„Friedrich Nietzsche” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Varga Réka (vitalap | szerkesztései)
Varga Réka (vitalap | szerkesztései)
14. sor:
 
===Harmadik alkotói periodus===
Egy ösvény, mely dacosan vezetett föl zuhanó kőtörmeléken keresztül, gonosz, magános ösvény, melyen nem nőtt már se fű, se fa: egy hegyi ösvény csikorgott lábam daca alatt. <br>
Némán lépkedve kavicsok gúnyos nyikorgása közt, széttaposva a követ, melyen elcsúszott: im-ígyen kényszeríté magát lábam fölfelé.<br>
Fölfelé: - hogy dacoljon a szellemmel, mely lefelé húzá, a mélységbe húzá, a nehézség szellemével, sátánommal, esküdt ellenségemmel.<br>
Fölfelé: - ámbátor rajtam ült, a félig törpe, félig vakondok; bénán, bénítóan, fülembe ólmot, agyamba ólmos gondolatokat csöpögtetve.<br>
"Óh Zarathustra - mormogá keserű gúnynyal, szótagot szótag után hebegve - óh, bölcsesség köve! Magasra dobtad magad, de minden földobott kőnek - esnie kell!<br>
Óh Zarathustra, bölcseség köve, te parittyakő, te csillagromboló! Magadat dobtad magad oly magasra, de minden földobott kőnek - esnie kell!<br>
Magadra ítéltetve és tulajdon megkövezésedre: óh Zarathustra, messze dobtad ugyan a követ, - de te reád esend az vissza!"<br>
Erre elhallgatott a törpe; és ez soká tartott. Hallgatása azonban nyomasztó volt nékem; és az ilyetén együttlétben az ember valóban magánosabb, mint magában!<br>
Fölfelé hágtam, tovább, tovább, álmodék, gondolkodám, - de minden nyomott. Beteghez valék hasonlatos, kit elfáraszt gonosz kínja, és kit álmából még gonoszabb álom ébreszt föl. <br>
De van bennem valami, a mit bátorságnak hínak: ez eleddig agyonütött bennem minden bátortalan kedvet. Ez a bátorság parancsolá, hogy végre megálljak és így szóljak: "Törpe! Te! Vagy én!" <br>
Mert bátorság a legjobb agyonütő szerszám, - bátorság, amely támad: mivel minden támadás pengő játék.<br>
Az ember pedig a legbátrabb állat; ezzel bírt le minden állatot. Pengő játékkal bírt le minden fájdalmat is; az emberi fájdalom pedig a legmélyebb fájdalom.<br>
A bátorság agyonüti a mélység szédületét is: és hol nem áll az ember mélységek szélén! Avagy látni nem annyi-e, mint - mélységeket látni?<br>
Bátorság a legjobb agyonütő szerszám: a bátorság agyonüti az együtt-szenvedést is. Az együtt-szenvedés pedig a legmélyebb mélység: a milyen mélyre belenéz az ember az életbe, olyan mélyre néz a szenvedésbe is.<br>
Bátorság a legjobb agyonütő szerszám, a bátorság, a mely támad; az még a halált is agyonüti, mert így szól:<br>
"Ez vala az élet? Rajta! Még egyszer!"<br>
Az ilyen szóban pedig sok a pengő játék. Kinek füle van az hallja.<br>
 
"Megállj, törpe!" - szólék. - "Én! Vagy te! De én vagyok az erősebb kettőnk között -: te nem ösméred mélységes gondolataimat! Azt - te nem bírnád elviselni!"<br>
Ekkor megkönnyebbített valami történet: mert a törpe leugrott vállamról, a kiváncsi! És ott gunyasztott előttem egy kövön. És éppen kapubejárás előtt állánk meg.<br>
Lásd ezt a kaput! Törpe! - folytatám -: ennek két arca vagyon. Két út találkozik itt: ezeken még senki sem ment végig.<br>
Ez a visszavezető hosszú utca: örökkévalóságig tart. És az a hosszú utca kifelé - ez egy másik örökkévalóság.<br>
Ellentmondanak egymásnak ezek az utak: éppen egymás fejéhez ütődnek: - és itt, ennél a kapunál találkoznak. A kapu fölött ez vagyon irva: "Pillanat."<br>
De ha ki egyikükön tovább menne - és mindig távolabb: hiszed-e, törpe, hogy ezek az utak örökké ellentmondanak egymásnak?" <br>
"Minden egyenes hazudik" - mormogá hányi-vetin a törpe. - "Minden igazság görbe, az idő maga is körvonal."<br>
"Te, nehézség szelleme! - mondám haraggal, - "ne vedd túlságosan könnyen a dolgot! Különben ott hagylak gunnyasztani, a hol gunnyasztasz, te béna - pedig én magasra vittelek!<br>
Lásd, - folytatám - ezt a pillanatot! Ettől a pillanat-kaputól hosszú, örök utca vezet visszafelé: mögöttünk örökkévalóság vagyon. Nem kell-e, hogy az, a mi mindenek közül megeshetik, már egyszer megesett, megtétetett, mellettünk elfutott légyen?<br>
És ha már minden volt: mit tartasz, törpe, erről a pillanatról? Nem kell-e, hogy már egyszer ez a kapubejárás is volt légyen?<br>
És vajjon nincsenek-e mindenek oly erősen egymásba bogozva, hogy ez a pillanat minden jövendőket maga után vonjon? Tehát - még magát is?<br>
Mert mindennek, a mi futni tud: ezen a hosszú úton kifelé is - kell még egyszer futnia!<br>
És ez a lassú pók, a mely a holdvilágban mászik, és maga ez a holdvilág, és én és te a kapubejárásnál, egymással susogva, örök dolgokról susogva - nem kell-e, hogy már egyszer mi is voltunk légyen és nem kell-e visszajönnünk és azon a másik utcán futnunk, kifutnunk, magunk előtt, ezen a hosszú borzadályos utcán, - nem kell-e örökkön-örökké visszatérnünk?<br>
Im-ígyen beszélék és egyre halkabban, mivelhogy féltem tulajdon gondolataimtól és rejtett gondolataimtól.
:''Im-ígyen szóla Zarathustra (III. rész 1. fejezet)''
 
==Külső hivatkozások==