„Nagy Endre” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Idézetek: A kabaré regénye
6. sor:
 
*[[Kosztolányi Dezső]], a költő, az író, a fölényesen művelt ember szerény reporteri álruhában elindul előkelő magányából, bejárja a város utcáit, piacait, műhelyeit, hogy a megszokott, tudomásul vett funkciókban megkeresse a lelket. Bába, katona, gyógyszerész, rendőr, sírásó, - akárkivel áll is szóba, az ő parancsoló egyéniségének szuggesztiójában beszél és vallomásával az egész „brans”-ot világítja meg. A válaszok minden szaván érezni a reporteri becsületességgel megörökített életet, igazságot, de ezek a válaszok Kosztolányi Dezső kérdéseinek a függvényei és Kosztolányi nagy író: tehát tud kérdezni. :''Alakok. Kosztolányi Dezső könyve (recenzió, Nyugat, 1929.)''
 
*Abban a különös helyzetben vagyok, hogy történelmet írhatok egy olyan műfajról, melynek születésénél is tanúskodtam. Ez a műfaj megszületett, kivirágzott, termő magját szétszórta, aztán kivénült, elhalt, és életének tömérdek szemtanúját erejének teljességében hagyta hátra. Maga a kabaré már rég nincs meg, az új kor ízlése még a nyomát is eltakarta, de bizonyára Önök közt is sokan akadnak, akik jelen voltak azon a bizonyos, nevezetes estén, amelyen váratlanul, meglepetésként toppant először a közönség elé. Egy kurta emberöltő töredéke elég volt hozzá, hogy életpályáját lefussa, a születéstôl a halálig. ''(A kabaré regénye; 1935)''
 
*Írók, zeneszerzők, színészek roppant tömege kapott foglalkozást, de a kabaré nemcsak az ő számukra lett a magasabb rendű fejlődés iskolája, hanem a közönség is megszokta, hogy itt találkozik először azokkal az újszerű próbálkozásokkal, amelyeknek végső kiteljesülését a nagyobb színpadoktól várhatta. ''(A kabaré regénye; 1935)''
 
==Külső hivatkozások==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikiquote.org/wiki/Nagy_Endre