„121 versidézet magyar költőnők műveiből” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
1 324. sor:
 
==100. - 110.==
'''100. Ujfalvy Krisztina: Anyai fájdalom'''
 
<poem>
Vad házasságomnak, s különös létemnek,
Egyetlen gyümölcse, s lánca életemnek!
Eltávozásoddal be üresen hagyád
Hajlékom, melyben nem talál sehol anyád.
</poem>
 
 
'''101. Ujfalvy Krisztina: A magánossághoz'''
 
 
<poem>
Most oh csendes magánosság!
Öleld meg lelkemet;
Életbarát jó reménység!
Most ne hadd szívemet.
Midőn sorsom hideg szele
Kedvemről mindent leszele:
Bennetek találom
Életem s halálom.
Nedves szemem titkon gyüjti
Könnyeit egymásra;
Szorult keblem sohajtásit
Halmozza rakásra.
Lehelletem útját bontja
Kinzott életemet rontja
Méltatlan szenvedés,
Fájdalom s epedés.
</poem>
 
 
'''102. Ujfalvy Krisztina: Emlékezet'''
 
 
<poem>
Emlékezet! kínos vagyona létünknek,
Boldog s boldogtalan birtoka éltünknek;
De mért jösz nyomomba nyugalmam helyére,
Letapotod lelkem insége mélyére…
Fáj, kétszer fáj amit jajgatni nem lehet,
Bús környülállásom de másképp nem tehet.
</poem>
 
 
'''103. Ujfalvy Krisztina: A hold'''
 
<poem>
Szebb idők, szebb estvék még szebb királynéja,
Nemesebb érzésű lelkek barátnéja,
Szép hold! andalgásom, enyelegvén veled,
Engedd el, ha bennem most irigyed leled.
Annál inkább, mivel találhatsz még sokra,
Szemeid magoknak kivánó társokra:
Kik ha határtalan látásodat birnák,
Távollétők terhét könnyebben hordoznák.
</poem>
 
 
'''104. Dukai Takách Judit: Az én lakhelyem'''
 
<poem>
Egy csendes kalibám itt, hol a szép Rába
A virágos rétek partjait locsolja,
Tőled, szent természet érzése, hiába,
Szivemet semmi tárgy másfelé nem vonja.
Távol a nagyvilág fényes lármájától,
Félrevonva annak csábitó gőzétől,
A hízelkedőknek menten csapatjától,
Nyugodtan sok veszély ragadó tőrétől:
</poem>
 
 
'''105. Dukai Takách Judit: Báró Wesselényi '''
 
<poem>
Dicső nap! Boldog óra! – te, – mely Wesselényit
Gyenge aetheri szárnyon kisded Dukánkba hoztad,
Áldott nap! mely lelkében tündöklő erényit
Kellemes alakjában lelkemnek megmutattad.
A tudomány becsülése és a hazai
Szeretet tüze fénylett arcája vonásiról;
Most is fülemben zengnek megért bölcs szavai,
Melyek folyvást ömlöttek rózsaszín ajakiról.
</poem>
 
 
'''106. Dukai Takách Judit: A fársáng utolsó órájában'''
 
<poem>
Vége van már a gyönyörű időnek,
Elrepült tőlünk siető futással
S mi kinyílt karral, szemeink utána
Vetve sóhajtunk.
Vissza nem jő már; el, örökre eltűnt.
Puszta a kép, mely maradott sajátunk.
Sors! ha már azt elragadád, miért nem
Oltod el ezt is.
Némaság búsong, hol az égi táncban
Lágy zefirként mi szabadon lebegtünk,
Bús zajok közt reng örömünknek ott most
Szent hagyománya.
</poem>
 
 
'''107. Dukai Takách Judit: Juliskám halálára '''
 
<poem>
Boldog, boldog idők! hová repültetek,
Képzelt arany-várak, hát mind ledőltetek
A semmiség ölébe?
Mikor karjaimmal még ölelhettelek
Mikor enyémnek még nevezhettelek
Reményem tükörébe!
Azt véltem kedvesem, hogy felnevekedel,
Előre láttam már miként törekedel
A jobb lelkek pályáján;
Azt véltem aggkorom támasza majd te léssz,
Jeges ágyam, mohos völgyébe is te téssz
Életem végóráján.
</poem>
 
 
'''108. Dukai Takách Judit: Visszaemlékezés '''
 
<poem>
Oh mért nem hagysz el engemet
Búsító emlékezet!
Te dúlod fel életemet –
Morc képed sírba vezet.
Te zúzod össze szívemet,
Te tiprod el víg kedvemet,
Te munkád, hogy életem
Zokogva szemlélgetem.
Ha mint hajdan víg napjaim
Most is kéjjel folynának,
Vagy emlékező gondjaim
Megpihenni hagynának:
Dicsérnélek, áldanálak.
De hajh! szívem bánatjának
Csak a csendes boldog sír
A várt engesztelő ír.
</poem>
 
 
'''109. Dukai Takách Judit: A beteg Malvina'''
 
<poem>
Mi az ember? egy kinyílt rózsaszál,
A virító kornak tündéres kertjében;
Addig virít mig tövisre talál;
S elhervad éltének legszebb idejében.
Mint örülünk boldog napjainknak!
Fellengve azt véljük félistenek vagyunk,
Képét vesztvén ideáljainknak
Könnyes szemmel látjuk, hogy megcsalattatunk.
</poem>
 
 
'''110. Molnár Borbála: Panasz és siralom'''
 
<poem>
Bús szívem háborúi olyan nagyok,
Mint a tengeren szélvészben a habok.
Én istenem! nincs mint tennem
Ha nem segitesz mélységben borúlok
Gyötrelmim napról napra nevekednek
Bánat habjai reám törekednek
Nincs segítőm, nincs enyhítőm
Szívem fájdalmi csak mind öregbednek
Melyért szemeim sós forrássá válnak
Kikből könnyeim mint patakok folynak
</poem>
 
==111. - 121.==