„Karl Popper: Test és elme” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Varga Réka (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
a helyesebb idézőjelek
1. sor:
A "'''Test„Test és elmeelme”'''" című könyv [[w:hu:Karl Popper|Karl Popper]] 1969--banben az ''Emory Egyetemen'' tartott előadássorozatán alapul. A könyv az elme-test interakciójának egy olyan elméletét fejti ki, amely összefügg az evolúciós kialakulással, az emberi nyelvvel, és azzal, amit a 60-as évek közepe óta "3„3. világnak"világnak” nevezett.
 
A könyv témája dióhéjban: a test és az elme kapcsolatának megértéséhez először is fel kell ismernünk az objektív tudásnak, mint az emberi elme objektív és autonóm alkotásának létezését, és annak módját, ahogyan ezt a tudást a kritikai problémamegoldás szabályzórendszereként felhasználjuk.
11. sor:
 
Az elsőt ezek közül néhány példa segítségével fogom elmagyarázni.
:1. Mondjuk a következőket:<br>"''Jól ismert'', hogy a víz hidrogénből és oxigénből áll";áll”, vagy "''Az jól ismert'', hogy az atom és az atommag szerkezete megmagyarázható az úgynevezett elemi részecskék fogalmával, de az nem ismert, hogy vajon az elemi részecskéknek van-e saját szerkezetük: ez még nyitott probléma"probléma”.
 
Ezek a példák megmagyarázzák, hogy mit is értek azon, hogy "objektívértelemben„objektívértelemben vett tudás"tudás”.
 
:2. A következő példák megvilágítják a szubjektív értelemben vett tudást:
:"''Tudta'', hogy túllépte a sebességkorlátot."
:"''Tudta'', hogy a víz oxigénből és hidrogénből áll."
:...
:"''Érezte'', hogy hűvös van."
 
Érdekes megfigyelni, hogy a legtöbb filozófus, bár nem mindegyik, csak a szubjektív értelemben vett tudást (...) tárgyalja. (...) És ha egyáltalán tárgyalják az objektív tudást, legtöbbjük abból a feltételezésből indul ki, hogy az objektív tudás teljesen megmagyarázható a szubjektív tudás fogalmával.