Szergej Alekszandrovics Jeszenyin

Szergej Alekszandrovics Jeszenyin, 1895. október 3. – 1925. december 28., orosz lírai költő

Versei

A róka (fordította: Erdődi Gábor)

Mint a harkály, hánykodott az este,
vérvörös a táj, nyirok tapad,
rőt fejét riadva égre szegte,
vérző nyelve sebre leragad.

Sárga farka hóba hull parázslón,
ajkán rothadt répa lángja ég...
Dér s föld égett szaga száll a lápon
S csendesen csepeg a vére még...

Füstölög az este (fordította: Rab Zsuzsa)

Füstölög az este, kandúr ül a sutban,
ima rebben: "Bízzunk édes Jézusunkban!"

Ködök kavarognak, hajnalok lobognak,
vörös fény a leple cifra ablakoknak.

Hideg holdfény (fordította: Illyés Gyula)

---
Odvas fűzfák bús útmenti rendje,
kenetlen kordék gyász-éneke -
fognám fülemet a tenyerembe,
ha megint hallgatnom kellene.

Kis kunyhó-ablak, már nem világítsz,
nem hatol szívemig sugarad.
A szirom-zúzmarás almafát is
gyűlölöm sivár helye miatt.

Lelkemet más vonzza már. A vén hold
tüdőbajos világa alatt,
szülőhazám, kőből és acélból
látom nőni új hatalmadat!

Hóförgeteg (fordította: Rab Zsuzsa)

Pergessétek, napok, a régi rokkát.
Az idők rendjén
nem fordíthatok.
Magammal dűlőre sosem jutok hát?
Kedves-magamnak
idegen vagyok.

Olvasnék - könyvem kiesik kezemből.
Ásítok,
álom húzza a fejem.
Kinn
vontatott sírású szél dörömböl,
baljóslatú,
mint halálfélelem.

Rekedten dünnyög
kinn egy lombja foszlott
juharfa, a múltat idézgeti.
Juharfa-e?
Vagy inkább szégyenoszlop?
Akasztanak rá?
Fejsze dönti ki?

Elsőnek
engem kössenek fel
ágára, hátragúzsozva kezem,
amért rekedt,
bajt jósló énekemmel
hazámat
álmából ébresztgetem!

Ifjúságod széthordta más (fordította: Rab Zsuzsa)

Ifjúságod széthordta más.
De megmaradt, nekem maradt meg
hajadban a füstszín varázs,
s őszi fénye fáradt szemednek.

Ó, édes ősz kora! Nekem
szebb ez, mint járni tikkadt nyárban.
Jobban szeret képzeletem
téged a lágy ősz sugarában.

Szívem igaz lett és erős.
S a suttogók szemébe vágom:
nem vagyok már tivornyahős
zabolatépő éjszakákon.