„Galaxis útikalauz stopposoknak” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Peti610 (vitalap | szerkesztései)
folytatás
Peti610 (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
282. sor:
*Reménykedett és imádkozott, hogy ne legyen halál utáni élet. Aztán rájött, hogy ez így ellentmondásos, és ezért csak reménykedett abban, hogy nincs hálál utáni élet.

== Viszlát, és kösz a halakat! ==
===Bevezető===
Többen mindinkább úgy vélték, hogy kár volt lejönni a fáról. Mások egyenesen azt állították, hogy
felmenni is kár volt rá, jobb lett volna, ha ki se bújnak az óceánból. Ám egy csütörtöki napon, csaknem kétezer évvel azután, hogy valakit felszögeztek a fára, mert azt mondta, milyen remek is lenne, ha az emberek a változatosság kedvéért kedvesek volnának egymáshoz, egy rickmansdorfi kávéházban magányosan üldögélő lány rájött, hol volt kezdettől a hiba, és hogyan lehetne a világot kellemessé és széppé tenni. A megoldás ezúttal helyes volt, bevált volna, és még csak föl se szögeztek volna senkit sehová. Bármily szomorú is, a leány nem jutott el a telefonig, hogy beszámolhasson valakinek a felfedezéséről, mert egy szörnyen ostoba katasztrófa meggátolta benne, a megoldás így mindörökre elveszett. Ez a történet a leányról szól.

===Huszonegyedik fejezet===
A probléma az (vagy legalábbis az egyik, mert elég sok van belőle), - hogy egy jelentős része folyamatosan akadályozza a polgári, kereskedelmi és büntető törvényszékeket a Galaxis minden részében,különösen, ahol lehetséges, a legmegvesztegethetőbbeket - ez.

Az előző mondatnak van értelme. Nem ez a probléma.

A probléma:

A Változás.

Olvasd el még egyszer és érteni fogod.

===Huszonharmadik fejezet===
- Az élet - mondta - olyan, mint egy grapefruit.

- Ej, és miért?

- Nos, olyan narancssárgás-féle, és gödröcskés a külseje, nedves és tintahalszerű a közepe. És belül
magok is vannak. Ja, és van olyan ember, aki felet megeszik reggelire.

===Huszonötödik fejezet===
A következő fejezetekben a Galaxis kér segítséget Arthurtól szó lesz még egy űrutazásról is,
és választ kaphatunk a következő kérdésekre: "Mi ő: ember vagy egér?" Érdeklődik más iránt is, mint
a tea vagy az élet más formái? Nincs lelke? Nincsenek hobbijai? És egyáltalán nem csinál az
égvilágon semmit? Akik ezt tudni szeretnék, olvassanak tovább. A többiek talán lapozzanak hátra az utolsó fejezethez, ami egy egész jó rész és Marvin is szerepel benne.

===Harmincegyedik fejezet===
A felirat ez volt:

'A pálcikát körülbelül a közepénél fogd meg. A kihegyezett végét vedd a szádba. Illeszd a fogaid közé, csorbíts ki, utána rághatod. Leginkább ki-be mozdulatokkal szokás.'

- Azt hiszem - mondta Wonkó a Normális -, hogy a civilizáció, ami annyira elvesztette a fejét, hogy részletes utasításra van szüksége ahhoz, hogy egy fogpiszkálót használni tudjon, az már nem az a civilizáció többé, amiben én élni tudok és amiben normális tudok maradni.

===Harmincötödik fejezet===
A Galaxis Útikalauz villámgyorsan és tévedhetetlenül - ami mindig páratlan a maga nemében, figyelembe véve a forgalomban lévő példányok ötmillió-kilencszázhetvenötezer-ötszázkilenc oldalát - azt mondja a Szíriusz Kibernetikai Társaság termékeiről, hogy "nagyon könnyű nem észrevenni alapvető használhatatlanságukat mert már az is élményszámba megy, ha egyáltalán sikerül munkára bírni őket.

===Negyvenedik fejezet===
- Sok idő - sóhajtotta - ó, annyira sok idő. És fájdalom, persze, sok fájdalom és sok idő, hogy attól is szenvedjek. Az egyiket vagy a másikat önmagában talán elviselném. De ez az a két dolog, ami igazán kikészít.

- Ha! - csattant fel Marvin. - Ha! - ismételte. - Mit tudsz te a mindigről? Nekem mondod, hogy "mindig", nekem, akit hülye kis megbízatásokkal küldözgetnek szerves életformáitok az időn keresztül, aki most harminchétszer öregebb, mint maga az Univerzum?

- Légy szíves, válogasd meg a szavaidat - köhögte - és légy egy kicsit tapintatosabb.

- Azt hiszem - dörmögte végül mélyről rozsdásan zörgő torkából - most, hogy láttam, jól érzem magam.
És a fények kihúnytak a szemében, egészen és véglegesen.

== Külső hivatozások ==