„Orbán Viktor” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
4. sor:
== Idézetek, 1989 - 1993 ==
 
*"Ha nem tévesztjük szem elől '56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről."
::(1989. június 16-án a Hősök terén, [[Nagy Imre]] temetésén elmondott beszédéből) [http://www.fideszfrakcio.hu/nyomtathato.php?CikkID=22]
 
 
*"Ha a választásokon csak pártok indulhatnak - amit helytelenítenék -, akkor kényszerűségből talán létre fogunk hozni egy választási pártot, amit azonban a választások után sürgősen feloszlatunk." [...] "A hozzám legközelebb állók, [[Kövér László]] és [[Fodor Gábor]] velem együtt egyfajta szociálliberális meggyőződésűek. A Századvég című lapunknál ugyanakkor dolgoznak olyan reformkommunista szerkesztők is, mint [[Stumpf István]] és [[Wéber Attila]]. Őket változatlanul barátaimnak tartom, de egyszersmind politikai ellenfeleimnek is."
::(HVG, 1989. augusztus 26.)
 
 
*"Mit gondoljunk akkor, amikor az egyik miniszterjelölt meghallgatásakor kijelenti, hogy minden tekintetben helyre kell állítani a '47-es tulajdoni állapotokat. Vagy arról, hogy akad olyan miniszterjelölt, aki szerint a Kádár-rezsim kormányainak minden intézkedése törvénytelen."
::(Parlamenti jegyzőkönyv, 1990. május 22., az Antall-kormány programjának vitája)
 
 
*"...Ugyanakkor határozottan ellent kell mondjak Csurka István képviselőtársamnak a tekintetben, miszerint Magyarországon az állampolgárok a haza szempontjából olyanfajta megkülönböztetés alá esnének, miszerint aki fegyveres szolgálatot vállal, az értékesebb, aki nem vállal az értéktelenebb...Úgy gondoljuk, hogy a haza számára nem az szabja meg egy polgár értékét, hogy valaki vállal-e fegyveres katonai szolgálatot vagy nem. .... A mi elgondolásunk szerint a nevelésnek nincsen helye a hadseregben, bármilyen természetű lenne is az....bármilyenfajta nevelésnek helyét nem találjuk, nem látjuk a hadseregen belül."
::(1990. október 16. 8. ülésszak)
 
 
*"…vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra? Ez a kérdés."
::(Parlamenti jegyzőkönyv, 1991. július 4.) [http://www.mkogy.hu/naplo34/116/1160040.html]
 
 
*"Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt az állam, egyház viszonylatában."
::(Orbán Viktor parlamenti beszéde, 1991. július 4.)
 
 
*"Budapesti értelmiségi körökben kedvelt beszédtéma a Fidesz esetleges kormányra kerülése. A helyzet azonban az, hogy minket senki nem keresett meg ez ügyben, s egy ilyen gyenge kormányban a Fidesz nem is kérne szerepet." [...] "Nem örülünk a szabaddemokratáknál kialakult helyzetnek, de szeretném egyben azt is leszögezni, hogy a Fidesznek nem érdeke, hogy az SZDSZ válsága elmélyüljön vagy elhúzódjon."
::(Népszabadság, 1991. november 25.)
 
 
*"Ha ma megnézünk egy vidéki MDF-es társaságot, azt kell mondanom, hogy nagyon-nagyon rossz közérzettel távozik az ember egy-egy összejövetelről. A tagság kicserélődésének a jele és bizonyítéka, hogy [[Lezsák Sándor|Lezsák]] az MDF alelnökeként visszatért a vezetésbe, és [[Csurka István]] ma az MDF legnépszerűbb politikusa."
::(Beszélő, 1992. március 7.)
 
 
*"...összességében az MDF egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha többé nem fog Magyarországra visszatérni. [...] a XX. század végi modern társadalomtól idegen az a gondolatvilág, amellyel kéretlenül boldogítani akarják a nemzetet. [Az MDF] a társadalommal szemben keres politikai szövetségest az egyházakban". "[...] vajmi kevés esély van arra, hogy a kormánykoalíció pártjaiból korszerű konzervatív párt alakuljon ki"
::(A Fidesz pécsi kongresszusa, 1992. május) [http://www.nol.hu/cikk/373209/]
 
 
*"Saját pártja ügyeiről szólva kifejtette: immár kifejezetten bosszantja, hogy háromnaponként jelenti be egy-egy fideszes országgyűlési képviselő a lemondását. Fodor Gábor, Molnár Péter és immár Ungár Klára lépésére utalva megerősítette: emberileg megérti, de politikusként nem tudja elfogadni e vélhetően összehangolt lépéseket."
::(A Népszava tudósítása egy sajtótájékoztatóról, 1993. november 9.)