„Alekszandr Szergejevics Puskin” változatai közötti eltérés

bővítés, átrendezés
(bővítés, átrendezés)
'''Alekszandr Szergejevics Puskin''' ([[w:hu:1799|1799]]. június 6. Moszkva - [[w:hu:1837|1837]]. február 10.) orosz költő író, drámaíró.
 
==VerseiVersek==
[[Fájl:PushkinCoin.jpg|bélyegkép|200px|Puskin az 1999-es orosz 1 rubelesen]]
===AnyeginA falu===
<poem>
Köszöntlek, árva zug, hol béke, munka vár,
Hol ihlet ébredez magános rejtekedben.
Sorsom folyója itt, mint láthatatlan ár,
Folyik derűsen, önfeledten.
Tiéd vagyok, tiéd – a cári kör henyén
Tivornyázó, ledér zaját cseréltem én fel
A békés tölgyek és halk rétek éjjelén
Eszméket érlelő, szabad semmittevéssel.
(…)
 
De most lelkembe vág e tájak szörnyű vádja:
A szántók és hegyek között
Csak szégyent lát, nyomort az emberek barátja,
Tudatlanságot és halálos-vak ködöt.
Melyhez se könny, se jaj nem ér fel:
Az emberpusztító, veszett nagyúri rend
Törvényt tipor cudar, kegyetlen szenvedéllyel;
Csak korbáccsal fizet s a pórtól azt, mi szent:
Munkát, időt rabol – s a jussából kizárja.
A földeken sovány, kisajtolt szolgahad
Lihegve görnyedez az ostorszíj alatt
Az irgalmatlan úr javára.
 
''Franyó Zoltán fordítása''
''(68-69. oldal)''
</poem>
===A nap tüzét===
<poem>
A nap tüzét az árny kioltja;
Lágy esti köd borult a kék vizekre már.
Repess, repess, te készséges vitorla,
Csak tombolj itt alul, sötétlő tengerár!
Egy partra látok, arra messze,
Ott már a Déli Föld bűbájos tája int;
Hová oly nyugtalan kívánkozom megint,
Emlékek mámorába veszve…
(…)
 
Hamis leányok légiója,
Arany tavaszkorom sok titkos árulója:
Mind elfeledtem én!... De nincs, mitől beforrna
A mély szerelmi seb, nincs ír a szívre már…
Repess, repess, te készséges vitorla,
Csak tombolj itt alul, sötétlő tengerár!...
 
''Franyó Zoltán fordítása''
''(80-81. oldal)''
</poem>
===A tengerhez===
<poem>
Ég áldjon, szabadság hatalma!
Utolszor hömpölyög felém
Hullámaid kék áradatja.
Csillámlik rajtuk büszke fény.
 
Jó barát kínját így kiáltja,
Ha végső órán búcsuzik.
Hívásod fájó mormolása
Utolszor is még elbusít.
(…)
 
A föld kihalt… Hová sodorna
Hívásod ismét, óceán?
Mindenütt egy az ember sorsa:
Jólét mögött strázsál mogorva
Zsarnoki gőg, vagy tudomány.
 
Ég áldjon, tenger! Nem felejtem
Ünnepi szépséged sose.
Sokáig zúgni fog fülemben
Morajod esti éneke.
 
Erdőknek, néma pusztaságnak
Elviszem, véled telve még,
Szikláid, öblöd, fényed, árnyad,
Beszédes habjaid neszét.
 
''Fodor András fordítása''
''(136-137. oldal)''
</poem>
===Október 19.===
<poem>
Ejti bíborvörös díszét a rengeteg.
Ezüstös fagy lepi az alvó rétet.
Mogorván néz a nap, nincs benne élet.
Takarják már a környező hegyek.
Lobogj, kandalló, elhagyott szobámban,
S te bor, hidegben jó barát, jövel,
Töltsd keblemet a vigasz mámorával,
Kínom egy percre hadd feledjem el.
(…)
 
Barátaim, szövetségünk mi szép!
Örök és bonthatatlan, mint a lélek,
Derűs, szabad, nem rendítik veszélyek,
Testvér-múzsák közt forrt eggyé ekép.
A végzet minket bárhová vezessen,
Lehet a sors akármely bíztató,
Idegen lesz a föld, de rendületlen
Marad hazánknak Carszkoje Szelo.
(…)
 
''Fodor András fordítása''
''(158-159. oldal)''
</poem>
===Téli reggel===
<poem>
Szobánk borostyán-fénysugárban
Fürdik velünk. Lobog vidáman
A kályha pattogó tüze.
A heverőn tűnődni oly jó,
De ugye jobb a már toporgó
Kancát a szánba fogni be?
 
