„Csontváry Kosztka Tivadar” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
11. sor:
„Amikor Damaszkusz utcáit járom, s a vidéket is szorgalmasan kutatom, előáll görögnek látszó ember, s olasz nyelven mondja: Ön uram nemde egy nagy festményhez keresi a motívumot, de ezt Damaszkuszban nem találja, most jövök Baalbekből, ahol a templomot a legszebb megvilágításban láttam, siessen oda, most van az ideje, a keresett motívumot ott találja.”
„A kisgyermekkori élményeimet kiegészíti az óriási nagy üstökös, mely nyáron, 1856. vagy 57-ben a Kis-szebeni óratorony fölött képződött, de éjfél felé a világító csóvája az égbolton νégighúzódott, s fényes csiilaga pedig házunk fölött ragyogott. E tünemény álmaimat soha nem látott tájakkal ébrentartotta, a νalóságot pedig az éghez irányította. De mert gyermekésszel az égbe hatolni nem tudtam, a természetet tanulmányoztam. A természetből a növényt, a rovart, a pillét, a kőzetet és a madarakat válogattam ki.”
„Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bubiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot.” <br>
„A principálisom nesztelenül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött. „''Mit csinál: hisz maga festőnek született''.” Meglepődve álltunk, egymásra néztünk s csak ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. A rajzot oldalzsebbe tettem s e perctől fogva a világ legboldogabb embere lettem. Principálisom távoztával kiléptem az utcára, a rajzot elővettem tanulmányozásra: s ahogy a rajzban gyönyörködöm, egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom : Te leszel a világ legnagyobb ''<sup><big>napút</big></sup>'' festője, nagyobb Raffaelnél.”
„Fönn nem maradhatott senki és semmi sem, az árbócok recsegése után a hajót remegés fogta el ... A kabinba a víz ki- és behatolt, minden tárgy összetörött; beállott az éj sötétsége, toronymagas hullámok rémes vergődése. Ekkor kerültem a sorssal ismét szembe, s megkérdeztem, vajjon azért kellett nekem az életemet megszakítanom, hogy itt ebben a rettenetes viharban nyomtalanul tűnjek el? Ha ezt kívánta tőlem a sors, a láthatatlan isteni akaraterő, ám legyen. Háborgás nélkül lecsillapítám szívem érzését, festőszekrényemet magamhoz csatolva elaludtam ... ”
| |||