„Karl Popper” változatai közötti eltérés

*Nyugati civilizációnk legjelentõsebb alkotó elemeinek egyike az, amit "racionalista hagyománynak" neveznék, amit még a görögöktõlgörögöktől örököltünk. Ez nem más, mint a kritikai vita hagyománya, amely nem önmagáért való, hanem az igazság kutatására szolgál. A görög tudomány, hasonlóan a görög filozófiához, e hagyomány termékei közé tartozik, és annak a törekvésnek a produktuma, hogy megértsük a világot, amelyben élünk – a Galilei által alapított hagyomány pedig ennek a reneszánsza volt.

*A tudomány e felfogása szerint – amelyet megpróbálok védeni – mindez annak a ténynek köszönhetõ, hogy a tudósok (Thalész, Démokritosz, Platón Timaiosza és Arisztarkhosz óta) mertek mítoszokat, feltevéseket vagy elméleteket teremteni, olyanokat, amelyek feltûnõfeltűnő ellentétben voltak a józan tapasztalat mindennapos világával, mégis alkalmasak voltak arra, hogy megmagyarázzák a mindennapi tapasztalat világának néhány vonatkozását. Galilei pontosan azért tiszteli Arisztarkhoszt és Kopernikuszt, mert értelmünk ezen ismert világán túllépni merészeltek.

*Egyesek számára a tudomány még mindig nem egyéb, mint feldicsõítettfeldicsőített barkácsolás – "mechanika"; nagyon hasznos, de veszélyes is a valódi kultúrára, azzal fenyeget minket, hogy megvalósul a shakespeare-i "mechanikusok", a csaknem-írástudatlanok uralma.

*Az esszencialista tétel, amelyet támadok, csak az, hogy a természettudomány végsõvégső magyarázatra törekszik; egy olyan magyarázatra, amely (lényegében, vagy természeténél fogva) tovább nem magyarázható, és nem is igényel bármiféle további magyarázatot.

*Összegezve azt mondhatjuk, hogy az instrumentalizmus nem tud számot adni annak fontosságáról a tiszta tudományban, hogy szigorúan ellenõriznünk kell az elméleteknek még a legtávolabbi következményeit is, mivel nem képes számot adni a tiszta tudomány képviselõjének az igazság és hamisság iránti érdeklõdésrõlérdeklődésről. A tiszta tudomány erõsenerősen kritikus hozzáállásával szemben az instrumentalizmus attitûdjeattitűdje (hasonlóan az alkalmazott tudományhoz) az alkalmazás sikere fölötti megelégedésé. Így ez tehetõ felelõssé a kvantumelmélet újabb keletû stagnálásáért.

*Az esszencializmus megszokott világunkat puszta jelenségnek tekinti, amely mögött felfedezi a valódi világot. E felfogást el kellett vetni, amikor felismertük azt a tényt, hogy elméleteink mindegyikének világa magyarázható további világokkal, amelyeket további elméletek írnak le – az absztrakció, az általánosság és az ellenõrizhetõség egy magasabb fokán álló elméletek. A lényegi vagy végsõ valóság tétele együtt omlik össze a végsõvégső magyarázatéval.

*Elfogadom azt a nézetet (amit már az igazság klasszikus vagy korrespondencia elmélete is magába foglalt), hogy akkor és csak akkor tekinthetünk egy tényállást "valóságosnak", ha az ezt leíró kijelentés igaz. Súlyos tévedés volna azonban ebbõlebből arra következtetni, hogy egy elmélet bizonytalansága, azaz hipotetikus vagy sejtésszerû jellege bármilyen értelemben csökkentené azt az igényt, hogy valamit valóságosat írjon le.

*Ha nem tudjuk, hogyan ellenõrizzünk egy elméletet, akkor joggal kételkedhetünk abban, hogy van-e egyáltalán valami olyan valóság (vagy valóságos szint), amelyet a kérdéses elmélet leírna; ha pedig pozitíve tudjuk, hogy nem lehet ellenõrizni, akkor kételyeink növekedni fognak; arra gyanakodhatunk, hogy egy puszta mítoszról vagy mesérõlmeséről van szó. Ha azonban egy elmélet ellenõrizhetõ, akkor ebbõlebből az következik, hogy bizonyos fajta események nem következhetnek be; s így az elmélet állít valamit a valóságról.

*Nem tudom elképzelni, hogy egy univerzálék nélküli nyelv mûködhetne; az univerzálék használata pedig arra kényszerít bennünket, hogy elfogadjuk a diszpozíciók realitását, legalább sejtéseket tegyünk rájuk vonatkozóan – ha nem is kell végsõvégső és tovább már nem magyarázható diszpozíciókat, vagyis lényegeket feltételeznünk. Mindezt kifejezhetjük úgy is, hogy téves a szokásos megkülönböztetés a "megfigyelési terminusok" (vagy "nem teoretikus terminusok") és a teoretikus terminusok között, mert bizonyos mértékig minden terminus teoretikus, jóllehet némelyik inkább az, mint mások; ugyanúgy, ahogy azt mondtuk, hogy minden elmélet sejtésszerû, noha némelyik sejtésszerûbb, mint mások.