Ha minden tettében a végsõ emberi céltalanságot látja, akkor saját munkája tékozlásnak tûnik tulajdon szemében. De hogy valaki önmagát az emberiség nevében (és nem csupán individuumként) érzi eltékozoltnak; ez már igazán éklmények fölötti élmény, ami élmények élménye. Ki tud megélni ilyen élményeket? Talán csak a költõk. S a költõk mindig megvígasztalódnak.
*Ám ekképp filozófiánkbõl nem lesz-e tragédia? Nem válik-e a valóság az élet ellenségévé, jobb dolgokra törekvés ellenségévé? Egy kérdés tolul ajkunkra és mégsem merjük kimondani: vajon maradhatunk-e tudatosan a valótlanságban? Vagy: ha meg kell maradnunk ebben, vajon nem lenne-e jobb a halált választanunk? Mert nincs már kötelesség; a morált, amennyiben erkölcsi kötelesség volt, szemléletmódunk éppúgy megsemmisítette, mint a vallást.
*Ha mindez igaz, egyetlen gondolkodásmód maradna fenn, amelynek személyes eredménye a kétségbeesést, elméleti eredménye pedig a rombolás filozófiáját jelentené? Azt hiszem, hogy egy ember temperamentumától függ a megismerés utóhatása: egyes emberek esetében másfajta utóhatást is el tudnék képzelni, hatást, amelynek érvén egyszerûbb - kevesebb affektus által befolyásolt - élet jönne létre, mint a mostani: mondjuk az átörökített megszokás alapján megmaradnának elõször még a szenvedélyes vágy motívumai, ám gyengítené õketőket a tisztító hatású megismerés befolyása. Az ember végül úgy élne társaival és önmagával, mint a természetben, dícséret, szemrehányás, izgalmak nélkül, mintha színjátékot nézne, amelytõlamelytől eddig rettegnie kellett.
*AkirõlAkiről olyan mértékben lehullottak az élet szokásos bilincsei, hogy már csak a megismerés kedvéért él, annak sok mindenrõl, majdnem mindenrõl le kell mondania, ami a többi ember számára érték, mégpedig irigység és neheztelés nélkül; ez az ember érje be legkívánatosabb állapotként az emberek, erkölcs és törvények fölötti bátor lebegéssel és a dolgok megszokott értékelésével. Szívesen beszél ennek az állapotnak az örömérõl, talán nincs is más közlendõje, - amelyben persze sok a lemondás, a nélkülözés.
*A tudomány azonban nincsen tekintettel végsõ célokra, ahogy a természet sincs tekintettel rájuk; hanem - mint a természet is idõnként akaratlanul a legcélszerûbb dolgokat hozza létre - az igazi tudomány szintén, a természet fogalmi utánzataként hasznot és jólétet hoz az emberekre idõnként, sokoldalú módon mozdítva elõ a célszerûségre törekvést -, ám a természethez hasonlóan szinte akaratlanul.
*Akit pedig e szemléletmód fuvallata dermeszt, abban igen kevés a tûz: nézzen körül jól, és olyan betegségeket láthat, amelyeket jeges borogatással kell gyógyítani, és olyan embereket, akiknek szelleme valósággal parázslik, és alig találják meg maguknak a jótékony, metszõ, hideg levegõt. Továbbá láthatja azt is, hogy komoly embereknek és népeknek milyen nagy szükségük van a könnyelmûségre, másfelõl pedig igazságra és mozgékony embereknek milyen nagy szükségük van súlyos teherre, ha egészségesek akarnak maradni.
105 ⟶ 106 sor:
*Az egyik legelterjedtebb téves következtetés az alábbi: ha valaki nyílt és õszinte hozzánk, akkor õ az igazságot mondja. Ekképp hisz a gyermek a szülei ítéletének és a keresztény az egyház alapítóinak szavaiban... ...Ám alapjában véve úgy gondolják, hogy méltánytalanság volna egyszerûen tévedéssel hagyni magára a sírjában az embert, aki hitt valamiben, és a hitért harcolva az életét áldozta.
*Ha meg akarjuk érteni önmagunkat, akkor meg kell értenünk a képzeteket; föléjük kell emelkednünk, ha följebb akarunk jutni.
*Nem akarja már kedvezõtlenkedvezőtlen fényben feltöntetni a vágyat, sem kiírtani; egyetlen és mindenkori célja a lehetõ legjobb, legteljesebb megismerés lesz: ez lehûti õt és csillapítja szilajságát. Ezenkívül egy csomó gyötrõ képzettõl megszabadul, már nem érez semmit a pokol böntetése, bûnösség, jóra való képtelenség szavak hallatára: csak egy hamis világ - és életszemlélet ingatag árnyképeit ismeri fel bennük.
*Nem világos, hogy mindezekben az esetekben az ember önmaga egy részét - gondolatot, vágyat, alkotást - jobban szereti önmaga egy másik részénél, tehát felosztja lényegét, és feláldozza az egyik résznek a másikat... ...A hajlam valami iránt (kívánság, ösztön, vágy) jelen van minden esetben; távolról sem vagyunk "önzetlenek", ha engedelmeskedünk neki.
