„Madách Imre: Az ember tragédiája” változatai közötti eltérés

... nekünk pedig, ha nehány nagy írónk van, de nagy irodalmunk nincs. Azért bizonyos, hogy Az ember tragédiáját Faust mellé állítani, sőt talán még megismerni is, a külföld nem fogja. Nekünk pedig úgy tetszik, hogy a világ egyik legnagyobb elméjének e remekművét el nem éri is, de van pont, melyben felülmúlja. S ez - éppen eszmei tartalma, nagyszerű koncepciója. Mert Az ember tragédiájának írója nagy gondolkodó, de e tehetségével képzelőereje nem áll egyensúlyban, holott e kettőnek egyensúlya tenné a művészt. Költeménye hatalmasan van kigondolva, gyöngébben megalkotva..."

Azon misztikus viszony előállítása helyett, melyben van ember a jó és rossz szellemmel, inkább az adatik, melyben van csupán az ördöggel; miért Az ember tragédiájának alapeszméje Luciferben van megtestesülve, az indokok tőle származva, és a történelemből oly események kiszemelve és összeállitva, melyeket a rossz lélek sugallata után vitt véghez az ember, vagyis az embervilági történelemnek ördögi része. Ha így: akkor a Tragédiának organikus baja van, mely a koncepcióban gyökerezik; ez okból következetessége ferdeség, élő földje visszaélés, s maga mint egész egy nagy dialektikai-kompozíció, mely az ember létének, rendeltetésének misztériuma helyett, pályájának misztifikációja."

:: Erdélyi János; ''Magyarország'', 1862

... minden személyben csak Madách beszél; Ádámban olyan figyelemgerjesztő komolysággal, mikor lelkes szónoklata már mindjárt érdeket ébresztett <ref>[utalás Madách 1861. május 28-i országgyűlési beszédére]</ref> - Luciferben pedig azon kedélyességgel, sans gène, mint ebéd után a színház-téri kioszkban vagy Kuglernél. (...) Évában vékonyabb hangot próbál, ami azonban legkevésbé sem akar neki sikerülni; és így egy percig sem vagyunk megfosztva azon szerencsétől, hogy eleitől végig maga a szellemdús szerző szavát halljuk."

„AA 8-ik képben nem tartottam szükségesnek, hogy Kepler-Ádám bortól merüljön álomba, és úgy álmodja meg a francia nagy forradalmat. Veszedelmes dolog egy megcsalt öreg férjet mutatni, amint borban keres vigasztalást, s aközben a legfönségesebb eszmék ábrándjaiba merül."

„AA darab tetszik mindazoknak, kik a liberalizmusban s a francia forradalom elveiben látják a világ teljes megromlásának okát, mert a mű iránya reakcionárius, s ez a mostan divatban lévő politikai áramlatnak tökéletesen megfelel, midőn oly világnézetet hirdet, melynek logikai következése azon tan, melyet különben Epikurnak szoktak tulajdonítani, hogy ti. az élvezet az életnek valódi célja."

(:: Pulszky Ferenc „Különvéleménye"„Különvéleménye”; ''Pesti Napló'', 1883)

„VigasztalanVigasztalan és zavaros pesszimizmus tölti be Az ember tragédiáját; minden hiábavaló, a hatalom, a tudás, a hit, a szabadság, egyszóval az emberiség múltja, jelene és jövője. Mindezt tucatnyi, Adámtól, Évától, a paradicsomtól egészen a »jövő államának« gépterméig terjedő élőkép-sorozatban, pompás díszletekkel és rímes-rímtelen közhelyekkel demonstrálja. Ha Jókai Mór Madách »enciklopédikus tudását« csodálja, úgy mi bizonyos mértékig a honfitársi hűség e nyaktörő teljesítményét csodáljuk. (...) A polgári költészet elmúlt, s nem utolsósorban a polgári Faust-költeménnyel is ez a helyzet."

Engedje meg mindenekelőtt, hogy megköszönjem Önnek a megtisztelő ajánlatot, fordítanám le az Ön részére Madách Imre ''Emberi tragédiá''ját. Ezt a költeményt joggal számítják a magyar irodalom legjobb alkotásai közé. Nagyon szívesen fogok hozzá ehhez a fordításhoz. Maga a költemény megvan nekem és jól ismerem."

Oly kiváló gondolkodó is, mint Prohászka Ottokár, tévesen ítélte meg a művet és pesszimista világnézetűnek tartotta. (...) Pedig aki elfogulatlan szemmel olvassa a művet, Madách költészetétől önként vezetteti magát és beleéli magát az ő világába, az előtt elsímul minden ellentét és csak filozófiai mélységet és esztétikai gyönyörűséget talál. (...) "Ember, küzdj, és bízva bízzál" - a műá végső akkordja és végső eredménye, ehhez nem tudtak a magyarázók a mű részletes elemzésével eljutni és ezt láttam a mű tervével igazolva. (...) Az embernek, ki mint filozófus végignézi az emberiség történetét, az egyes ember sorsát és mérlegeli a tudás véges értékét, tragédiája az, hogy tudásán kétségbe kell esnie, ha nem egészíti ki és tetőzi be a hittel. (...) De ha a véges tudás a Gondviselésbe vetett hittel egészül ki, az ember erőt érez magában a földi küzdelemhez, hiszi, hogy az emberiség kudarcai ellenére is halad, s az egyes embert földi szenvedéseiért megjutalmazza Isten az örök életben. Az ember tragédiájából, a tudás pesszimizmusából van fölemelkedés a hit optimizmusába."

„ÉnÉn Madáchot Széchenyin keresztül értettem meg. Amíg naplókat olvastam, főként a Hitel előttieket, mindig a Tragédia Ádámjára kellett gondolnom. Ugyanaz az izgatott tett-vágy, s ugyanaz a nemes összeférhetetlenség a tettek világával.

„BárBár Madách nemigen merít a fausti hagyományokból, az emberi sors plasztikus ábrázolásával, emberdrámájának kiformálásával a Faust-anyag magjához ér. Ami feltűnő, hogy Madáchot több szempontból is Goethe-követőnek tekintik (...) A nagy magyar költő mégis saját ihletére támaszkodott, amikor a fennkölt és a semmi szellemét egymással szembeállította.