Oly kiváló gondolkodó is, mint Prohászka Ottokár, tévesen ítélte meg a művet és pesszimista világnézetűnek tartotta. (...) Pedig aki elfogulatlan szemmel olvassa a művet, Madách költészetétől önként vezetteti magát és beleéli magát az ő világába, az előtt elsímul minden ellentét és csak filozófiai mélységet és esztétikai gyönyörűséget talál. (...) "Ember, küzdj, és bízva bízzál" - a műámű végső akkordja és végső eredménye, ehhez nem tudtak a magyarázók a mű részletes elemzésével eljutni és ezt láttam a mű tervével igazolva. (...) Az embernek, ki mint filozófus végignézi az emberiség történetét, az egyes ember sorsát és mérlegeli a tudás véges értékét, tragédiája az, hogy tudásán kétségbe kell esnie, ha nem egészíti ki és tetőzi be a hittel. (...) De ha a véges tudás a Gondviselésbe vetett hittel egészül ki, az ember erőt érez magában a földi küzdelemhez, hiszi, hogy az emberiség kudarcai ellenére is halad, s az egyes embert földi szenvedéseiért megjutalmazza Isten az örök életben. Az ember tragédiájából, a tudás pesszimizmusából van fölemelkedés a hit optimizmusába.
:: [[Kardeván Károly]]: ''Az Ember Tragédiájának magyarázata'', 1935)