Gyerünk a reggel friss havába,
Suhanjunk együtt, hív a vágta,
Hajtsuk a szán tüzes lovát!
Űzzük elárvult pusztaságon,
Erdőn, mely oly dús volt a nyáron,
S a régi kedves parton át.
 
''Fodor András fordítása''
''(207. oldal)''
</poem>
===Ördögök===
<poem>
Gyűl a felleg, száll a felleg,
Búvik fenn a holdkaréj,
Záporoznak sűrű pelyhek,
Zord az ég és zord az éj.
Szánon szűz havakba vágunk,
Cseng a csengő: csin-csin-csin…
Szörnyű út ez pusztaságunk
Láthatatlan útjain.
(…)
 
Nő a hóvihar vadulva,
Szél zihál, a ló nyihog.
Nézd csak: ott van, ott les újra,
Nézd, a két szem hogy lobog!
Száguld már a ló riadva,
Cseng a csengő: csin-csin-csin…
S látom, már a rém csapatba
Gyűl a puszta halmain.
 
''Áprily Lajos fordítása''
''(224-225. oldal)''
</poem>
===Ősz===
<poem>
VI.
Hogy mondjam el? Az ősz olyan kedves nekem,
Mint – tán másoknak is – egy tüdőbeteg szép lány,
Aki csak átsuhan a kurta életen,
És csak lankad szegény, panaszszó nélkül, némán,
S nem hallja: hívja már a síri végtelen,
És árnyai közül fogyó mosollyal néz rám;
Arcának még tünő, eleven pírja gyúl,
Ma él, itt van velünk – holnapra sírba hull.
 
VII.
Ó, lankatag idő! Gyönyörűszép igézet!
Megejti lelkemet búcsúzkodó csodád.
Szeretem én nagyon pompás temetkezésed,
Vetkőző erdeid aranyát, bíborát!
(…)
 
''Rab Zsuzsa fordítása''
''(253. oldal)''
</poem>
 
===A három forrás===
<poem>
Az ifjúság forrása balgatag
fut és csobog és csillog és cicázik.
Kasztália a másik neve és
újjáteremtik habjai, ki bágyadt.
 
''Dsida Jenő fordítása''
</poem>
===Téli utazás===
<poem>
Fáradtan ragyogva játszik
a felhőn a holdsugár,
bús, hideg fényében ázik
és búsul a néma táj.
 
Trojkám repül a derengő
éjszakában a havon...
Egyhangúan cseng a csengő...
Bóbiskolok, álmodom.
 
És nótára gyujt a jámscsik.
Ó, hazai, szép dalok!...
Boldogságról szól az egyik,
a másik meg sír, zokog.
 
Tűz seholse! Mindenütt csak
hó és árny és szürkület;
közelednek, maradoznak
a csíkos mérföldkövek.
 
''Szabó Lőrinc fordítása''
</poem>
 
==Anyegin==
''(fordította: Áprily Lajos)''
''(Áprily Lajos fordítása)''
 
<poem>S mikor jött lázas ifjusága,
S megválik tőle könnyedén,
Mint Anyegintól válok én.
</poem>
 
===A három forrás===
 
''(fordította: Dsida Jenő)''
 
<poem>Az ifjúság forrása balgatag
fut és csobog és csillog és cicázik.
Kasztália a másik neve és
újjáteremtik habjai, ki bágyadt.
</poem>
 
[[Fájl:1975_CPA_4540.jpg|270px|A vers illusztrációja egy 1975-ös orosz bélyegen|bélyegkép]]
== Mesék ==
===Mese a halászról meg a kis halról===
''(Vas István fordítotása)''
 
''(fordította: Vas István)''
 
<poem>Az öreg a halat elbocsátja
A küszöbén ül az öregasszony,
Lába előtt ott a törött teknő.
</poem>
 
===Téli utazás===
 
''(fordította: Szabó Lőrinc)''
 
<poem>Fáradtan ragyogva játszik
a felhőn a holdsugár,
bús, hideg fényében ázik
és búsul a néma táj.
 
Trojkám repül a derengő
éjszakában a havon...
Egyhangúan cseng a csengő...
Bóbiskolok, álmodom.
 
És nótára gyujt a jámscsik.
Ó, hazai, szép dalok!...
Boldogságról szól az egyik,
a másik meg sír, zokog.
 
Tűz seholse! Mindenütt csak
hó és árny és szürkület;
közelednek, maradoznak
a csíkos mérföldkövek.
</poem>
 
790

szerkesztés