„John Steinbeck” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
2. sor:
 
 
== Idézetek az Édentől keletre című regényéből ==
 
* (Lee:) Tudja - kezdte tétovázva -, nem sok dolgot kívántam életemben. Nagyon korán megtanultam, hogy nem jó, ha az embernek kívánságai vannak. A kívánság jól megérdemelt csalódást hoz, semmi mást.
 
*Két év után úgy éreztük, meg tudjuk közelíteni azt a maga tizenhat versét, a Teremtés Könyvének negyedik fejezetéből. Az én öreguraim is úgy érezték, hogy ez a két szó: „uralkodni fogsz” és „uralkodjál” - igen nagy jelentőségű. És az eredmény, az arany, amit a hosszú bányászat eredményezett, ez volt: „Lehetőséged van rá.” Vagyis: neked megvan a lehetőséged arra, hogy legyőzd a bűnt, hogy uralkodjál rajta.<br> Az amerikai Standard Biblia megparancsolja az embereknek, hogy győzedelmeskedjenek a bűn fölött, és ezen az alapon a bűnt egyszerűen tudatlanságnak lehet nevezni. Jakab király Bibliája megígéri, hogy „uralkodni fogsz” a bűnön, ami annyit jelent, hogy az emberek bizonyára győzedelmeskednek majd a bűn fölött. De a héber szöveg a „timsel” szót használja, ami annyit jelent: „lehet” vagyis választást enged az embernek. Talán ez a legfontosabb szó az egész világon. Arra utal, hogy nyitva áll az út. A felelősséget visszahárítja az emberre. Mert ha igaz, hogy lehetőséged van megtenni valamit, akkor arra is lehetőséged van, hogy ne tedd meg. Érti már?
Az amerikai Standard Biblia megparancsolja az embereknek, hogy győzedelmeskedjenek a bűn fölött, és ezen az alapon a bűnt egyszerűen tudatlanságnak lehet nevezni. Jakab király Bibliája megígéri, hogy „uralkodni fogsz” a bűnön, ami annyit jelent, hogy az emberek bizonyára győzedelmeskednek majd a bűn fölött. De a héber szöveg a „timsel” szót használja, ami annyit jelent: „lehet” vagyis választást enged az embernek. Talán ez a legfontosabb szó az egész világon. Arra utal, hogy nyitva áll az út. A felelősséget visszahárítja az emberre. Mert ha igaz, hogy lehetőséged van megtenni valamit, akkor arra is lehetőséged van, hogy ne tedd meg. Érti már?
 
==Külső hivatkozások==
{{wikipédia}}