„Danyiil Harmsz” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
A lincs törvénye
25. sor:
 
Amikor a hatodik is lezuhant, eluntam nézni őket, és elindultam a Malcevszkij piacra, ahol – mint hallom – kötött sálat ajándékoztak egy vak embernek.
 
 
 
31 ⟶ 30 sor:
 
Nos, elment egyszer egy ember a munkahelyére, az úton pedig találkozott egy másik emberrel aki, miután vásárolt egy veknit magának, épp hazafelé tartott. És tulajdonképpen ennyi az egész.
 
 
'''A lincs törvénye'''
 
Petrov felül a lovára és beszédet intéz a tömeghez arról, hogy mi lesz, ha a Várospark jelenlegi helyén felhúznak majd egy felhőkarcolót, amerikai módra. A tömeg figyel és teljesen egyetért. Petrov felír valamit a jegyzetfüzetébe. A tömegből kiválik egy középmagas ember és megkérdi Petrovot, hogy mit jegyzett fel magának. Petrov azt feleli, hogy ez csak őrá tartozik. A középmagas ember erősködik. A párbeszéd eldurvul. Kitör a veszekedés. A tömeg a középmagas ember pártján áll, Petrov meg, hogy mentse az életét, megsarkantyúzza lovát és eltűnik a sarok mögött. A tömeg zúgolódik, és mivel nincs a közelében más áldozat, megragadja a középmagas embert és leszakítja a fejét. A leszakított fej a kövezetre gurul és megáll a lefolyócsatorna szájánál. A tömeg, miután lecsillapította szenvedélyét, szétszóródik.
 
1935.
 
==Gyerekversek==