*Cselekedeteket megígérhetünk, de érzéseket nem, mivel ezek önkéntelenek. Aki valakinek azt ígéri, hogy mindig szeretni, vagy gyûlölni fogja, vagy örökké hû lesz hozzá, akkor olyasmit ígér, ami nem áll hatalmában; olyan cselekedeteket azonban megígérhet, amelyek általában szerelembõl, gyûlületbõl, hûségbõl, vagy más motívumokból származnak: mivel egy cselekedethez több út és motívum vezet. Az örök szerelem ígérete tehát valami ilyesfélét jelent: amíg szeretlek, addig olyan bánásmódban lesz osztályrészed, amelynek indítéka a szerelem; ha már nem szeretlek, akkor is ugyanabban a bánásmódban lesz részed, csak egyéb indítékból; a társadalom szemében így megmarad az örök szerelem látszata.
129 ⟶ 130 sor:
*Az éhség nem bizonyítja, hogy létezik étel a csillapítására, de kívánja az ételt. A sejtés nem jelenti valamely dolog létét bizonyos mértékben, hanem létének lehetõségét, amennyiben kívánják vagy félnek tõle; a sejtelem nem vezet messzire a bizonyosság földjén.
*Önkéntelenül is azt hisszük, hogy valamely filozófia vallásosan színezett részletei szilárdabban bizonyítottak a többi résznél; ám alapjában vélve fordított a helyzet: csak a belsõ kívánság él az emberekben, hogy így legyen - tehát, hogy a boldogító az igaz is. Ez a vágy félrevezet minket, és így mindent ingatag alapokra helyezünk.
*Ha az aszkéta és szent az életét önmaga számára még elfogadhatóvá és szórakoztatóvá akarja tenni, akkor eszközül általában az alkalmi hadviselést választja, a változatosságot pedig a gyõzelemgyőzelem és vereség váltakozasában találja meg. Ehhez ellenségre van szüksége, akit pedig az "úgynevezett belsõ„belsõ ellenségben"ellenségben” talál meg... ...Számos keresztény szent fantáziája szokatlan mértékben piszkos volt; nem nagyon érezték magukat felelõsnek ezért, hiszen létezett egy elmélet, mely szerint ezek a vágyak nem egyebek, mint a bennük pusztító valóságos démonok; ennek az érzésnek köszönhetjük vallomásuk õszinteségét. Érdekük fûzõdütt ahhoz, hogy e küzdelem soha ne szünjék meg teljesen, mert e harc révén maradt meg - amint mondották - sivár életük. Hogy azonban a harc elég fontosnak látszódjék és tartós részvétet, csodálatot ébresszen a nem-szentekben, az érzékiségnek a legrosszabb hírét kellett költeni... ...Itt az igazság persze a feje tetején áll, és ez éppen az igazsághoz egyáltalán nem illik.
*Az ember legnagyobb bûnebűne, hogy megszületett ÕŐ. ''(Calderon)''
*A vallás és minden olyan metafizikus mûfogása ez, akik az embert gyanúsítják, õt magát pedig meg akarják rontani: így, mivel a természet ruháját nem tudja levetni, megtanulja, hogy rossznak érezze önmagát... ...Nézzük csak meg a kereszténység dokumentumaiban a morális követelmények rendszerét és mindenütt azt látjuk, hogy a követelmények túlzottak, mégpedig azért, hogy az ember ne felelhessen meg nekik; a szándék tehát nem az, hogy morális legyen, hanem lehetõleg érezze bûnösnek magát.
*A szent világtörténeti értékét nem az adja meg, ami, hanem az, amit a nem-szentek szemében jelent... ...Õ maga nem ismerte önmagát; õ maga hangulatai, kedélyhullámzásai, tettei írásmódját az interpretáció egyfajta mûvészetével értelmezte, amely épp olyan túlfeszített és mesterséges volt, mint a Biblia rugalmas értelmezése.
147 ⟶ 148 sor:
*A legszerencsésebb sorsú az a szerzõ, aki öregemberként elmondhatja, hogy minden éltetõ, erõt adó, felemelõ gondolat és érzelem, ami csak volt benne, írásaiban él tovább, és õ maga nem egyéb, mint por és hamu, a tüzet viszont megmentette és továbbadta.
*Engedjük el kissé magunkat, ne uralkodjunk magunnkon, engedjünk szabad folyást haragunknak, vágyainknak, s mindárt így kiált föl mindenki: milyen szenvedélyes ember! De az individuumot marcangoló, gyakorta önemésztõ, mélyrõl jövõ szenvedéllyel másként áll a helyzet: aki ezt éli át, az aligha írja le drámákban, zenemûvekben vagy regényben. A mûvészek gyakran féktelen emberek, de csak magánszemélyként.
-- ::''Emberi, túlságosan is emberi''
 
==Róla szóló idézetek==
 
*Isten halott. - Nietzsche. Nietzsche halott. - Isten
 
==Külső hivatkozások==