Gyurkovics Tibor

Gyurkovics Tibor (Budapest, 1931. december 18. – 2008. november 16.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, pszichológus.

Idézetek verseiből

Péntek

Elvétem már a tárgyakat. A lényeg
elsikkad már a télből és a nyárból,
az azelőtt okosra nézett képek
hada most semlegesen vádol.

Az azelőtt fölépített varázshegy
most egycsapásra össze-vissza omlik,....

A májusi hold…

A májusi hold mint a kobold
ragyog a fekete éjben
mutatja hogy az ablakok
közül nem menekülök én sem.....

Vers a Mikuláshoz

Miki, Miki, Mikulás,
hova bújsz, hova állsz,
mennyi aranyat találsz
a csomagban?

Vár rád a gyerekcsapat,
ide add, oda add
a cukrot, a kosarat,
gyere gyorsan!

Azt hiszed, nem láttalak
a jegenyefák alatt?
Lopództál egy nagy halom
dióval a válladon!....

Anyám mennybemenetele

Utól kell érnem az anyámat
alig három lépésre megy előttem
és én tántorgok a nyomában
egész közelről mellbe lőtten
még vérzek de már hegedek
belülről hull a mellkasomba
a vércsepp mint egy meredek
hegyre állított homokóra ...

Élő ember

(Salfedi bohócmester dala)

Élő ember élő embert
nem szeretett még úgy mint engem
te szerettél és én szeretlek
élő ember élő embert…
Most ha kiadnák a parancsot
meg kell halni ahogy parancslod
én vagyok az aki meghalok
s te is meghalsz ahogy meghalok
Most csak a fény van agyonvakító
egymást a gödörbe taszító

Két test

Az ágyra vetve fekszik mint a rongy a test maga cipőtlenül a térben ki valaha a hősök hőse volt puhán hever önmaga ellenében Milyen napfényre örült és dalolt! ha maga élt is szurok feketében rajongó sasként röpült ragyogón maga az Isten sem tarthatta féken... </poem >

A Horror Club-ban…

A Horror Club-ban félhomály
és pillanatnyi csend lett
megrendelve a tepsi már
megáll az ágyam mellett

Nők balladája

Az életem köszönhetem
a nőknek, akik megszerettek,
s ahogy egyiptomi helyen
Mózest, a kosarukba tettek,
hogy később megtaláljanak,
ha elsodor az ár, a víz
keblük közé s mint egy patak
zúgjak beléjük magam is.

A város pillanata

Fölszállanak a szívembe a színek
ahogy Veszprém tetőit bámulom
csontváry-kék egekre kifeszítve
lebeg könnyedén a nehéz Bakony
És percről percre változik a kép
a kékvörös most ólilába vált át
a kétméteres kis kőbalkonon
ki-ki siratja önnön ifjuságát...