„Szamuely Tibor (népbiztos)” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Tomeczek (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
9. sor:
 
==Róla írták==
 
*[[Kun Béla]] mellett Szamuely Tibor adta meg leginkább a proletárdiktatúra rendszerének visszataszító jellegét. Ez a nyíregyházai születésű, 29 éves ujságíró Oroszországban, ahová úgy jutott, hogy másfélórai frontszolgálat után hadifogságba keríttette magát, Kun Bélával együtt nyert kioktatást a proletárdiktatúra felállításának és fenntartásának brutális eszközeiben és vele együtt jött vissza Magyarországba, ahol minden emberi érzésből kivetkőzött vérengző fenevadnak bizonyult. Kun Béla inkább óvatosságból és gyávaságból, mint emberies érzések hatása alatt igyekezett a proletárdiktatúra véres cselekményeitől, amelyeket kétségkívül ismert és helyeselt, magát lehetőleg távol tartani. Szamuely kéjjel vállalta azokat. Könyörtelen végrehajtója volt annak a rémuralomnak, amellyel a proletárdiktatúra minden vele szemben mutatkozó ellenszegülést elfojtottés megbosszult. Sohasem törődött azzal, hogy áldozatai bűnösek voltak-e vagy ártatlanok, mert az ő szemében a terror, a bolsevizmus eszméivel nem rokonszenvező emberek megfélemlítése öncél volt, amelyet ártatlan vér kioltásával is szolgálni lehetett.
 
:'' Gratz Gusztáv: ''A forradalmak kora. Magyarország története 1918–1920. Budapest, 1935., 1992., 98–99. ISBN 963 05 6270 7''
 
* Meg kell tanulni Szamuelly Tibor nevét is. Félelmetes, iszonytató légkör veszi körül hol itt, hol ott fölbukkanó, rejtélyes alakját. Ő a könyörtelenség, a hajthatatlanság, a kegyetlenség. Nincs benne semmi emberi. Dermesztően hideg őrült. Utazásai villámgyorsak, a puszta híre vérfagyasztó. Amikor a dunántúli vasutassztrájk kitör - titkos szervezkedésről, persze, még a verebek is csiripelnek - elég Szamuelly fölbukkanása, hogy szétbomoljék az egész mindenre elszánt mozgalom. Ez az ember örök titok marad számomra. Úgy látom, még a nyavalyás kormány is retteg tőle. Folyton várjuk, mikor veri szét bőrkabátos legényeivel a kormányt szovjetestül.
 
: [[Kodolányi János]]: [[Süllyedő világ]]''. Atheneum, 1940, I. köt.
 
==Külső hivatkozások==