„Linder Béla” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
 
7. sor:
 
Azonban ma már tisztán látja a nép e játékot. E sötét korszak birósága hozhat ellenem bármily itéletet, ennek erkölcsi jelentőségét annyira értékelem, mint hazám elfojtott közvéleménye. Pécs épugy, mint a magyar nép nagy többsége, megismerte már zsarnokait és világosan látja e zsarnokság eszközeit többek között elfogyhatatlan politikai perekben.
 
Linder Bélának az ellenforradalmi magyar bírósághoz benyújtott védekező irata
 
Eloszlott a hazugságok felkavart pora, leplezetlenül mutatkozik az ezer év átkát és Trianont hordozó világi és egyházi oligarchia önzése s egy pretoriánus csapat véres és szennyes keze.
 
Linder Bélának az ellenforradalmi magyar bírósághoz benyújtott védekező irata
 
Itéljenek el a jövőért is, mert amit eddig csak akartunk, azt az üldözött erők egyesítésével meg is fogjuk valósítani: visszaadjuk az állampolgároknak a nagy többségüktől elrabolt szabadságjogokat, megszüntetjük a társadalmi és közjogi kiváltságokat, testvéri egyenlőséget létesítünk fajok és felekezetek között, elválasztjuk a hatalmaskodó egyházat az államtól, széttépjük a feudális érdekeknek és visszaéléseknek védelmére szőtt közigazgatási szövetét, a tömegek gazdasági és szociális fellendítése céljából elvesszük a nagy földbirtokokat, hogy a századok óta nyomorgó földműves szegénységnek, a nemzeti reneszánsz egyetlen tartalékerejének juttassuk, az ipari munkásságot részesíteni fogjuk egy őszinte demokrácia minden célszerű reformjában, talpra állítjuk a középosztály értékes elemeit a szellemi munka illő értékelésével, az alkotmányt az általános titkos választójogra helyezzük, a Habsburg restauráció akut veszedelmeit elhárítandó felidézzük a szabad döntést az államforma kérdésében s a belső rend és béke biztosítása mellett érvényesitünk egy olyan békés külpolitikát, mely a magyar nép közérzületéből és materiális érdekeiből folyóan szoros baráti kapcsolatokat szerez már természetes demokráciákkal és gazdasági összefüggésekkel a saját demokratikus törekvéseinek és felszabaduló gazdasági haladásának támasztékául.
 
Linder Bélának az ellenforradalmi magyar bírósághoz benyújtott védekező irata
 
Szolgálja ki még egy rövid ideig önmagának és nemzetének zsarnokait, mig ki nem töri óriási fegyházainak kapuit a nép, hogy maga üljön abba a legmagasabb bírói székbe, melyből börtönőrei és Önök felett végérvényesen ítélkezni fog. Kötelességemnek tartom, hogy majd ennek az igazságos itéletnek hozatalánál én is ottlegyek.
 
Linder Bélának az ellenforradalmi magyar bírósághoz benyújtott védekező irata